Lassan másfél éves a kisfiam…hosszú út vezet idáig, amit rohanó léptekkel teszünk meg…

  Én is, mint minden anyuka szeret ( csak ) a szépről, és jóról beszélni, de most kivétel leszek.

Gyönyörű napokat, hónapokat élünk meg, a vidámságot fűszerezi a humor, de bizony időnként a rózsaszínű világ olykor szürke köntöst is öltöget magára. Csodás férjem van, aki remek apuka. Olyan, akire számíthatok, akire egy nő vágyik. Aki reggeltől estig dolgozik ( na nem ez, ami álomszép ), és a civil munkája mellett hétvégente öltönyben szórakoztatja az embereket muzsikával. Sokan azt kérdezik: Nem vagyok féltékeny? Nem, mert bízom benne. Olyan apa, aki későn hazaérkezik, megkérdezi hogy vagyok, és leül a gyerekkel játszani fáradtan is.

Az én napjaim milyenek? Erre nehéz válaszolni. Egy gyerek mellett nem lehet unatkozni. De ha valaki „magányosnak” érzi magát időnként, ne higgye hogy egyedül van ezzel…

  Elmesélem egy átlagos napunkat.

Reggel felkelünk a kicsivel, felöltöztetem, berakok agy adag mosnivaló ruhát, reggelizünk, teregetek, kimegyünk vásárolni, utána kis játék, evés, alvás. Nekem marad pár órám, hogy takarítsak, főzzek, vagy kicsit magammal törődjek, ( de ez inkább este, mint pl. a körömfestés ), vagy akár az írással. Ritkán alszom délután, amíg pici volt, akkor sem tettem. Amikor felkel, játszunk, és nagyon várjuk apát haza, de legtöbbször csak fürcsizés után érkezik…

Boldogan szalad a kis törpe apa elé… A hétből egy nap a családé, az a vasárnap. De az szigorúan a családé. A legszebb nap. Ebből inkább két óra, ami csak az anyáé és apáé, olyankor egy filmet megnézünk összebújva. Aztán jön a hétfő, és minden kezdődik elölről…

Persze sok helyre elszoktunk menni a gyerekkel kettesben, gyerekfoglalkozások, torna, baba - mama klub, légókiállítás, séta, játszótér.

  Egyik nap furcsa érzésem támadt. Zenét hallgatva mentem vásárolni. Egy régi, kellemes illatú parfümmel fújtam be magam, és olyan dalokat hallgattam, amiket akkor hallottam először, amikor a férjemet megismertem. Vegyes érzések és gondolatok kerítettek hatalmukba. El kezdett kicsit hiányozni a régi életem. Ti is éreztetek már ilyet? Higgyétek el, nem szégyen bevallani, és ettől még rossz anyák sem vagytok!!! Jó érzés volt a dalokat hallgatni és kicsit visszarepülni a múltba. Elképzelni, hogy most megyek dobogó szívvel találkozni a kedvesemmel. Ugyanakkor fojtogatott a sírás, és olyan gondolatok is megfordultak a fejemben, visszakapok még valamit a régi életemből? Szeret valaki egyáltalán engem? Tetszek valakinek??? Elhatároztam, hazajövök, kicsit belemerülök az önsajnálatba és szabad utat engedek a könnyeimnek… A boltban általában mindenkire mosolygok, és általában viszonozzák is, így mire hazaértem, puff, elszállt a rossz kedv. Kellenek a pozitív visszajelzések, de ezért nekünk is tenni kell!!! Egy mosoly nem kerül semmibe.

Egy anyának már nem a külseje az elsődleges, hanem a gyerek. Ezért már az jó, ha nem kócosan megyünk ki vásárolni, nem hogy hibátlan sminkben tündököljünk, vagy egyáltalán csinosan öltözzünk fel. Ezek olyan másodlagos dolgok. DE! Talán ez vezetett oda, hogy ilyen érzések kavarogjanak a fejembe… tehát nem árt, ha igényesek vagyunk. Mindenki tudja miben érzi jól magát, mi ad neki önbizalmat.

   Véleményem szerint egy Anyuka Nő is tud maradni egy kis odafigyeléssel. Ez pedig elsősorban a magunk érdeke. Hogy soha többé ne forduljon meg ilyen a fejünkbe, hogy tetszünk – e másnak, vagy egyáltalán értékesek vagyunk – e… Mert igen, egy Anya a legértékesebb, hiszen a legnemesebb dolgot vitte véghez, nem csak Nő lett, hanem Anya is! Erre mindig legyünk büszkék!!!