2025.02.15. 17:51, Elekes Timea Izabella
Merek más lenni... azaz őszinte...
Kíváncsiságból megnéztem, mikor írtam utoljára hosszabb blogot. Rég volt. Hónapok teltek el, és át is léptünk azóta egy újabb évbe... a blogírás a magunk emlékeire írjuk többnyire, ha nem vagyunk olyan népszerűek... habár a verses oldalamon háromszor ugrott meg nagyon a megtekintések száma, és figyelemreméltó volt a reakciók száma is... a mai napig nem tudom minek köszönhető... hogyan hatott rám? Nos, első gondolatom az volt, végre több emberhez eljut és tetszik nekik, aztán később már azon agyaltam ki akar ártani nekem?! Ugyanis több férfi reagált rá, mint nő... én nem szoktam ezeket nézni, míg a férjem igen... és pár udvarlós levelet is kaptam... de hagyom is a témát, a lényeg, rájöttem, nem akarok én annyira népszerű lenni, és nálam nem pálya, hogy bármi áron... de azt mindenképp elmondhattam, hogy közel tízezer volt a megtekintés a statisztika szerint... ami nálam tényleg soknak számít...
Számít nagyonis a visszajelzés mástól, de továbbra is magam miatt írok elsősorban... és igen, sajnos kell történjen valami rossz, ami motivál...
Tulajdonképpen, amikor abbahagytam a blogolást, minden szuper volt. Úgy éreztem teljes az életem. Sikeres vizsga, végre pihenhetek és élvezhetem az életet stresszmentesen. A jelek szerint ez négy hónapig tartott... na jó, addig se, csak most jutottam odáig, hogy újra írjak, különben felrobbanok... egy jó ideje azon örlődök, mi a fene változott így meg, és tulajdonképpen mikor kezdődött, de nem tudom mi a válasz rá... Az instán most már rendszeresen vezetek mini blogot, szóval azt visszanézve, lehet hogy tudnám... de inkább előre nézek... sokáig privát oldal volt az is, de a termék teszteléseknél feltétel, hogy nyilvános legyen, és elég sok tesztelésben vettem részt, így maradt nyilvános. Azóta mennek a mini blogok... de szeretem a hosszabb írásokat is... sőt jobban, hiszen annyi minden történik...
Na de lássuk, mi is, ami annyira foglalkoztat... Utóbbi időben a rossz kedvvel a migrén is visszatért többször. Már tényleg mindent megpróbáltam... diéta, edzés, vitamin, gyógyszer... de most nem akar csak úgy megszűnni... az, hogy mennyire stresszes az életem, nem tudom... a gyerek miatt sokat aggódok, és úgy érzem minden teher csak az én vállamon van... tipikus női sors... a fiam lassan kamaszodik, és autistákra még jellemző is, hogy szeretnek egyedül lenni, így napi szinten többször kiküld a szobából... a férjem pedig... nos, nem ér rá... szóval, sokszor elég egyedül vagyok... tehát ismét a régi nóta... kicsit sem könnyű zenész feleségnek lenni. Az ideje javarészt a stúdióban tölti, ha ideje engedi... Tv felvételre elkísérem, de fáradt, minden apróságon összekapunk, így jobbnak látjuk, ha nem szólunk egymáshoz, és csendben utazzuk végig a két órás utat... mi változott meg ismét ennyire minden, csak ez jár a fejemben...
Új fejezet készül a Pár perc Izával... Az autizmus téma egyre jobban foglalkoztat... biztos az is rányomja a bélyegét a hangulatomra... azt hittem olyan December környékén, hogy minden a legnagyobb rendben, és valahogy úgy gondoltam többé soha nem leszek szomorú, hogy a fiam autista, mert jól tanul... de rájöttem, hogy tévedtem. A párkapcsolatom, a baráti kapcsolataim rámentek... és hiába várja el a társadalom legyek boldog, és hiába fogadom meg én is, hogy álarccal játszom a szerepem, nem megy... úgy gondolom, igenis, jogom van rosszul érezni magam... ha úgy érzek, senki nem kötelezhet arra, hogy vigyorogva tegyek úgy, mintha minden rendben lenne. Az már más kérdés, hogy én kinek mutatom meg az igazi arcom, mert vannak, akik előtt valóban nem fogom azt mutatni, hogy most éppen rossz és magyarázom az okát... teljesen fölösleges... arról nem is beszélve, hogy nem is érdemli meg mindenki... A kétszínű, álnok kígyókból már nagyon elegem van...
A mai világból nagyon hiányzik az együttérzés... elképesztő torz világ van... mosolygó fejek a közösségi oldalakon, aztán közben ott marják egymást... megy az irigység, versengés, köpkődés... azt hiszik milyen vagány dolog... és ez az ideális... ha valaki más, máris nem okés... na ezért ( is ) állok nagyon az autisták mellé... Ők nagyonis őszinték...
A napokban kezdtem el Lizanka könyvét olvasni, már majdnem ki is olvastam... elképesztő a csaj... minden tiszteletem az Ővé... ez aztán a bátorság... első gondolatom az volt, na végre valaki felvállalja magát... nem szépíti a dolgokat... mindeközben milyen értelmes, és milyen értékeket képes átadni... ez igen, lehet utána csinálni... nem akarom magam elemezni, pláne nem diagnosztizálni, de időnként érdekelne, hogy rajta vagyok - e az autizmus spektrumon... a könyv elejét olvasva, határozott nem volt az érzésem, a végefelé már nem tudtam... de tulajdonképpen én nem akarnám "hivatalosan" tudni. Nekem nem tenne jót. Sőt, egyik diagnózis sem. Még mindig tele vannak az emberek előítéletekkel, és valóban egy megbélyegzés... aki tudja élni a hétköznapjait normálisan, mint én ( mi is a normális ?! ), szerintem nem jó ötlet kitegye magát ilyennek... látom a fiammal is sokan milyenek...
A válasz azt hiszem itt van, hogy hova is tűnt a rózsaszín felhő... annyira segíteni akartam másoknak azzal, hogy mesélek, milyen szépen alakult a mi iskolai évünk, hogy tudtomon kívül fájdalmas sebet téptem fel... egy olyan sebet, amire azt hittem begyógyult, és mélyen érintett a szembesülés, hogy talán ez a seb soha nen is fog begyógyulni... a videókkal jól haladtam, elég vidámak is, de a lelkem megsinylette... pedig további terveim vannak... megfontolom a dolgokat, de homokba nem dughatom a fejem... többé már nem... régebb megtettem... vásárlásra, munkába, tanulásba menekültem... ezúttal szembe nézek ezzel és megerősödöm... az egyensúlyt kell csak megtalálnom, mert hajlamos vagyok egész nap ezt tanulmányozni, pedig a lelkem néha muszáj feltölteni... és Igen, jogom van rosszul érezni magam, jogom van sírni, jogom van beszélni róla, és jogom van írni róla, ha úgy tetszik... mert jogom van önmagam lenni... sokan mennek előre becsukott szemmel, és elvegyülnek a tömegben... én merek más lenni... merek olyan lenni, mint egy autista... aki kilóg a sorból...
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó