Az idegen...

  Erős szél rázta meg a fák leveleit melyek megsárgulva hulltak a födre. At égen fekete felhők vonutak végig eltakarva a Napot, és nagy cseppeben meg eredt az eső.

Az emberk esze-veszetten rohantak valami fedezéket keresni a fejük fölé. A kobor kutyák türemesen álldogáltak az esőben megrázva szőrös testüket, mintha csak erre vártak volna. Egy macsaka szaladt végig az utcán nyávogva. A kutya lenéző pillantást vetett rá, mintha azt kérdezé: Na, hová rohansz úgy?

  Egy asszony és mellette kislány szaladt a járdán, nagyokat csapva lábával a vízbe. Befordultak a saron, és a közeli ház kapu zárjáva babrált.

  Miután megadta magát a zár, és sikerült beérniük a házban evetette a gyerek átázott ruháit, átöltöztette majd megzárította a vízes haját.

Miután mindketten száraz ruhát vettek fel, a kislány a andalló mellett kuporgott amíg az asztalra került a finom étel!

Már este volt, így evés után ágyakat vetettek, a kislányt homlokon puszilta és békésen elaludtak.

               ---------------------------------------------

   -Mama, hol van az én papám-kérdezte a tíz éves kislány a konyhában tartozkodó édesanyától.

  -Tudod kislányom,...

  -Az iskolában mindenki ezt kérdezi tőlem. Va ekem édesapám?, És hogy néz ki?-kérdezte a kislány, miközben leült egy székre és kék szemeit várakozóan édesanyja arcát fürkészte.

  Az asszony szája megremegett, és azon gondolkodott, mit mondjon imádott lányának.

   Ebben a pillanatban megszólalt a telefon.

  -Felveszem- és már szaladt is a kislány.

  -Vedd csak- szólt halkan az édesanya megkönnyebülten.

  Kis idő elteltével jött a kislány, két füzetet tartva a kezében.

  -Mehetek az osztálytársamhoz tanulni?-kérdezte.

  -Igen, de ne gyere későn.

  Miután a kislány elment, az asszony lefeküdt pihenni mert szédülést érzett. A múlt emlékei tárultak a leki szemei elé, majd gondolataiba merülve, mély álomba zuhant.

                       --------------------------------------------

  -Na mit szólsz, mi ez?

  -Egy palóta- mondta a kislány tündöklő arccal.

  -Nem, ez egy hajó - javította ki a férfi forgatva a kocából épített szerkezetet. - Látod, itt a lépcső...

  -Nem ez akkor is egy palóta, ahol a királykisasszony és a kiráályfi él.

  -Na jó van, legyen neked igazad -hagyta rá a férfi.

  -De ez akkor is... - ellenkezett volna újra a kislány, de ekkor egy erélyes hang szakította félbe.

  -Hát ti mit csináltok?

  -Szia kedvesem. Erre jártam, és gondoltam, hogy...

  -Nem érdekel hol jártál és ne nevezz a kedvesednek - az asszny dühös pillantásokat lövelt a frfi felé.

  A kislány tehetetlenül nézett hol egyikre, hol másikra.

A nő arc vonásai ezt látva meglágyultak, rá nézett majd csendesen így szólt:

  -Menj ki szépen játszani-szólt a kislánynak az assony, de a lány csak állt, és csodálkozó szemekkel az idegent kémlelte.

  -Nem gondolod, hogy beszélni kéne vele? - kérdezte halkan a férfi.

A fatal asszony tízig számolt magában, hogy meg nyúgodjon, majd mosolyt eröltetve az arcára így szólt:

  -Megyek egy kávét főzni a bácsinak, klcsim, addig te szórakoztasd.- majd lányára kacsintott, és eltűnt a konyhában.

  -Tudod, nekem nincs papám. Amikor a mamának erről beszélek, miondig szomorú lesz. - a kislány színpadiasan felsóhajtott, majd a játékkockákat tanulmányozta, míg a férfi fájdalmában üvölteni tudott volna.

  -Tudod kicsim, az ember néha észre sem veszi, pedig a szeme előtt van sokszor a valóság. De ezt te még nem értheted...Majd, ha...

  -Dehogynem. Én már nagy vagyok. Szépen tudok rajzolni... Ezt nézdd meg - a kislány büszkén nyújtott át egy rajzot, ami egy tájat ábrázolt és a fűben egy nyúl kuporgott.

  -Szép.- dicsérte.

  Ekkor belépett a nő, gőzölgő kávéval a kezében.

  A férfi fájdalmasan gondolt arra, hogy most sem sikerült felvilágosítani az értelmes kislányt.

  Még egy kis ideig beszélgettek, aztán a férfi elbúcsúzott.

  -Még gyere hozzánk - kérte a kislány - Megígéred?

  -Megígérem - válaszolta az idegen, és sarkon fordult.

  -Gyere kislányom, menjünk be - és kézen ragadta az asszony a kislányt, aki addig nézte az idegent amíg az utca sarkon el nem tűnt.

  Miután lefeküdtek este, a lány megkérdezte: 

  -Kedveled a bácsit, mami? Én igen. Olyan, mintha a papám lenne. Olyan kedves...-a kislány csak beszélt, beszélt, nem is sejtve, hogy az édesanyának milyen lelki fájdalmai vannak, és egy kövér könnycsepp gurult végig meleg arcán.

                         ---------------------------------------

  -Nem gondolod a gyereknek apára van szüksége?

  -Eddig is meg voltunk, ezután is meg leszünk valahogy.- válaszolta a nő határozottan.

  -Valahogy, de nem jól. A kislány nem fogja abba hagyni a kérdezösködést. Mi lesz, ha felnő? Örökké nem titkolhatod el.

At asszony elgondolkodva fürkészte a padlót, majd megadóan felpillantott és így szólt:

  -Igazad van

  -Jól tudod szeretlek, és a lányunkat is szeretem.

  -Tudom - érkezett az alíg hallható válasz.

  -A barátod nem tudott értékelni, de én annál inkább.

  Az asszony látását könnyek homályosították. A férfi gondolkodás nélkül, egy határozott mozdulattal magához rántotta és szenvedélyesen megcsókolta, és így szólt:

  -Sírd ki magad nyugodtan - mire a nő zokogni kezdett.

  -Mama...- szaladt be a kislány vidáman, de az ajtóban megtorpant, amikor meglátta édesanyját sírni. Hiszen az ő mamája mindig vidám volt. De azon lepődött meg igazán, hogy az idegen bácsi öleli...

  -Te vagy a papám, igaz? - kérdezte halkan.

  A férfi a nőre nézett, aki most könnyeit törölgetve mosolyra húzta a száját, ránézett a férfire és bólintott, aki meg kérdezte:

  -Hozzám jössz feleségül?

  -Igen! - kiálltotta a nő, és az arcáról eltűnt a fájdalom, és a ragyogás váltotta fel.

  -Papa - szaladt hozzájuk a kislány.

  -Kislányom...

De jó! Most már én is mondhatom büszkén az osztálytársaimnak, hogy nekem is van papám! - majd átölelte mindkettőjük nyakát, és hozzájuk bújt, mintha soha többé nem akarná őket el engedni többet...

Írta: Elekes Tímea Izabella

Írás dátuma: 1998. 11.30./ 12. 01.

Közzé-tétel: 2009.