2023.11.18. 14:13, Elekes Timea Izabella
A nagy kérdések...
Igazából nem is a hetemről mesélek most, hanem az életről, általánosságokról. Arról már meséltem, milyen csodás minden, és arról is, hogy mennyi árny oldala is van az életemnek, úgy, ahogy mindenkinek is. Talán annyit említenék meg a hétről, sőt az elmúlt két hétről, mert múlt héten nem írtam blogot, hogy elég gyakori lett ismét a migrénem, de sok ismerősömnek is. Nekem szépen összeállt megint, hogy mi az ok. Bár napokig küzdöttem, sok gyógyszerrel, míg végre eszembe jutott, hogy egy gyógyszer sose hagyott cserben, és woálá, most sem. Kár hogy nem előbb jutott eszembe, hogy előtte ne mérgezzem legalább magam annyi más hasztalan gyógyszerrel.
Élet. Mi is az élet? Picit filozófálni fogok, de ezt most muszáj kiírjam... Az élet számomra tényleg egy hullámvasút, és egy örökös utazás, telis tele jó és rossz élményekkel. Boldogsággal és keserűséggel. Örömmel és bánattal. Csodával és csalódással. Reményekkel és veszteségekkel. És a végtelenségig tudnám folytatni, hogy milyen is az élet számomra. Év vége felé mindig összegzem az évet, hogy milyen volt. És mint minden év, ez az év is tele volt jóval és rosszal, sok - sok eseménnyel. Hamar elrepült az év és belegondolva, rengeteg sok dolog történt. Távolinak és mégis tegnapinak tűnnek az események. Vannak halványabb emlékek és nagyon élénk események. Ismertem meg új embereket és vesztettem el régieket...
Vegyes érzelmek vannak bennem. Valahol boldog vagyok, és valahol mélyen üvölt a lelkem. Az élet nagyon szép dolgokkal ajándékozott meg, és sajnos sok mindentől meg is fosztott. Mondjuk a pénz nem számít, a karrier nem számít, pedig számít. Persze az egészségnél semmi nem fontosabb, nyilván ezt nem übereli semmi, de sajnos az élet velejárója a többi dolog is így fontos, pl az egzisztencia is. A múlt évben is sok anyagi veszteség ért, a rablás miatt, és sajnos ebben az évben is. Bár valahonnan mindig visszajön, és kárpótol, de az akkor megélt veszteséget nehéz elfeledni. De a veszteség legtöbb esetben nem pénzben mérhető és ezt sokan nem is értik meg. Az idei veszteség nekem sokkal több volt, mint az anyagi javak... Kapcsolat, munka, bizalom. Ez nekem mind oda lett. És a nem biztos talajon álló kapcsolat olyan mértékben megromlott, hogy talán egy életre véget is ért. Emberi kapcsolatra gondolok, nem párkapcsolatra. Ez pedig mélyen őröl odabenn. Senkivel nem beszélek róla. Talán ezért sokkal nehezebb is. Annál rosszabb aligha van, ha számunkra egy fontos személyt veszítünk el úgy, hogy azt érezzük, nem kellünk, nem kíváncsi többé ránk. Ahogy közeledik a karácsony, ez egyre mélyebben vág a szívembe, és azt érzem minden egyes nap egyre nehezebb. Az élet ezúttal túl sokat követelt tőlem, és bár a nyugalom reményében hagytam, hogy elvegye, a nyugalom érzés korántsem érkezett meg. Sőt! Bár, lenne okom haragra, még sincs bennem ilyen, csak mély fájdalom. Túl önfejű is büszke vagyok? Meglehet. De ugyanakkor óvatos is. Rengeteg bántás, rágalom ért, ezért inkább óvom a lelkem, és ily' módon szenvedek, nem adva esélyt arra, hogy szemtől szembe szavakkal bántsanak. Akiről azt gondoljuk, mennyire ismerjük, legalábbis illene, rájövünk, kicsit sem ismerjük, mert fogalmunk sincs mi jár a másik fejében. Vagy egyáltalán mit várna el tőlünk. Nagyon nem helyes irányba halad az élet... Akik közel kéne legyenek hozzánk, ők vannak a legtávolabb. Akár a szó szoros értelmében, akár átvitt értelemben. Ilyenkor borzasztóan hiányzik a régi életem. A család régen család volt. Az ember akkor ember volt. Ma már minden másképp működik, vagy inkább sehogy se működik.
A hiper érzékenységem pedig nem könnyíti meg a dolgomat, hogy ne agyaljak ilyeneken. Életem során gyakran keltettek bennem bűntudatot, így nagyon küzdök azzal, hogy ne érezzem azt, hogy én rontottam el mindent. Hiszen másnak is vállalnia kell a felelősséget. Amúgy is azt vallom, minden két emberen múlik. Igaz, hogy mindig az egyiken jobban, de akkor is két ember kell minden vitához. Soha nincs olyan, hogy csak az egyik hibázott. Nem.
Az élet mindig ad, és mindig elvesz. Megadja azt a lehetőséget, hogy aki minket bántott, elmenjunk onnan, ami jó nekünk, de elveszi azt a nyugodt érzést, hogy elfelejtsük, ha számunkra egy fontos személyről van szó. Lényegében mi emberek sok mindent kibírunk, viszont ha van egy gyerekünk, a lelkünket is odaadjuk, hogy az általunk tapasztalt keserűségtől megóvjuk.
Élet. Az élet bonyolult, mégis egyszerű. Egyszerű és mégis bonyolult. Bonyolult, mert mi azzá tesszük.
Látom a kisfiamat, ahogy napról napra fejlődik, ahogy próbál az élet után igazodni az egyszerű kis gondolkodásával. Az óriási értelmi és érzelmi intelligenciájával. Csodálom Őt!
Autizmus. Ez a szó számomra már egy igazi csodát jelent. Ami annak idején annyira megijesztett és a teljesen farcs elképzelésemet egy új irányba vezette. Sikerült meglátnom, és megtapasztalnom, hogy valójában az autizmussal élő embereknek sokkal normálisabb és számukra a bonyolultnak nevezett világ sokkal egyszerűbb, mint a többi embernek. Valójában mi vagyunk bonyolultak számukra. Annyi mindent tudnának tanítani nekünk. Persze ha esélyt adnánk nekik, és nem ítélkeznénk felettük. Ha esélyt kapnának arra, hogy megmutassák az ők csodálatos világukat... De sajnos legtöbb kapcsolat megromlik, még mielőtt esélyt kapnának rá... Egy biztos, én mellettük állok, és a lehető legjobban meg akarom ismerni őket és minden esélyt megadni, hogy a világban Ők is megtalálják a helyüket, mert pont Ők azok, akik igazán megérdemlik az egyszerű kis őszinte lelkük miatt...!!!
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó