KÉSŐI BÁNAT

  Gyönyörű júliusi nap sütötte be az egész várost. A madarak vidám csicsergését lehetett hallani, amint ágról ágra szálltak. Kisgyerekek játszadoztak, a nagyobbak örültek a nyári szünetnek. A felnőttek a parkban padon ülve beszélgettek, és büszkén nézték vidáman játszadozó csemetéiket.

Minden gyönyörű, élettel teli, barátságos és vidám volt. Az emberek önfeledten nevettek. A kék ég ragyogása tette békéssé és oly meghitté a várost. Még egy bárányfelhő sem takarta el a gyönyörű napsugarakat!

  A zajos játszóteret néztem, sétálva közelítettem meg egy padot. Gondolataim elkalandoztak. Szívem szomorú volt.

  Két éve ismerkedtem meg Viktorral a könyvtárban, ahol dolgoztam. Sok közös témánk volt, és mindkettőnket érdekelt az irodalom. Az apja divattervező, a mamája pedig az egyetemen tanít. Viktor is egyetemista volt, amikor megismerkedtünk. Magyar tanárnak készült, de végül apja nyomdokaiba lépve divattervező lett egy nagy menő, jól működő cégnél.

  Nagyon jól éreztem magam vele. Sokat nevettünk, moziba jártunk, színházba, könyvtárba, múzeumba, operába, és egyszer Tunéziában is nyaraltunk két hetet.

Fél év ismerkedés után, úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk. Rózsadombon volt egy álomszép háza. A szüleit két hónap ismeretségünk után bemutatta. Kissé vonakodtam, hiszen tudtam, nem illek közéjük. Az én családom nem volt gazdag. De Viktorba elég hamar belezúgtam, így hát elfogadtam a vacsorameghívást.

  A beszélgetés kissé kellemetlen volt számomra. Nem olyan régen költöztem Győrből Pestre. Barátaim alig voltak, és ismerőseim is csak a munkahelyemnek köszönhetően. A családom Győrben maradt. A mamám búcsú szava a nagy költözés előtt ezek voltak: „Jól gondold meg, mielőtt döntesz, mert ha úgy döntesz, visszajössz, semmi nem lesz a régi!”

Valamiért nagyon sokszor jutott eszembe ez a mondata!

• A papád hol dolgozik, Petra? - kérdezte Ági néni.

• Ööö …hát…ő pék. - vágtam rá kis habozás után, és éreztem, amint az arcom lángvörös lett.

Lesütöttem a szemem, mély levegőt vettem, és valamivel határozottabb hangon folytattam:

-    A mamám pedig eladó egy kis boltban.

     Kissé megvető pillantással díjazták válaszomat.

Viktor talán megérezte a számomra kellemetlen helyzetet, felállt, és megkérdezte:

• Hozhatom a desszertet?

  Kora délután már megkönyebülten ültem párom mellett az autóban. A Duna -parton sétáltunk kicsit, és kora este már hazavitt a belvárosi albérlethez, ahol laktam.

  Összeköltözésünk első két hónapja csodálatos volt. De Viktornak egyre kevesebb ideje maradt számomra. A divattervezés megszállottja lett. Nagyon sok megrendelés volt, és hiába volt a rózsadombi lakásban kialakítva egy kis iroda, mégis az apjához ment, hogy közösen dolgozzanak. Összeköltözésünk után fél évig fel sem tűnt, hogy alig látom. Elegáns helyekre hívott vacsorázni, különböző cégek igazgatóit ismertem meg. Mivel könyvtárban dolgoztam, sokat olvastam, ami eléggé lekötötte figyelmemet. Kaptam jobbnál jobb ajánlatokat, amiket,  örömmel vállaltam. Ügyvédek adminisztrációs munkáját végeztem. Az üzletkötési képesség egyre jobban kialakult bennem.

  Amikor sikert sikerre halmoztam, az pillanatnyi öröm volt csupán. Igazgatókkal, cég tulajdonosakkal vacsoráztam, de Viktor egyszer sem ért rá, hogy elkísérjen.

         Amikor nem dolgozott, filmet néztünk, vagy elmentünk vásárolni. Szebbnél       szebb ruhákat és ékszereket vásárolt nekem. Huszonötödik születésnapomra egy     sport autóval lepett meg. Én csak álltam döbbenten, míg Viktor egy csókot adott a számra és ezt mondta:

   - A világ legcsodálatosabb királykisasszonyának! Most

mennem kell, este jövök. - és rohant is.

    Én szótlanul állva néztem a nagy masnit, ami az autón díszelgett, és letöröltem egy könnycseppet az arcomról.

  Pár hónap így telt el. Munka, vásárlás, alvás. Már alig beszélgettünk. Több divat céggel kötöttek üzletet, mígnem én is egy konkurens divatcégnél kötöttem ki, mint üzletkötő.

  Fájdalmamat senki nem látta. Sikerélményemet senkivel nem tudtam megosztani. Anyunak, amikor hívtam telefonon, csak annyit mondtam: „Jól vagyok!”

  A nappaliban ültem, lapozgatva az idei szezon terveinek alaprajzait, és a könnyeim záporoztak.

  A divattervező igazgatója, aki látta a terhet a vállamon, és talán megérezte fájdalmam, egyik nap ezt mondta:

- Petra! Maga nagyon tehetséges, gyönyörű és okos. Vegyen ki két hét szabadságot és utazzon el valahová. Kapcsolódjon ki egy kicsit! - és rám kacsintott.

  Tanácsát megfogadva, megvettem a repülőjegyet Horvátországba, és elterveztem, semmire nem fogok gondolni, csak utazom, és élvezem a szabadságot. Viktor csak annyit kérdezett: „Mikor jössz?”. A szívem majdnem megszakadt bánatomban!

  A hotelszoba ablaka a tenger felé nézett. Forrón sütött a nap és én csodáltam, amint a hullámok a köveket nyaldosták.

  Olvastam, és amikor a nap már nem égetett annyira, lementem a partra.

  Az út fáradalmainak köszönhető talán, hogy mély álomba merültem.

- Nehogy megfázzon kisasszony – hallottam egy távoli hangot.

   Kinyitva a szeme, láttam, hogy egy fiatal napbarnított, fekete hajú srác áll előttem, és a törölközőjét nyújtja felém, rám mosolyogva.

  A parton már kevesen voltak, és enyhe szellő fújdogált.

Rámosolyogtam, és elfogadtam a törölközőt, amit felém nyújtott.

- Robi vagyok – nyújtotta felém most a kezét.

- Petra.

  Később megtudtam, hogy Robi Esztergomban lakik, és puszta véletlen, hogy itt találkoztunk. Nem volt annyira jóképű, mint Viktor, és amint később elmesélte, gazdag sem. Édesanyja meghalt, testvére nincs, és az édesapja munkanélküli.

  Az elkövetkező két hét, amit Horvátországban töltöttem el, életem legszebb napjai voltak. Együtt vacsoráztunk, bejártuk a közeli város érdekesebb helyeit, és a parton is mindig együtt voltunk. A végén az ágyamban kötött ki. Éreztem, hogy kezdem megszeretni, és nem volt bűntudatom, hogy megcsalom Viktort. Telefonon is csak én hívtam - már azt sem tudtam, mit érzek iránta.

  Az utolsó éjszaka Robival csodálatos és egyben fájdalmas is volt. Minden szeretetet, figyelmet megkaptam tőle. Felajánlotta, költözzek hozzá. De túlzottan szerettem a munkámat és fontos is volt számomra az anyagi biztonság, ami Viktor mellett garantált volt

  Az érkezésemre pezsgőt bontott Viktor, de semmit sem kérdezett arról, mit csináltam két hétig.

  Két hónap után rászántam magam, hogy felkeressem Robit. Közöltem Viktorral, hogy el akarok költözni tőle.

- Biztos ezt akarod? – kérdezte, de az arca semmit nem árult el, hogy kicsit is fájna neki.

  Nem szóltam, csak bólintottam, majd lassan elindultam a szoba felé, és becsomagoltam a holmimat a bőröndömbe.

  A könnyeim szüntelenül potyogtak, és csak abban voltam biztos: innen el akarok menni!

  Esztergomba megérkezve a kis papírt böngésztem, amit még Horvátországba adott ide Robi a címével és a telefonszámával.

  Nem hívtam fel, gondoltam meglepem. Így hát taxit fogtam, és mondtam a címet.

  A ház gyönyörű volt, bár már ősz volt, és a fákat sárga falevelek borították, mégis egy élettel teli látványt nyújtott!

  Mélyet sóhajtva, bizonytalan léptekkel közelítettem meg a házat. Második csengetésre egy fiatal lány nyitott ajtót:

- Szia. Robit keresem, Petra vagyok. - mondtam meglepetten.

- Szia! Sajnos nincs itthon. Klaudia vagyok, a barátnője – válaszolta széles mosollyal az arcán.

- Hm…, értem. Hát akkor én …, én megyek is - mondtam összezavarodva.

   Klaudia értetlenül nézett utánam, amint én nagy léptekkel hagytam el a házat.

  Robival azóta sem beszéltem. Soha nem tudja meg, hogy az életem legszebb két hetét neki köszönhetem, és hogy ráébresztett arra, hogy a pénz nem boldogít.

  Visszaköltöztem Győrbe, a családom közelében béreltem egy lakást, és bízom benne, én is egyszer megtalálom az igaz szerelmet!

  Édesanyám szavai még most is a fülembe csengenek, hogy nem lesz a régi, ha visszajövök. Igaza volt!

VÉGE

Név: Elekes Tímea Izabella