2025.05.02. 20:09, Elekes Tímea Izabella
Lassan elfogadom magam, és a helyzeteket...
Egy hét szünet volt, és a hét másik felében elég nagy kínlódás volt. Volt stressz, idegesség, migrén, de még sem vagyok elégedetlen...
A nagy izgalom már múlt hét pénteken kezdődött, amikor migrénnel ébredtem, mégis elképzelhető egy ember élete múlt rajtam. Mélyen belül nagyon örültem, hogy segíthettem. Ilyenkor annyira ösztönösen cselekszik az ember, majd este próbálja az agy feldolgozni a történteket.
A kisfiammal eléggé nehezen bírtam az utolsó napokban, így nagyon vártam már az iskolát. Kellett kis idő, hogy vissza szokjon, aztán most meg jött a hosszú hétvége. Sokat idegeskedtem más miatt is. Fogyóban van a pelenka és tudtam, hogy egy újabb harc, hogy a gyógyszertár rendeljen... az instán írtam egy bejegyzést, azt osztom itt meg most:
"Történés... fárasztó, stresszes, migrénes, nehéz nap volt... délelőtt is nehéz volt... a délután csak fokozta ezt az állapotot... gyógyszertárban rendelni akartam pelenkát a fiamnak ( igen, használunk ) ... tavaly is nagy harc volt... idén is közölték: ez a gyógyszertár vesztesége, hogy ingyen kap a fiam pelenkát... ( ez engem pont nem érdekel (!!!) ... panaszkodtam, véleményt nyilvánítottam... nem tudom... tény, hogy közöltem, nagyon sok pénzt szoktunk gyógyszertárakban hagyni, és ami ingyen járna, nem kapjuk meg.... rövidebb tárgyalás után közölték velem, most megrendelik a pelenkát... ( a többire nem emlékszem... valószínű elküldtek a... oda... ) közgyógyos igazolás nem volt nálam... haza rohantam érte... látom, múlt hónapban lejárt... jövőhéten intézhetem azt is ... pedig két hétig intéztem hasonló ügyet a gyereknek ott, ahol ezt is kell intézni... nem könnyű nyugodtnak maradni... de próbálkozom... próbálok nem arra gondolni, hogy rosszul működik a rendszer... próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy álnok módon tavaly több gyógyszertár elutasított, pofátlanul közölve, hogy "lehúzzuk" a gyógyszertárt... ( van, hogy havonta ötven ezret hagyok ott... szóval, mi van ... ??? )
Gyógyszerek... a legnagyobb biznisz... egy percig nem sajnálom őket... és soha nem hátrálok meg... a közgyógyos igazolást egyszer használtuk antibiotikumra a négy év alatt... semmit nem adnak rá... szerencsétlenségemre egy hónapja járt le... pont most, amikor annyira kéne... az ingyen pelenka jár a fiamnak... meg is fogja kapni... addig meg nem állok...
Igen... harc az élet... de túlélők vagyunk... azok is maradunk... sok mindent kibírunk... néha kicsit belehalunk... aztán újra kezdjük... küzdünk, amíg van bennünk élet... talán tovább is..."
Azóta beadtam a kérelmet, várom hogy kiküldjék, és nem mellesleg kedves volt az ügyintéző.
A fiam haját muszáj volt levágni iskolakezdés előtt, pedig nagyon rettegett. Egyedül vágtam le, pedig kérte az apja is legyen itt, hogy kapaszkodjon bele, de sajnos olyankor még nagyobb "őrültekháza" van, mert akkor felváltva veszítjük el a türelmünket.
Erről itt a bejegyzés:
"Autizmus... mindenkinek vannak félelmei... egy gyerekes anyaként nincs viszonyítási alapom, hogy más gyerek mitől fél... nálunk az egyik nagyon félelmetes dolog a hajvágás... az utolsó is nagy küzdelem volt... a mai viszont egy olyan élmény volt, amire azt érzem a legnehezebb... sokáig tartott, a szívem szakadt meg érte... mivel elég nagy volt a haja, ollóval kellett előbb levágni, utána géppel... vígasztaltam, majd vele sírtam... azt gondoltam magamban: "Istenem, mit élhet át a gyerek, hogy így retteg... az utolsó alkalom, hogy ezt csinálom... " sok könyvben olvastam, tudják hogy viselkednek, csak nem tudják kontrollálni... a kicsi fiam is ilyen... meg akar felelni nekem, tudja, jót akarok neki... energia szintem ismét nullán... de mellette leszek most is, mellé bújok... nem hagyom egyedül... megerősítem benne azt, mennyire is szeretem...
A fotókon nem látszik ebből semmi... nem is akarom, hogy látszódjon... kis barátjával is játszottak... talán abban is elfáradt...
Autizmus... igen... rejtély még sok minden... de tovább tanulom..."
