A fiúk éltetnek engem...2024.10.05. 22:03, Elekes Tímea Izabella
A család a legfontosabb...
Sokszor muszáj a lelkünket elcsendesiteni,és nyugodtan átgondolni az életünket. A lelkünk ápolása ugyanolyan fontos, mint a testünk karbantartása. A legnehezebb helyzetekben, rossz kedvünkben a hit és remény tud segiteni... Jó újra olyan dalokat hallgatni, ami pozitiv hatással vannak ránk...
A borús időjárás a hangulatunkat mélyen befolyásolja. A gondolatom sokszor visszakalandoz a múltba. Ok, hogy éljünk a jelenbe, stb. mindenki ezt szajkozza, amivel egyet is értek, viszont a nehéz pillanatokban nagyon is sokat tud segíteni egy múltbéli szép emlék. Ebben az önző, igazságtalan, kegyetlen világban jó visszaemlékezni a kis szülővárosomra, ahol voltak őszinte barátok, önzetlen emberek...
A sok rosszindulatot látva sokat gondolok a gyerekkori időszakra. Néha elfog a honvágy. Készülünk is haza nyáron. Igen, már két éve legalább, de ezúttal nem engedek ebből... szóval, ha a jó Isten is úgy akarja, kis körutat csinálunk. Nagyon várom már. A telet vészeljük át valahogy, mindig ezt mondom magamban. Nem szeretem a hideget, a sötétséget. Persze meg van a maga szépsége minden évszaknak ettől függetlenül. Gyerekkoromban legalábbis nagyon meg volt. Volt igazi tél, sok hóval. Rengeteget korcsolyáztunk és szánkóztunk. Sok vidám gyereket lehetett látni, ma már mindenki behúzódik inkább. Nincs is igazi tél. Valahogy semmi sem az igazi már. Igazából ez a víz áradat is elgondolkodtató volt. Nagy csapás volt, és elképzelni nem tudjuk milyen azoknak, akik elveszítették az otthonukat. Azok az igazi gondok, nem a mieink... Én már azon képes vagyok rágódni, ha egy számlát nem fizetek be időbe... vagy számolgatom, hogy a gyerek most kezdte az iskolát, és folyamatosan jön valami, amire fizetni kell. És nem fogok rajta spórolni. Fotózást rendeznek? Hát örülök neki, vegyen részt benne. Van lehetőség arra, hogy a suliban egyen? Nyílván befizetjük. A kisfiamért amúgyis az utolsó fillérem odaadnám. De ezzel nem vagyok egyedül gondolom...
A megoldatlan ügyem miatt annyi gyomoridegem van, hogy sokszor azt érzem alig bírok már létezni is. Nem tudom, ér - e annyit az egész, viszont az igazságtalanság ugyanannyira tud bosszantani. A kisfiam adja most is az erőt. Megölelem és megszűnik a világ számomra, megnyugszom. Azt érzem olyankor, hogy minden ami fontos ott van. Benne van abba a kisemberbe. Semmi sem fontosabb nála. Legyen jól, legyen boldog és akkor minden rendben van. A férjemmel beszéltük a napokban, hogy van benne valami különleges erő, amit érzünk... A különleges képességei most kezdenek elő jönni, és annyira jó ezt végig követni. Mindennap tanulunk, és tulajdonképpen a fiam mondja, ahogy haza érünk a suliból, hogy anya, tanuljunk. Nekem fárasztóbb, mint neki, mert azt sem várja meg, hogy levetkőzzek, igyak, stb. Persze mondom, hogy adjon egy kis időt, de alkalmazkodom hozzá is, hogy maradjon meg ez a lelkesedés. Könnyebben tanul, ha biztatom, türelmes vagyok hozzá. Na de mind így működünk... csak van aki nem tudja, vagy nem akarja tudni...
Nem a legjobb napjaim élem sajnos, ezt nem titkolom. Őszintén szólva hiányoznak a barátok, beszélgetések. Ismerek olyanokat, akik nagyon el vannak egyedül és nem igénylik más emberek társaságát. Én nagyon is. Mindig is ilyen voltam. A magány gyakran volt társam, de nem én választottam őt soha...
A napokban gyakrabban volt migrénem, és ez eléggé beárnyékolta a napjaimat.
Voltak olyan napok, amikor az élet napos oldalát kicsit sem sikerült meglátni. Olyankor a kisfiamat megölelem és mély levegőt véve tovább lépek. Nem mindegy, hogyan tesszük a dolgainkat. Az sem mindegy, éppen mit csinálunk, azaz mit teszünk annak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat. Nagyon szeretem a munkámat és nagyon hálás vagyok, hogy dolgozhatok. Bár az utazásokat annyira nem szeretem, de az is előny, mert nem gubózunk be. Szeretek a friss levegőn lenni, nagyon fontos is egészség szempontjából. Az elmúlt két hétben nem volt lehetőségem edzésre menni, a hátam már üvöltött a megszokott súlyzós gyakorlatokért, így még az is megváltás volt, amikor végre el tudtam menni edzeni.
Az estéket mostanában annyira nem szeretem. Gyakran felébredek éjjel. Mivel nyáron jövünk - megyünk, utazunk, egész más, és sokkal jobb nyilván, mint amikor ősszel és télen monoton hangulatban telnek a napok. Esténként az jut eszembe, már megint eltelt egy nap, aludni kell. Tény, hogy tudunk javítani a hangulatunkon. Én például minden este tanulom az angolt, már több, mint egy éve. Bár nagyon keveset, őt - tíz percet, de az is valami. Akkor kicsit jobb kedvem lesz, úgy érzem hasznosat csinálok. Illetve a gyorsolvasást gyakorolom, aminek rengeteg gyakorló feladata van. Pár évvel ezelőtt tanfolyamot végeztem, aztán rátaláltam az applikációra. Annyira hasznos, hogy kötelezővé kéne tenni. Tuti segít a demencia megelőzésben. Nagyon szeretnék valamit tanulni. Pszichológia, önismeret, anatómia, egészségügy, ilyesmik érdekelnek. Az angolt tulajdonképpen a tavalyi balesetet követően kezdtem el tanulni. A baleset már a múlté, és kicsit sem visel meg, sőt, már a munkám elvesztése sem bánt, viszont időnként nagyon parázok az autóban. Erdélybe amikor mentünk, semmi gond nem volt, hazafelé végig féltem. Nyolc órán keresztül volt nyomoridegem. Hozzá kell tennem, hogy reggel migrénnel keltem fel, és minden idegszálam kiéleződött, aztán egy buta sofőr rám hozta a frászt. Utána már minden semmiségen megijedtem. Ahogy hazáértünk, megnyugodtam. Pocsék egy érzés, az a gyomorideg. Másokkal is beszéltem, és sok ember szenved ebben. Mint amikor rádobják az emberre. Olyan mint a migrén. Váratlanul az emberre tör, és csak várjuk, hogy elmúljon. Nagyon szerencsés az, aki laza. Irigylem is azokat az embereket. A férjem szerint ezt is meg lehet tanulni. Bár érdekes kiből mi váltja ki. Belőlem egy vizsga például, de van akiből egy film... nem vagyunk egyformák.
A rossz érzések ellenére boldog vagyok, és bár nem mindig érzem azt, de elégedett vagyok. Békességben, szeretetben élünk. Elmondhatatlan hálás vagyok a családomért. Nagyon szeretem a férjem és a kisfiam. Nekem ők a minden. De szó szerint a minden. Nélkülük az életem nagyon üres lenne, sőt, elképzelni se tudnám... és nem is akarom... köszönöm a jó Istennek, hogy így alakította az életemet...
Egyik nap volt több időnk, hogy beszélgessünk a férjemmel. Ilyenkor az élet dolgait beszéljük meg, hogy mi hogy is látjuk a világot. A világ szép lehetne, ha mi emberek tudnánk változtatni, ugyanakkor lehetne azt is mondani, hogy szép, csak mi kéne észre vegyük a szépet benne, azaz változtassunk a gondolatainkon... hát éppen ezen vagyok, hogy ne viseljen meg annyira az sok rosszindulat, amit az emberekben látok... és igen, én tartom magam ahhoz, hogy jóval győzzük le a rosszat...
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó