Már két hete visszajöttünk a nyaralásból, és végre sikerült időt szánni rá, hogy elmeséljem az utat, az ottlétet, és mindent…

Határozottan más volt ez az út, és tanulságos…

  Hónapok óta készültem és nagyon vártam az utazást, Arnold kisfiúnknak is sokat meséltem, hogy megyünk a mamáékhoz, és indulás előtt nem sokkal, ki is mondta a mama szót, nagy örömünkre.

Az indulás nem volt zökkenőmentes, és ismét megfogadtuk, hogy veszünk egy autót, mert aki el vitt volna, egyszerűen cserben hagyott. Van, aki úgy gondolja, és rávágja, ilyenek az emberek… de én nem… én most is, mint mindig, hinni akartam abban, hogy az emberek jók, és nem tesznek ilyet a másikkal. Játszva a másik ember idejével, pénzével, idegeivel, egészségével, és nem utolsó sorban a saját becsületével. De sajnos ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy de igenis vannak ilyen emberek. És mindig is lesznek, akiket nagy ívben kerülni kell!!!

  Nagyon hamar találtunk új autóst a nagy ismeretségnek köszönhetően, és annak köszönhetően természetesen, hogy, igenis vannak jó emberek (!!!), sőt, négy nappal az indulás előtt, azaz már aznap el tudtak vinni. Huh, azért az annyira gyorsan jött, hogy lélekben fel sem tudtam készülni, igazából érkezés után két nappal fogtam fel, hogy a mamáéknál vagyunk. Az Ok, hogy pont négy hete már bepakoltam a ruhákat, lábbeliket, amiket amúgy is ott akartam hagyni, és a szükséges gyógyszereket, pár ajándékot, de akkor is  több órát vesz igénybe egy pakolás, pláne ha gyerek is van, plusz itthon marad egy cicád, akire természetesen vigyáztak, és amiért hálásak is vagyunk.. A gyerek aludt, amikor kaptam a hírt, így durván két és fél órám maradt a pakolásra. Nagyjából azért sikerült mindent bepakolni, néhány dolog azért naná, hogy itthon maradt.

  A napok csak úgy repültek… minden napra volt program, ahogy eddig is lenni szokott. Nagyon jó időjárást fogtunk ki, Arnold nagyon jól viselte az utat, Király hágón már meg kóstolta a miccset.

Egész nap a mamáéknál udvaron volt. Kellett idő, amíg összebarátkozott a családdal ismét, de aztán ébredés után már első szava mindig a mama volt. Imádják egymást, nem kérdés.

 Tervben volt, hogy elmegyünk a strandra, de Marosvásárhelyre is szerettünk volna menni, és a kettő már túl hosszú lett volna a kicsinek. Jó volt a városban sétálni. Ja, még fodrásznál is voltam. Hogy milyen lett a hajam?! Inkább hagyjuk, de majd a vlogomban meg tudjátok nézni… a saját kézzel vágott frizurámat viselem, és tetszik. Komolyan, félre téve minden nagyképűséget, egoizmusságot. Jó poén volt azért na kipróbálni egy ottani szalont.

                      Marosvásárhely, tavaly is pózoltam a csajokkal.

Nyárádszeredába mentünk másnap, az kötelező program, ha arra járunk, hogy a szerdán tartandó piacra elmenjünk, és "túrkálozzunk". Na, turkáltam én olyan pelenkákat is a kisfiamnak, hogy ihaj…. Nem kell megijedni, használt ugyan nem volt, de kicsi volt, és mind selejt. Jól át vágott a cigány asszony, de kívánom legyen sok pénze, ne szoruljon csalásokra!!!

  Mielőtt elutaztunk, nagyon rossz hónapokat éltünk meg, és hatalmas reményekkel mentem, mert mindig feltölt… ez azért most másképp sikerült. Sajnos azt tapasztalom, hogy annyi problémája van mindenkinek, és annyira feszült és türelmetlen mindenki… olyan apróságból csinál mindenki óriási problémát, hogy csak na. Én is… sajnos…

  A legcsodásabb nap az volt, amikor hárman kimentünk a Tüzeshegyre. Igaz picit csúszott a fű, igaz, félni kellett a kutyáktól és medvéktől, de csodás volt. Arnold egy igazi hegymászó, elmondhatatlan büszke vagyok rá, és még nincs két éves. Már akkor is kimentem a hegyre, amikor a pocakomban volt még.

Az út nagyon izgalmas volt, szidott is apa, és a lábamat a tövisek teljesen szétkaristolták, de nem bántam. Haladtam a cél felé, fel a csúcsra. Egy juhásszal találkoztunk, aki gyorsan megkötötte a kutyáját, mert állítólag olyan bolond, hogy a medvének is nekimegy és a kisgyerekeket is felfalja… Na, ezt kellett apa hallja. Én meg segítettem is a bácsinak, mire megdicsértek, milyen bátor vagyok. Ez az anyaság na, nem más. Más helyzetben lehet bepánikoltam volna. Ugyanis félek a kutyáktól, és betegesen irtózom minden kis élőlénytől, pedig rengetegszer volt rá példa, hogy a kisfiamon mászott egy bogár, vagy a közelében volt, gondolkodás nélkül lesöpörtem. Na, de visszatérve. A hegytetőre felérve mondom apának, készítsünk fotót a gyerekről, hogy majd mutassam meg neki, amikor nagyobb lesz, milyen ügyes volt. Igen ám, de a gyerek ingatag volt, lecsüccsent, és gurulni kezdett. Ösztönösen ugrottam utána és picit vele gurultam. Nem sírt. Nagy hősöm az én kis egyetlen mindenem. Visszafele az erdőn keresztül kellett lejönni, majd a temetőnél, hogy a vad kutyákkal ne találkozzunk. Medvével sem találkoztunk. De nem is féltem. Abban a pillanatban ott, olyan hatalmas örömöt, boldogságot, és szabadságot éreztem. Mélyen beszívtam a friss levegőt, és hálás voltam az életnek, hogy a családommal ott lehetek és átélhetem. Órákig el tudtam volna lenni, de kisgyerekkel nem lehetett, na meg sokan aggódtak is értünk.

                              Arnoldka a Tüzeshegyen!

A boldogság múlandó dolog sajnos. Embertől függ mennyire tudja megőrizni, de vannak helyzetek, amikor egy pillanat alatt lehervad a mosoly az arcunkról, és olyanok bántanak, akiket szeretünk, és fordítva. És könnyezünk… és nem mindig örömkönnyek ezek… Voltak ilyen pillanatok is. De a szeretet csodákra képes…

   Ákosfalva napok voltak, így egyik nap elmentünk. Kissé stresszelt a helyzet, hogy román idő szerint este fél 8kor indulunk, és hogy bírja majd a gyerek. De jól bírta. Barátokkal találkoztunk, buliztunk, és végre kezdtem azt érezni, hogy "élek". No, eddig is éltem, de most úgy rendesen, hogy emberek között vagyok, beszélgetünk, nevetünk, bulizunk…. Buuuliiiizuuuunk. A stressznek nyoma sem volt, amíg nem láttam meg egy hazug csalót, akit kikerültem nagy ívben… na de erről nem beszélek, maradjunk a vidám dolgoknál.

                          Ákosfalván a család

Meglátogattuk dédiéket is, és a környékbeli rokonságot is. Tényleg jó volt komoly dolgokról beszélgetni, és a vidéki erős levegőt szagolni. Még a füst szagát is szerettem. Tüzelő fa, vagy mi, nem a szmogos városi füstre gondolok nyilván.

A másik kötelező, megszokott program, amit szintén nagyon szeretek, hogy hátul az óriási kertben, ahol a patak csordogál, illetve csordogált volna szegény, csak a víz mind elapadt a szárazságnak köszönhetően, de az almafától megkezdve minden van ott. Akár ez Éden. És csak a zöld fű, bokrok, fák mindenhol. És a Tüzeshegyet is látni. Lenyűgöző. Ja igen, a program… a természet máris magával ragadott… Hát mi más lenne, mint a sütögetés?! Miccset, flekkent, szalonnát enni, sört inni… úgy az igazi, a szabadban… Persze Arnoldka állandóan az "asztalon" táncolt, és persze, hogy megengedte mindenki…a szüleit kivéve…

Eszembe jut, hogy Sepsiszentgyörgyön, a szülővárosomban milyen hatalmas baráti társaságunk volt, és minden hétvégén kirándultunk. Nagyon jó volt. Honvágyam is volt nagyon, már amikor a határt átléptük… De elmegyünk oda is, és alig várom, hogy a kisfiamnak megmutassam, hogy nézd, anya itt született, és itt nőtt fel. Hmm, de jó is lesz.

Meglátogattuk a barátokat, sokat volt Arnold gyerekek között, amit nagyon szeretett. És én is. Barátságos, és ja, időnként sírt, mint ahogy egy néni megjegyezte. Igen, hiszen gyerek, és tud sírni is, mint bármelyik más…

  Vegyes érzelmekkel jöttem haza, mert most annyira más volt minden. Sok jó dolog történt, csak az emberek, a környezet változik. Az érzések, a vágyak, az igények… ezek mind változnak.      Egy valami nem változik. Az pedig az erdő, a természet, a fák… Ők, mindig olyan nyugodtan, alázattal tűrik, hogy nekidőlj, és örömmel átöleld, vagy éppen megpihenj alatta, és szabadon engedd könnyeid… csak némán tűrik, és ölelnek, védenek, vígasztalnak, szabadságot adnak…

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok!

Puszi,

Iza

Nyaralás, mobilvlog:

2. rész

https://www.youtube.com/watch?v=pIm0tTzRG48&t=7s

3 rész.

https://www.youtube.com/watch?v=PqJy1snUqv4&t=15s