Persze azért történtek jó dolgok is. Egyik interjúm megjelent a Holnap magazinban és kicsit ismét azt éreztem, egy darabot vissza kaptam az életemből. Sok könyvem jelent meg régebb, amiket szinte el is felejtettem, holott az életem volt az írás... persze máig is, de valahogy feledésbe merült, hogy régebb eljártam könyvbemutatókra, és dedikáltam is. A másik jó dolog, hogy több reklám projektben is részt vehettem. Szinte egyszerre kettő is kezdődött, pont amikor lebetegedtünk. Illetve előtte kicsivel, így azért tudtam vele foglalkozni, és mivel három hétig tart a projekt, utána is teljes bevetéssel. Mivel elvárásoknak kell megfelelni, és én szeretem is teljesíteni, ha már elvállaltam, komoly kihívást jelentett olykor, de sikerült. Szeretem ezeket és hálás vagyok a lehetőségekért.
Közben a tanfolyamon is igyekszem részt venni mindig és aktív maradni. Na persze, amennyire lehet a család mellett. Legutóbb pont a személyiség volt a fő téma, és ez azért érdekes, mert az előző blogomban erről ( is ) írtam. Pedig nem néztem meg az órarendet, hogy mit fogunk tanulni. Nagyon rohannak a napok. Hamarosan kezdődik a másik tanfolyam is, amit szintén izgatottan várok...
Voltak napok, hogy gyötört a migrén, és egyik nap azt csináltam, hogy túl sok koffeint ittam, plusz fájdalomcsillapítók, és este nem tudtam elaludni. Na, ezt most már próbálom megegyezni, hogy ne csináljam többet.
Közben készítem az autizmusról szóló videóimat is. Szeretem, ha megosztom a tapasztalatomat, viszont másodszorra vettem fel a második sorozatot és nem tetszik... felkavar... milyen érdekes... ha arról mesélek, mik a tünetek, vagy mik az előnyök, vagy bármi különálló videót készítek, lazán beszélek róla, viszont, ha teljesen a mi történetünket mesélem el, megrekedek... egyből sérülékennyé válok... vagy ezzel kapcsolatban ha intézem az ügyeket, kissé összetörök... annyira felszakadnak a régi sebek ezzel... pedig sokszor azt hiszem, azok begyógyultak...
A nagy izgalom, stressz nem ért véget. Persze mindig adódik valami az életben, de vannak dolgok, amik elhúzódnak, nem tudjuk megoldani, mert nem tudjuk befolyásolni. És bosszankodunk rajta, dühít. Már írtam, hogy nem működik jól a rendszer, valószínű más országokban sem igazán jól, de az itteni helyzet érdekel, ha már itt élek. A közgyógy meg lesz, de évi hatezer forint kerül rá. Nevetséges összeg. Évek óta ennyi. Azt nem tudom eldönteni, mi a szomorúbb. A nevetséges összeg, vagy az, hogy semmit nem írnak fel rá. Nekünk a pelenka miatt kell elsősorban. Az, hogy jól működik az ország, nagy kamu. A másik példa, ha eladsz egy lakást adózol, ha veszel, illetéket fizetsz, ha nem adod el időben, még büntetést is fizetsz. Na ez most érint minket, nagy stresszel jár, de az biztos, hogy a közeljövőben nem hallgatok az "okosokra" , hanem jobban megfontolom a dolgokat és még jobban átgondolom milyen szerződést írok alá. Ne bízzam olyanokra, akiknek addig vagyok jó, amíg fizetek, és alá írom a szerződést, utána egy alapvető kérdésre nem tudnak választ adni. A legnehezebb mindig az, hogy minden fontos döntés és intézkedés engem terhel, teljesen magam vagyok ebben...
Azt hiszem ez a hét jó kis lecke volt több szempontból is. Az egyik legfontosabb lecke, hogy jobban bízzak magamban és a megérzéseimbe, és bár a fiammal nagyon nehéz volt, de tőle tanultam azt, hogy még egy úgynevezett barátban sem lehet bízni. Egyik példa ez volt ( szintén másolom )
"Reggelünk... egy igazi csodával... hol könnyebb, hol nehezebb... alapvetően elég sokszor engedelmes... csak többször kell elmondani, hogy gyere enni... indulni kell... szóval kell türelem... de nem késtünk el eddig még a suliból soha... csupa lélek, jó meglátásokkal... hétvégén megnéztük "Az igazi csoda" című filmet... mondtam a kicsi fiamnak, nézd, igazi barátja van a kisfiúnak... mire a fiam: úgyis elárulja... és igaza lett... ilyenkor elképpedek, mennyire okos, mennyire ráérez dolgokra... nem ez az első eset... nekem a kisfiam az igazi csoda... hálás vagyok, hogy az anyukája lehetek... "
Sok mindenre megtanított ez a hét, igen, de legfőképp erre a két dologra, és arra, hogy bár nem mindig könnyű embernek maradni ebben a világban, én mégis úgy érzem jól magam, ha segítek másokon, és rájöttem, hogy ebben nem is akarok változni...
Nagyon jó könyvet olvasok ismét. Az edzett agy című könyv után a Szorongó agy című könyvet. Rengeteg dolgot lehet belőle tanulni... és nagyon örülhetünk, hogy vannak ilyen írok, mint Anderson, aki a büszkeségét félretéve őszintén mesél magáról is, még úgy is, hogy orvos, tanult ember. Hihetetlenül tudom értékelni, becsülni és tisztelni az ilyen embereket. Sok okoskodó, nagyszájú emberrel tele van a világ, de akadnak olyanok is, akik nem okoskodnak, hanem okosak... tőlük lenne mit tanulnunk...
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó