A másik amit meg tanultam, én vagyok az első és az egészségem. Többé nem érdekel ki mit gondol, és mit hisz el nekem. A baleset után rögtön értesítek embereket "nem történt nagy baj" címszóval, holott egy balesetet soha nem lehet figyelmen kívül hagyni, felületesen kezelni, hiszen később olyan lelki és testi tünetek jönnek elő, amit nem is gondolnánk. 

 Nem írom le részletesen mi történt, mert szeretném a visszaélés lehetőségét elkerülni, ha bíróságra kerülne az ügy. Közel két évtizeddel ezelőtt volt balesetem és akkor visszaéltek egy dologgal, abból sokat tanultam. Ezért most is igyekszem nagyon megfontolt lenni. Egyébként annyit hozzáteszek visszacsatolásként, hogy akkor régen műtétre készülve, mondtam hogy pár óra múlva kelnem kell, mert dolgozni kell mennem. Tehát nem voltam beszámítható. Nehéz, de megtanulom, hogy teljes mértékben magamra fokuszáljak, és azt nézzem mi a jó nekem elsősorban. Az múlt heti első balesetnél vissza akartam rohanni dolgozni úgy, hogy egyáltalán nem voltam jól semmilyen téren, és amikor álmatlanul felkeltem, olyan zokogásban törtem ki, hogy nem birtam abba hagyni. De utána ismét erőltettem, és bebeszéltem magamnak, jól vagyok, és a második balesetben a végén jöttem rá, hogy ez egy figyelmeztetés. Figyelmeztetés, hogy lassítsak az életemen. Szóval, amikor elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen az égiek mentettek meg, immár harmadszor is, az nem kis dolog. Nem ecsetelem, hányféle módon történhetett volna sokkal rosszabbul vagy lehetett volna akár végzetes is. Ezek álmomban mind - mind lejátszódtak, illetve hogy ha a kisfiammal történt volna bármi. Senkinek nem kívánom azt, amin keresztül mentem. A végén már virrasztottam, annyira nem bírtam elviselni a rémálmokat. Ahogy kicsit jobban lettem, történt az újabb baleset, ami mellé erős fizikai fájdalom társult, és igazából már azért nem tudtam éjszaka aludni. Ezek nem múltbeli történetek, hiszen ezek most is fent állnak, csak rossz érzés jelenben leírni. Tehát, amíg a poklot élem át, és tulajdonképpen meghalhattam volna, miért is kéne más érdekeljen? Vagy amikor pokolian fáj a lábam és pár méter sántikálás után vonszolom magam után a lábam, és egyelőre rettegek, hogy valaha is helyre jön - e teljesen és tudom - e élni normálisan az életemet, addig miért is kéne érdekeljen, hogy más mit gondol, és hisznek - e nekem, hogy valóban baj van, csak a sokk hatására tettem felelőtlen kijelentést?! Ha valaki ezek után bennem keresi a hibát, nem gondolom, hogy sok közünk lesz egymáshoz a továbbiakban. És már az sem érdekel ki veszi ezt magára. Annyi félreértés történt akár egy idézet miatt is. Teljesen általánosságban írtam egy idézetet, és hol ez, hol az, magára vette. Konkrétan az az ő baja, valószínű oka volt rá, az meg nem az én problémám. 

 

Rájöttem az életemet óriási megfelelési kényszerben éltem. Nem tudom milyen leszek, ha egyszer felépülök teljesen. Igen, ezúttal teljesen. Eddig mindig rohantam a dolgaimat csinálni, ha már kicsit jobban voltam. A láb nem játék. ( igaz most rohanni se tudnék ). A kisfiamat nem tudom ellátni. Nem tudom elhozni sem az óvodából, hiszen nem tudok menni. Állandó segítségem van itthon. És itt be is fejeztem ezt a részt, mert nem kell sajnálni engem, pláne nem olyan módon, hogy jaj egy héten két baleset, és találgatni, hogy mi az oka. Én nem úgy fogom fel, hogy a jó Isten elhagyott, hanem pont az ellenkezője. A jó Isten inkább megvédett, hogy ne történjen nagyobb baj!!! A hitem nem hagyott el, hanem még erősebb lett!!

 

A balesetemet illően olyan falcs és hiányos infókat hallottam vissza, hogy el akartam mesélni mi történt, de át gondoltuk, megbeszéltük a férjemmel és inkább nem tettem. Mit számít más hogy tudja? Tényleg ez a legfontosabb most? Ettől figgyetlenul egyszer valamikor nagyon részletesen el fogom mesélni, de mindenképp humorosan, még akkor is ha egyáltalán nem egy vicces sztori.

 

Csak annyit üzenek, hogy a sorsot elkerülni nem lehet, bármi is történik, okkal történik, gondoljunk arra, hogy rosszabb is lehetett volna, és vannak helyzetek, amikor "önző" módon mi kell legyünk az elsők, mert az egészségnél fontosabb nincs!!!

 

Hálás vagyok a családomnak, barátaimnak, segítőimnek, orvosoknak, növérkéknek, mentősöknek, és mindenkinek, aki valamilyen formában támogatott, segített/segít ebben a nehezebb időszakban. Erős a hitem, egyszer jól leszek! 

 

Köszönöm, hogy elolvastátok!

 

( esetleges hibák előfordulhatnak )

 

Iza

Mesélek a múlt heti balesetről. 

A másik amit meg tanultam, én vagyok az első és az egészségem. Többé nem érdekel ki mit gondol, és mit hisz el nekem. A baleset után rögtön értesítek embereket "nem történt nagy baj" címszóval, holott egy balesetet soha nem lehet figyelmen kívül hagyni, felületesen kezelni, hiszen később olyan lelki és testi tünetek jönnek elő, amit nem is gondolnánk. 

 Nem írom le részletesen mi történt, mert szeretném a visszaélés lehetőségét elkerülni, ha bíróságra kerülne az ügy. Közel két évtizeddel ezelőtt volt balesetem és akkor visszaéltek egy dologgal, abból sokat tanultam. Ezért most is igyekszem nagyon megfontolt lenni. Egyébként annyit hozzáteszek visszacsatolásként, hogy akkor régen műtétre készülve, mondtam hogy pár óra múlva kelnem kell, mert dolgozni kell mennem. Tehát nem voltam beszámítható. Nehéz, de megtanulom, hogy teljes mértékben magamra fokuszáljak, és azt nézzem mi a jó nekem elsősorban. Az múlt heti első balesetnél vissza akartam rohanni dolgozni úgy, hogy egyáltalán nem voltam jól semmilyen téren, és amikor álmatlanul felkeltem, olyan zokogásban törtem ki, hogy nem birtam abba hagyni. De utána ismét erőltettem, és bebeszéltem magamnak, jól vagyok, és a második balesetben a végén jöttem rá, hogy ez egy figyelmeztetés. Figyelmeztetés, hogy lassítsak az életemen. Szóval, amikor elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen az égiek mentettek meg, immár harmadszor is, az nem kis dolog. Nem ecsetelem, hányféle módon történhetett volna sokkal rosszabbul vagy lehetett volna akár végzetes is. Ezek álmomban mind - mind lejátszódtak, illetve hogy ha a kisfiammal történt volna bármi. Senkinek nem kívánom azt, amin keresztül mentem. A végén már virrasztottam, annyira nem bírtam elviselni a rémálmokat. Ahogy kicsit jobban lettem, történt az újabb baleset, ami mellé erős fizikai fájdalom társult, és igazából már azért nem tudtam éjszaka aludni. Ezek nem múltbeli történetek, hiszen ezek most is fent állnak, csak rossz érzés jelenben leírni. Tehát, amíg a poklot élem át, és tulajdonképpen meghalhattam volna, miért is kéne más érdekeljen? Vagy amikor pokolian fáj a lábam és pár méter sántikálás után vonszolom magam után a lábam, és egyelőre rettegek, hogy valaha is helyre jön - e teljesen és tudom - e élni normálisan az életemet, addig miért is kéne érdekeljen, hogy más mit gondol, és hisznek - e nekem, hogy valóban baj van, csak a sokk hatására tettem felelőtlen kijelentést?! Ha valaki ezek után bennem keresi a hibát, nem gondolom, hogy sok közünk lesz egymáshoz a továbbiakban. És már az sem érdekel ki veszi ezt magára. Annyi félreértés történt akár egy idézet miatt is. Teljesen általánosságban írtam egy idézetet, és hol ez, hol az, magára vette. Konkrétan az az ő baja, valószínű oka volt rá, az meg nem az én problémám. 

 

Rájöttem az életemet óriási megfelelési kényszerben éltem. Nem tudom milyen leszek, ha egyszer felépülök teljesen. Igen, ezúttal teljesen. Eddig mindig rohantam a dolgaimat csinálni, ha már kicsit jobban voltam. A láb nem játék. ( igaz most rohanni se tudnék ). A kisfiamat nem tudom ellátni. Nem tudom elhozni sem az óvodából, hiszen nem tudok menni. Állandó segítségem van itthon. És itt be is fejeztem ezt a részt, mert nem kell sajnálni engem, pláne nem olyan módon, hogy jaj egy héten két baleset, és találgatni, hogy mi az oka. Én nem úgy fogom fel, hogy a jó Isten elhagyott, hanem pont az ellenkezője. A jó Isten inkább megvédett, hogy ne történjen nagyobb baj!!! A hitem nem hagyott el, hanem még erősebb lett!!

 

A balesetemet illően olyan falcs és hiányos infókat hallottam vissza, hogy el akartam mesélni mi történt, de át gondoltuk, megbeszéltük a férjemmel és inkább nem tettem. Mit számít más hogy tudja? Tényleg ez a legfontosabb most? Ettől figgyetlenul egyszer valamikor nagyon részletesen el fogom mesélni, de mindenképp humorosan, még akkor is ha egyáltalán nem egy vicces sztori.

 

Csak annyit üzenek, hogy a sorsot elkerülni nem lehet, bármi is történik, okkal történik, gondoljunk arra, hogy rosszabb is lehetett volna, és vannak helyzetek, amikor "önző" módon mi kell legyünk az elsők, mert az egészségnél fontosabb nincs!!!

 

Hálás vagyok a családomnak, barátaimnak, segítőimnek, orvosoknak, növérkéknek, mentősöknek, és mindenkinek, aki valamilyen formában támogatott, segített/segít ebben a nehezebb időszakban. Erős a hitem, egyszer jól leszek! 

 

Köszönöm, hogy elolvastátok!

 

( esetleges hibák előfordulhatnak )

 

Iza