„Alkotásaidnak akkor van csak igazán értéke, ha azokat mással is megosztod!”

Kedves Vendégeim!

Az elmúlt két nap nagyon klassz volt. Vásárlással töltöttem… Ez talán egy kicsit viccesnek hangzik, de melyik nő nem szeret vásárolni?!

Igazából nem csak a vásárlás okozott akkora örömet, csak én ezzel jutalmaztam magam, hogy vettem pár csini ruhát. Ugyan is ebben a hónapban három könyvem fog megjelenni! Persze nem önálló kötet egyik sem, de én akkor is nagyon örülök!

Most nem a könyvek megjelenésének a részleteiről szeretnék írni, hanem teljesen másról…

A kis dolgokat is értékelni kell!

Lassan két éve, hogy énekelek (nem csak a négy fal között), és ez nagyon boldoggá tesz. Igazából az írás, illetve a munkáim gyümölcsei is akkor kezdtek el érni…

Nagyon boldog vagyok és elégedett. Nagyon hálás vagyok a jó Istennek, hogy ennyi lehetőség tárult elém, és olyan álmokat sikerült megvalósítanom, amiket álmodni sem mertem…

Nagyon hálás vagyok a páromnak, aki mindenben mellettem áll és támogat! Nagyon egyforma a gondolkodásunk is. Mellette megtaláltam a helyemet, a nyugalmat! Neki köszönhetem azt is, hogy nehéz helyzeteket is könnyebben tudok kezelni. Mindenkit meghallgatok, de csak a jó tanácsokat fogadom meg, ami nagyon fontos. Nagyon gyorsan elszállt a két év… hm… alig hiszem el. Már a harmadik szilveszter együtt…

Tisztában vagyok vele, hogy mindenki csak a jót szokta általában leírni. Néha már unom olvasni és hallgatni, mert csak a szépet a jót írják, holott fele sem igaz, vagy több a rossz, mint a jó, de arról hallgatnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy pesszimista vagyok, és vágyok arra, hogy olyat olvassak. – Hiszen nem is szívesen barátkozik az ember olyannal, aki folyton a negatívumot sugározza, rosszkedvű, és mindenben, mindenkiben csak a rosszat látja. Csupán azt akarom mondani ezzel, hogy annak ellenére, hogy rengeteg sok jó dolog történt velem az elmúlt két évben, voltak nehézségek, kudarcok, csalódások. Röviden mesélek erről:

Nem szeretném részletezni, hiszen a pozitív dolgokat szeretném inkább leírni.

Olyan voltam, mint egy kis tini, amikor a lehetőségek jöttek, és mindent karnyújtásnyira éreztem magamtól. Amikor teljesen beleéltem magam, és amikor rájöttem, hogy nem jön össze, nagyon elkeseredtem. Túl sokat akartam és nem értékeltem a keveset. Szerintem fel sem fogtam mi történik körülöttem. Ezt a legelső fellépésünkön, Jászárokszálláson tapasztaltam. Nagyon szeretek szervezni és sok jó ötletem van. Csak azt is el kell fogadni, hogy más is létezik és nem csak az én akaratom teljesülhet. Akkoriban nagyon sok ígéretet kaptunk, amiből semmi nem lett. Ez nagyon padlóra küldött. Az írásaim kapcsán egy kiadóval volt kis nézeteltérés, és nem akarták beismerni, hogy ők hibáztak. Elég makacs vagyok ahhoz, hogy ne hagyjam magam… Így más módszerhez folyamodtam,(nem brutális, hanem alázatosság) és nagy meglepetésemre jobban is jártam!

Jelenleg az étteremben a kisebb – nagyobb szervezéseket én rendezem, amit nagyon szeretek. Sokan azt hiszik milyen könnyű. Itt a zenélésre gondolok. Nem olyan könnyű, főleg hogy nem bírom az éjszakázást. Mostanában ritkábban is megyek, én inkább a háttérben maradok… Az emberekkel bánni pedig külön feladat, amit szerencsére egyre könnyebben oldok meg.

