2025.07.31. 10:18, Elekes Tímea Izabella
Nyaralás után kihenten, elégedetten...
Az elmúlt hetekben sokat utaztunk, kirándultunk, nyaraltunk, és most röviden a legemlékezetesebb pillanatokat mesélem el...
Utazás előtt körülbelül két hónappal döntöttük el, hogy egy héttel tovább maradunk. Nekem kevés munkám volt, és úgy nézett ki a férjemnek sem lesz a szünidő alatt. Ez persze elég nagy stresszel is járt. Végül azon az elven hoztuk meg a döntést: ha már pénzt nem tudunk keresni, akkor költünk. Persze ezt viccesen kell érteni, de lényegében tényleg ez történt. Aztán egy pillanat alatt minden jóra fordult, és valóra váltottuk azt az álmunkban is, hogy akkor kicsit több helyre látogatunk el. A szülővárosom mindenképp a lista elején szerepelt. De nem rohanok ennyire előre...
Immár harmadik éve, hogy Erdélyben ünnepeljük meg a születésnapomat. Az idei nagyon különleges volt, hiszen az álmaim autóját kaptam meg, és tulajdonképpen meg sem álltam vele Erdélyig. Ez engem lepett meg a legjobban, és elég merész vállalkozás volt részemről levezetni közel hétszáz km.t egy olyan autóval, amit alig ismertem. Ki hinné, hogy még annak is előnye van, ha valaki fél az anyós ülésen? Ugyanis velem ez történt. Gyakran parázok ott. Úgy voltam vele, jó ha fele utat levezetem, de jobban féltem attól, hogy parázni fogok utasként, így maradtam a volán mögött végig. Nagyon élveztem a vezetést. Bárhova mentünk, végig én vezettem. Bizony sok felé jártunk is. Megnéztük a Parajdi Sóbánya bejáratát, és végig gyönyörű helyeken mentünk át Sepsiszentgyörgyre. Szováta, Homorod, Korond, Tusnádfürdőn is voltunk egy nap. A szülővárosomban tíz évvel ezelőtt voltunk kettesben a férjemmel. Különös érzés fog el, amikor ott vagyok. Furán hangzik talán, de számomra kicsit idegen város lett... ott élő ismerősök is mesélik, nem olyan mint régen. Szépült sokat a város, de sajnos mindig rosszul érint, hogy a játszóterekből parkolók lettek. Ismerős arcokat nem látni. Minden idegen... sok szép emlékem van, de sajnos sok rossz is. Iskolában a bántások, az apám hiánya... Hálás vagyok a jó Istennek, hogy segített azt az álmom valóra váltani, hogy Magyarországra költözzek. És hálás vagyok azért, aki lettem, annak ellenére, hogy a tanáraim azt mondták, semmi nem lesz belőlem... De a rossz emlékeket itt le is zárom.
Azt is tudni kell, ha bárhova megyünk, olyan nincs, hogy minden hibátlanul működjön. Nézeteltérések mindig akadnak. Alapból én rosszul viselem azt, hogy teljesen felborul a megszokott ritmusunk. Legfőképp azért, mert a fiam később fekszik le, és félek a dühkitöréstől. Én is hozzá vagyok szokva, hogy este húsz óra után már pihenek csendben. Éjszaka városon csend van. Falun a kutyák ugatnak, ablakon hallani ahogy a tücskök muzsikálnak, kakas kukorékol. A kutyaugatást leszámítva más állat nem zavar. Ezek leginkább a fiúkat zavarta. Amit nem bírok még megszokni, az a késői vacsora. Itthon este tizenkilenc óra után soha semmit nem eszem. Ez is persze teljesen borult, így minden este nehezen aludtam el, és minden éjjel rémálmom volt. Mire vissza akartam fogni magam az étkezésben, már úgy hozzászoktam a sok ételhez, hogy állandóan éhes voltam. Szóval, csak ettem és ettem. Harmadik héten Szentgyörgyön nagy örömömre felfedeztem egy utcán álló házi tej automatát. Naná, hogy azonnal vettem és ittam. Másnap azon kapom magam, amikor sétálni indultunk a városba, hogy viszket a lábam. Hazaérve, láttam pár csípést magamon. Biztos voltam benne, valami sz ágyban volt, és megcsípett. Viszont a fiúknak semmi... nekem pedig egyre több csípési pöttyöcske.
Átgondoltam miket ettem, ittam, hol jártam. Arra jutottam, hogy itt nagyon összetett a dolog, aminek köszönhetem az éktelenkedő foltokat.
Általában két hétre szoktunk elutazni, és kevesebb helyre. Két hétig bírta is a szervezetem. "Csöndben viselte" azt, hogy teljes mértékben új dolog éri. Klimaváltozás, sok szokatlan étel nagy mennyiségben, klórosabb víz, felborult életritmus, olykor idegesség, kialvatlanság, és arról már nem is beszélve, hogy a mindig kényeztetett bőrömet egyáltalán nem kentem be. Tudatosan, de valahogy az sem jutott eszembe, milyen érzékeny a bőröm egyébként is. Szóval össze adva a dolgokat, még csoda, hogy ennyivel megúsztam. Bár javasolt ilyenkor a diéta és a tejtermék kerülése, teljes mértékben nem tartottam be, de nem is lett rosszabb a helyzet.
Nagyon érdekes az emberi szervezet. Mindent jelez, nekünk csak figyelni kell rá, és olykor változtatni dolgokon. De gyönyörűen tud alkalmazkodni is. Ugyanis, amikor levezettem hírtelen majdnem kilenc órát szinte egyhuzamban, a derekam másnap annyira fájt, hogy ki se bírtam egyenesedni. Harmadik héten a több órás vezetésnél ismét ez történt, majd hazafelé már semmi. Tehát megszokta a derekam ezt is. Viszont újra visszatértem az edzéshez, ami nagyban hozzájárul a derekam javulásához, és nyilván nagyon hiányzott is. A mérleg azt mutatja egy kilót híztam csak, de a fotók szörnyű képet adnak vissza szerintem, és a közérzetem sem jó, mellette az asztma is jobban előjön. Na de lassan lesz változás, hiszen már folyamatban a visszarázódás.
Nagyon gyorsan eltelt a három hét, és a jó és rossz pillanatok végefelé már honvágyunk volt. Azaz jó volt otthon, de jó újra itthon lenni. Hiányzott már a megszokott életünk. Nyugodt kis falu, de otthon volt nyüzsgés, állandó hangos beszéd, mert falun nagyon hangosan beszélnek, - nem bírom megszokni. Olvastam, tanultam is az idő alatt, de hiányzott a kora esti elcsitulás. A városi nyüzsgés is hiányzott valahol, meg a munkám is. Na jó, kimondom, bár nem szívesen ismerem be, még a tömegközlekedés is. Fura, de mindenhova autóval mentünk szinte. Visszagondolva... nem semmi. Gyakorlatilag jobban ellustultam ott. De még öt óra vezetés után is élveztem, pedig óriási szerpentinek voltak, és az ottani vezetők sajnos nem igazán szabálykövetőek. Nagy figyelmet igényel a vezetés az biztos, de nem volt gond. Hihetetlen is számomra, hogy még Marosvásárhelyen is vezettem, mert azt mondtam, az életben nem fogok ott vezetni, amikor utas voltam, és tessék. Marha büszke is vagyok magamra persze. Na de a Hungária körútra is ezt mondtam, aztán mégis az volt az első nagyobb utam, mert arra volt dolgom.
Az igazság az, hogy sokszor nem vagyunk tisztában a saját képességeinkkel, és belénk nevelték ezt a kishitűséget. A mai világ pedig nem arról szól, hogy erősítsék bennünk a jó dolgokat, hanem, hogy tudnának jobban a mélybe taposni. Ez ellen érdemes küzdenünk. Sokszor nem más az ellensegünk, hanem saját magunk.
A nyaralás során nem volt migrénem. Az igaz, hogy volt előjele, viszont azonnal gyógyszert vettem be, és egyből megszűnt. Utolsó éjszakánk során alig aludtam pár órát, és annak ellenére elég kipihentnek éreztem magam, így zökkenőmentes volt a vezetés is. Viszont amikor hazaértünk, nehezen aludtam el, és nem is éreztem fáradtnak magam. Így másnap rögtön jött a migrén és három napon át tartott. Sokat olvasok, és igyekszem kitapasztalni mi okozza. De nem mindig ugyanaz. Ahogy a gyógyszer sem hat mindig ugyanúgy. Kívántam már a szokásos kis reggeli rizskásámat, és lehet pont az váltotta ki. Hírtelen váltottam az étkezésemen. Időt kell adni magunknak. Mindenben. Ne akarjunk egyszerre nagyon sokat. Türelem. A türelemről pedig a kisfiam jut eszembe. Nem igazán meséltem róla. Igazából az óriási változást tudnám elmesélni, amit más is észre vett. Amikor pici volt, egész úton üvöltött, és hólyagosra csapkodta a fejét. Ma már csak annyi idegesítő dolog van utazás közben, hogy szinte tíz percenként kérdezi, még hány kilométer van. Hétszáz kilométernél valljuk be, nem kevés kérdés. Vagy a másik, hogy a zenélős táblálján játszik, ami éppen merülőben volt, így szörnyen vinnyogó hangot adott ki. Hogy elkerüljük a kitörést, halál nyugodtan kell megkérnem, hogy tegye le és ne használja. Más panaszom nem volt. Néhai kimerültség jelei, de amilyen edzett vagyok, az nekem már semmiség. Egyszerűen megértem, és inkább sajnálom, ezért nyugodtan tudtam mindig csillapítani. Már nem kérte folyton a lehetetlent, mint pár éve, hogy hallgattassam el a szomszéd kutyáját, vagy éppen egy közelben csipogó madárnak fogjam be a csőrét... Tehát nagyon sokat változott, és kiválóan alkalmazkodik. Már azt a kijelentést is meg merem kockáztatni, hogy jobban alkalmazkodik sokszor mint én. Rengeteg türelmet tanultam tőle.
A napokban hallgattam egy olyan történetet, hogyan választják ki a szüleiket a gyerekek. Nem igazán hiszek ilyesmiben, vagy nem is tudom... de volt benne igazság. Éspedig az, hogy ki mit kell tanuljon. Én borzasztóan türelmetlen voltam. Minden téren. Azonnal akartam mindent. Elsősorban türelemre tanított a fiam és még sok millió kis dolgokra... örökké hálás leszek neki és az egieknek ezért...
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó