Egy hónapja készülök írni, így aztán fogalmam sincs hol kezdjem. Az utóbbi bejezésemben nagyon magabiztos voltam…, nos, ez a mostani nem igazán lesz olyan. Elmesélem, hogy jártam meg a „poklot”, és hogyan vesztettem el az életemmel együtt önmagamat egy hét alatt…

Nos… nem hiába mondják, hogy az egészség a legfontosabb. Három héttel ezelőtt a kisfiam lebetegedett. Észrevétlenül kaptam el tőle. Neki pár nap elég, hogy visszakapja önmagát, míg nekünk, felnőtteknek, legalábbis nekem annál sokkal több idő kell.

Kis gyengeséggel, izomfájdalommal, és óriási fáradtsággal kezdődött, és persze rossz közérzettel. De dolgoztam. Igaz, sem suliba, sem edzésre nem jártam. Szó szerint kipihentem a munkát. Dolgoztam és aludtam. Több volt a munka is, én meg egyre gyengébb. Nem csináltam ügyet belőle, gondoltam jön a hétvége, kipihenem. Hát, csak a péntek jött el, amikor nagyon rosszul lettem testileg és lelkileg egyaránt. Le kellett szállnom a buszról, mert annyira el fogott a sírás, és szó szerint mindenem fájt. Próbáltam pihenni a hétvégén, de sajnos nem javultam, hanem minden fájdalom az arcomra húzódott, míg nem fájni kezdett a fülem, torkom, szemem, minden. Pár nap alatt javultam, de utána kezdett fájni a hátam, lábaim, csípőm, és felváltva ide – oda benyilallt. Csukló, boka, kar, mindenhova. Azt hittem a sok fekvés az oka. Éjjelente felkeltem járkálni, annyira fájt mindenem. Fájdalomcsillapító nélkül nem is bírtam létezni. A végén már az sem használt. Eltelt a hét, persze nem tudtam akkor már dolgozni, aztán eltelt a hétvége, és vasárnap este még változatlan volt a helyzet. Reggel fájdalomcsillapító és irány dolgozni. Két napot kellett mennem, mert a gyerekkel otthon voltam a hét további napjain. Férjem kétszer huszonnégyben dolgozott. Éjjelente féltem, ha rosszabbul leszek, mi lesz a gyerekkel… Kedd este lázasodtam be először, éjjelre rendbe is jöttem. Ekkor már nem volt étvágyam immár második hete. Három kg.ot fogytam. Lapos has, nem rossz. Lehet ám irigykedni…. ilyen áron…. pfuj. Na de, azt a két napot nagyon végigszenvedtem a munkában és persze nagyon legyengültem. Egy hét alatt annyit aludtam, mint összesen az öt év alatt, amióta a kisfiam megszületett. Ez volt a második pozitívum a lapos has mellett, a harmadik pedig, hogy a kis ráncok eltűntek, ez köszönhető a sok infralámpázásnak is. Nos, olyan nyolc nap után elmúltak a csont fájdalmak, de az arcüreggyulladás vissza – vissza járt. Nem olyan intenzíven, de sajnos nem tud kitisztulni.

Ez a testi fájdalom volt. Most mesélek arról, mennyi ideje van az embernek átgondolni az egész életét, és milyen lelki fájdalmakkal küszködtem….

  Aki ismer, tudja milyen érzékeny vagyok, és ha beteg vagyok, ezek duplán felerősödnek. Az egy hét alatt nagyon sikerült kiismerni pár embert. Nagyon elszomorított a tudat, hogy az emberek mennyire csak magukra gondolnak. Egy pillanat alatt lettem depressziós, és égtem ki egy perc alatt. Mindenkinek áradoztam mindig, mennyire imádom a munkámat, az engem körülvevő embereket, mindent. Ez egy szempillantás alatt eltűnt. Azt éreztem, amíg fuldoklok, nem segítő kezek nyúlnak felém, hanem még mélyebbre taszítanak. Nagyon sokat sírtam, ami nem segített a gyógyulásban. Ami számomra egy álom volt, pokollá vált. Azt hittem, olyan közegben mozgolódom, ahol számit az emberség, és akkor hirtelen jött a felismerés, ez nagyon nem számit, csak robotként daráljuk le, és csak a pénz számit. Ez óriási csalódás volt számomra. Nem tudtam, mi lesz velem, ha meggyógyulok. Nem érdekeltek az iskoláim, pedig egyik a munkámhoz kapcsolódik, tehát fogalmam sem volt, mihez kezdek, ha nem bírom ezt tovább sem fizikailag, sem szellemileg. Komoly fontolóra vettem a felmondásom. A szívem szakadt meg. De továbbra is tartom magam ahhoz, ha az egészségem forog kockán, ennyi volt… Valószínű a betegség hozta ki belőlem, és a túlterheltség, hogy nem érdekelt az iskola sem semmilyen szinten már. Ha belegondolok, nagyon feszített tempóban élek. Munka mellett hétfőn, kedden iskola, szerdán, csütörtökön edzés, szombatonként iskola. Pihenés, ha valóban pihentem, az péntek, szombat, vasárnap délután volt. Ez normál esetben elégnek is kellene lennie, de nyilván én is elvégzem a házimunkákat, gyerekemmel játszom, és tanulok itthon a fennmaradt szabad órákban. Tehát a három délután nagyon nem a láblógatásról szólt. Mindemellett, valószínű, nem a megfelelő személyeknek sírtam el a bánatomat, arról nem is beszélve hogy lett tovább adva. De nagyjából mindent tudok is, ki hogy reagált a hátam mögött a gondjaimra. Hatalmas lecke volt ez számomra. Az biztos, ha valamit nem tudok én magam megoldani, szépen elballagok csendben, és nem várom mástól sem a segítséget, sem a megoldást. Ez tuti.

  Még most sem vagyok teljesen jól, de az ítélőképességem legalább helyreállt, és elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy újra szembe tudjak nézni a problémákkal. Az iskolákkal kapcsolatosan jelenleg is nagy kétségeim vannak. Pár tantárgy nehezen megy, és  pár tanár nem könnyítette meg a dolgom. A másik suliban pedig fogalmam sincs hogyan, hol és mikor teljesítem a gyakorlatot. Nem akartam a vizsgákat halasztani, de lehet az élet mégis úgy hozza, hogy pár vizsgát muszáj lesz halasztani. Persze odébb vannak még, de szélsebesen rohan az idő. Az élet majd elrendezi, mert azt is megtanultam az elmúlt hetekben, hogy nagyon fölösleges a sorssal szemben harcolni. Ami meg van írva, meg fog történni. Én a három hétben a poklot jártam végig, és elmondhatatlanul el voltam keseredve, hogy egy szempillantás alatt omlott össze az életem. Hiányzott a pörgés, és csak feküdni tudtam. Nem tudtam menni edzésekre, pedig az életem. A munkahelyem egy vékony madzagón lógott, én lelkileg tropán voltam. A gyerekemnek csak én voltam itthon, de csak testben voltam vele. Az idő mindent elrendez. Kár aggódni. Kedd este még lázam volt, csütörtökön már edzésen voltam. A hétvégén sajnos ismét vissza kezdtem esni, de egyszer csak vége lesz teljesen ennek a fránya betegségnek.

   Azt is megtanultam, hogy betegen felesleges szuper programot kitalálni és foggal – körömmel ragaszkodni hozzá, csak azért mert különleges nap és különlegeset akarunk faragni belőle minden áron. Ugyanis a házassági évfordulónkat szerettük volna megünnepelni, és egy hotelben, hiába a gyönyörű szoba, elsiklottak egy apróság mellett, ami számunkra fontos volt. Így a recepción ki is jelentkeztünk és átjelentkeztünk egy másik hotelbe. A betegségre nem ezek a megoldások. Rájöttem erre is. Lesz még idő ünnepelni, de az ünnep igazából az, hogy ajándékot kapunk az élettől. Az ajándék pedig nem más, mint hogy egészségesek vagyunk, szerető párunk van. Ezek az igazán fontos dolgok az életben. Ezek legyenek, a többi megoldódik. Szeressünk, és okosan bízzunk emberekben. Talán ezek a legfontosabb gondolataim, amiket átadni szeretnék. Ha úgy érzed, a világ éppen ellened van, mosolyogj, és gondolj arra, hogy ez egy sötét felhő, ami éppen átvonul az égen. Én konkrétan azt éreztem mindenki ellenem van, és lehet nem is szeret senki. Pedig, higgyétek el, ilyen nincs. Vannak, akik nem szeretnek, de miért is kéne rájuk pazarolni az energiát? Törődjünk azokkal, akik szívből szeretnek. Mindenkinek az lesz a legjobb.

És még egy fontos dolog, hogy új értékrendet állítottam fel magamnak. Éveken át azzal voltam elfoglalva, hogy másoknak jó legyen, és vajon mit gondolnak rólam. Nos, ez már nem lesz így. Csak egészséges kereteken belül. Miért kéne nekem nagyon betegen is dolgozni?! Miért számit az, hogy az XY, aki amúgy se kedvel, esetleg még jobban megutál?! Miért kéne a férjem éjjel dolgozzon és nappal kínoznia magát azzal, hogy a gyerekkel legyen pihenés helyett?! Miért kéne az én gyerekem minden alkalommal nélkülözzön, amikor beteg, mert az én férjem éjjel dolgozik és nappal pihenés helyett a gyerekkel lehet?! Miért kéne a férjemnek minden nap a fejfájást tűrnie a kevés pihenés miatt?! Miért kéne nekem mindig a suliban ott lennem, amikor hulla fáradt vagyok, és más egyedülálló fél évben kétszer jelenik meg, de nem rúgják ki?!

A rengeteg felmerülő kérdés persze már csak irónia, mert mindenre tudom a választ és a megoldást is.

Az utolsó kérdés viszont az, amire nem tudom a választ és soha nem is fogom megérteni… Ha becsületes vagy, miért leszel te a balek?? Bár, ha jobban belegondolok, erre is tudom a választ. Ilyen világot élünk, aki pedig baleknak tart emiatt valakit, saját magát minősíti és sajnos csak a sunyiságával tud érvényesülni. És sajnos vannak emberek, akikkel csak durván lehet bánni, mert addig nem vagy ember a szemükben. Minden emberben benne van az az oldal is. De én jobban szeretem a másikat és a mindennapokban azt gyakorolni…

  Sok kérdés és kétség merült fel bennem a betegség alatt, de ahogy eddig is, most is vettem egy mély levegőt, végzem a dolgom, és célegyenesen hajtok a céljaim felé, és legyőzhetetlen vagyok!!!! Immár, nem az az ágyban fekvő, gyenge, elhagyatott, elkeseredett nő vagyok, hanem, aki mindenre képes!!!

Kívánom, hogy Te is, kedves Olvasó, az utóbbi legyél!!

Köszönöm, hogy elolvastátok az írásomat, biztos jobban fogok aludni is. Az elfojtott gondolatok sem jók, ezért szoktam is javasolni a napló írást. Nagyon hasznos tud lenni. Jobban alszik az ember, ha kiírja a gondokat. Hát ezért ( is ) jó az írás.

Kívánok nagyon gyönyörű napokat, heteket, és mindenkinek jó egészséget, békességet a szívében!

Puszi,

Iza