Itthon sokat gyakorolok, napi két óra éneklés, és egy óra aerobik. Nem esik nehezemre egyik sem, mert kikapcsolódás számomra. Amióta nem gürizek gyárakban, több a szabadidőm is. Ennek meg van az előnye és hátránya is. Az előnye természetesen az, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek. Ez nagyon sokat számít. A hátránya az, hogy több időm van gondolkodni, és a depresszió is párszor próbára tett…

Egy nagy titok: Az emberek szerintem 50-60%-a küzd ezzel: Nem tudom magam elfogadni… És ha van szabadidőm, és sokat gondolkozom, ezzel foglalkozom. Gondolom, most sok mindenkit megleptem ezzel. Azt hiszik sokan, hogy szépnek tartom magam. Nem. Ez miatt sokat szenvedek. A fotókkal elégedett vagyok, de csak ha nem sokáig nézem. Tehát annak ellenére, hogy sok bókot kapok…

A 2004 – ben történt motoros balesetem nagyon megviselt és különböző, meglepő fóbiák most alakultak ki bennem, ami engem is meglep. Pl. a busz, amikor fordul. Ezt csak pár hónapja tapasztalom. Sok rossz emlékem van, Háromszor műtötték a bokámat, és különböző fémeket és csavarokat raktak és szedtek ki. Azóta is vannak nagy fájdalmaim és megeröltetés esetében nagyon dagad, amit nem lehet összehasonlítani egy egészséges boka duzzadásával. Akkoriban sokat voltam kórházban, és egy meglehetősen zűrös kapcsolatom volt, nehéz fizikai munkám, vagyis inkább fárasztó az éjszakázás miatt, és a munkatársaimon kívül képtelen voltam egy jó baráti kapcsolatot kialakítani.

Ennyi elég is a negatív dolgokról.

Sokat olvasok, sok mindent tanultam. Be van osztva minden napom hasznos időtöltéssel. Ezt egyébként a hozzám hasonló embertársaimnak is javaslom, hogy ne önmagával törődjön, persze nem az igényességről akarom lebeszélni. Legyen minden egyes óra, perc beosztva, és ha érzi, hogy a depresszió környékezi, rengeteg sok jó könyv van ennek megoldására.

Én tényleg nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen életem van. Látom a válság mennyi embert megviselt. Ha abba bele gondolunk, hogy mennyi tragédia történik a világban, csupán annak kéne örülnünk, hogy nem vitte el az árvíz a házunkat, van hol laknunk, egészségesek vagyunk.

Nagyon szeretem a családomat, a páromat, az ő családját és ez már nagydolog a mai világban. És persze kölcsönös minden.

Talán ez is kicsit furcsán csengene pár ember fülében amit most mondok, vagy írok le.

Nem akarok híres lenni. Sok ember erre törekszik. Én csupán azt akarom, hogy minél többen ismerjék meg az alkotásaimat. Az étterembe persze elkerülhetetlen, sokan ismernek…de az teljesen más. Szeretem ott, és nagyon sok visszatérő vendégeink vannak, akik megismertek, szeretnek és ezt az érzést nem pótolja semmisem. Mégis meg van a magán életem, amit nem szeretek más előtt kiteregetni.

A nagy vágyam is egyszer teljesülni fog, hogy legyen egy saját önálló kötetem. Lehet még tíz évet kell erre várni, de én várok. Eddig amit lehetett, megtettem. Annak is eljön majd az ideje. Jelenleg maradok a pályázatoknál, és próbálom Joe – nak az utat törni a siker felé, mert nagyon tehetséges!

Úgy érzem, a lehetőségeimhez képest sokat elértem, és ennek nagyon örülök. Meg tanultam nem kell nagyra vágyónak lenni, becsülni kell a kis dolgokat, és örülni a kisebb sikerélményeknek is. Ez a vásárlásra is vonatkozik. Szándékosan nem vásároltam egy tucat ruhát, mert úgy jártam legutóbb is, mint a skót. Sok ruhám volt, sajnáltam használni őket, és most elajándékozom, mert kinőttem… Ráadásul tavaly is rengeteget vásároltam és sajnos nem tudtam értékelni. Nem voltak anyagi gondjaink, mindenem megvolt és úgy éreztem valami mégis hiányzik. Azóta megtanultam mire figyeljek oda és teszek is érte, hogy több olyan ne legyen. Talán azóta öregebb és bölcsebb lettem…:)

További terveim a jövőt illetően:

Tavasszal pár dolgot szeretnék még kipróbálni, a régi dolgaimmal pedig aktívabban foglalkozni, addigis maradok a jelennél és készülődök teljes gözzel a szilveszterre :)!

Egy rövid kis bölcs mondással zárom soraim, saját szavaimmal:

„Alkotásaidnak akkor van csak igazán értéke, ha azokat mással is megosztod!”