Tudta magáról, hogy szép, de soha nem vágott fel ezzel. Talán túl szerény is volt. Sokat dolgozott, nem volt ideje a magánéletre, ha mégis, valahogy soha nem jött össze. Az utolsó kapcsolata csúnyán ért végett, ezért elutazott, és úgy döntött, kipiheni magát, senki és semmi nem fogja érdekelni.

  Nyugalom és béke áradt. A szigeten alig volt pár ember, többnyire pihentek, csak a tenger morajlása és a sirályok hangja törte meg a csendet.

Sarah mély levegőt vett, megigazította a párnát a feje alatt, míg gondolatai messze elkalandoztak.

Csillagok pihentek az égen, a hold is szelíden fénylett. A nyugodt éjszakai csendet csak egy kisbaba keserű sírása törte meg. Tom idegesen felugrott, és a nagy sietségben rálépett egy játékra, azon megcsúszott, és jól hanyatt vágódott. A fogai közt halkan káromkodva kikapta az ordító csecsemőt a kiságyból. Alig múlt három hónapos, mégis olyan hangerővel bírt, amin Tom mindig meglepődött. Imádta a kislányát, csak ezek a nyomorult éjszakák lennének könnyebbek. Nappal egy tündéri kisgyerek, aki szinte csak eszik és alszik. Gyöngéden az ölébe vette és ringatni kezdte.

-        Jól van, semmi baj. Itt van a papa. – nyugtatgatta.

Hatalmas kék szemeivel az apjára nézett, és egy pillanatra megnyugodott, majd ismét sírni kezdett.

-        Jól van kicsikém, semmi baj. Hiányzik a mamád, tudom, nekem is hiányzik. Gyere, egyél egy kicsit. A cumisüveget a szájába adta, a kicsi evett, majd nem sokra rá békésen visszaaludt. Tom még nézte egy ideig, csodálta a formás kis fejecskéjét, gyönyörű arcát, hosszú szempilláját, és arra gondolt, hogy mennyire is hasonlít az anyukájára. Óvatosan visszatette a kiságyba, és amint visszafeküdt, mély álomba zuhant…

-        Azonnal küldjenek egy mentőt. Valami nincs rendben a feleségemmel. Állapotos, siessenek! – üvöltötte magánkívül a férfi, míg a felesége fejét támasztotta a földön kuporodva, aki ájultan feküdt a fürdőszoba közepén.

-  Nem lesz semmi baj. -  suttogta, és a haját kisimította az arcából.

A mentő szirénázva száguldott át a városon az éjszakai csendet megtörve.

-        Tarts ki kedvesem! - biztatta a nejét.

Az asszony arca sápadt volt, szemei csukva voltak. Időnként mintha levegő után kapkodott volna.

Oxigénmaszkot tettek rá, és megmérték a vérnyomását, aminek az eredménye kicsit sem volt biztató.

Amint beértek a kórházba, a férfinak annyit mondtak, hogy itt várjon, és már tolták is a műtőbe a nőt.

   A férfi meggyötörten ült le egy padra, és várt. Az idő egy végtelenségnek tűnt. Csend volt, idegesítően nagy csend.

Szemei előtt az elmúlt hónapok történései peregtek le.

Pár hónappal ezelőtt is itt voltak. A feleségét fekvésre és nyugalomra intették, azzal hazaengedték őket. A sok pihenésnek köszönhetően egész jól is volt, csak az éjszakák voltak kissé nehezek. Gyakran erős szívveréssel ébredt éjjel, és a baba is erőteljesen rúgott olyankor…

   Tomnak saját vállalkozása volt. Sikeres üzletember révén elég sokat utazott. Amikor megismerte Jessicat, sokszor vitte magával üzleti utakra. Rengeteg közös, szép emlék kötötte össze őket. Olyan szerelem ez, ami az életben csak egyszer adódik. Párizs főterén sétáltak, amikor megkérte a kezét a lánynak, aki habozás nélkül igent mondott. Az esküvő pedig…

-        Tom! – az orvos hangja zökkentette vissza a valóságba a férfit. Az arca komor volt, és a fehér ruháját még soha nem találta ilyen bosszantónak a férfi, mint most. Oldalra fésült barna haja és körszakálla, most kifejezetten idegesítő volt Tom számára. Olyan komollyá tette. Vagy csak neki tűnik úgy?! De meleg tekintete nem kerülte el Tom figyelmét, mint ahogy az sem, hogy szánakozva néz rá.

-        Sajnálom… - kezdte.

-        Hogy van a feleségem? És mi van a kislányommal? – szegezte neki a kérdéseket, és hírtelen megragadta az orvos mindkét gallérját.

-        A kislánya jól van… A felesége meghalt... Sajnálom…

Tom egy ideig csak nézte, mint aki nem fogta fel a hallottakat, egy hang sem jött ki a torkán. Aztán a falnak dőlt és lassan a földre ereszkedett. Kezébe temette az arcát, és hangos zokogásba kezdett…

-        Tom! – hallotta távolról. Kelljen fel uram, mennie kell dolgozni.

Kinyitotta a szemét, Jennyfer állt előtte, a dada. Harmincöt éves volt, öt évvel fiatalabb, mint Tom. Hosszú, szőke haja lófarokba kötve, sportos alakja hibátlan, kék szemei pedig nagyon csábosak voltak, húsos ajkait, pedig sok férfi megcsodálta már. Dús keblei szépen domborodtak a póló alatt, de Tom valahogy, mintha észre sem vette volna. Csak az édesanyja kedvéért vette fel a lányt, mert be kellett látnia, hogy sajnos nem mindig tud az édesanyja mellettük lenni és segíteni.

-        Keljen fel, kérem, az édesanyja már hajnalban elutazott. – közölte a dadus.

-        Jó, de miért nem ébresztett fel?

-        Próbálta, de olyan mélyen aludt…

Tom felkelt, megmosakodott. A frissen vasalt ruhái már elő voltak készítve. Finom kávé illat terjengett, tojásrántotta előkészítve az asztalon.

Lucy baba pedig a pihenőszékben gőgicsélt.

A férfi reggeli után megpuszilta a kislányát, gyorsan autóba ült, és elhajtott.

Sarah kissé fázni kezdett. A nap lemenőben járt, és enyhe szél rázta a fákat. Magára tekerte a törölközőt, és éppen fel akart állni, amikor egy játszó kislányt pillantott meg. Olyan négy év körüli lehetett. Összeszorult a szíve. Mindene meg volt, csak egy dolog hiányzott az életéből, amire nagyon vágyott. Egy babára…

A férfiak kihasználták, amikor kezdett komolyra fordulni a dolog, mindig ott hagyták. Még a lánykérésig sem jutottak el, nem hogy a gyerekig. Pedig mennyire vágyott rá…

Nézte, ahogy a kislány játszik, mellette egy férfi újságot olvasott. Annyira vonzó volt… Minden bizonnyal, az apukája, gondolta a lány. Sarah fejében megfordult, hogy egyedül nevelheti, mert sehol nem látott nőt a közelben. Ekkor egy szőke, csinos nő jelent meg mosolyogva, és a kezében egy tálcával egyensúlyozott, rajta két pohár pezsgővel.

Sarah lassan felhúzta a papucsot, még egy pillantást vetett a kislányra, és a boldog családra, majd belépett a szobájába és szabadon engedte a könnyeit.

-        Tessék uram -  mondta kacéran Jessica, és azzal átnyújtotta az egyik poharat a férfinak, aki közömbös arccal fogadta. – Jaj, legyen már kicsit jobb kedved. Lucy is jól érzi magát, engedd el magad kicsit, olyan csodás ez a hely.

Jessica már négy éve ismerte Tomot. Nagyon jó barátok lettek, de semmi több. Megismert egy úriembert, aki nem tudta most elkísérni. Az esküvőjüket tervezik, és tulajdonképpen ezt egy búcsú utazásnak szánták, mielőtt elválnak útjaik egymástól. Tom nagyon hálás volt a lánynak, mert mindig mellette volt, amikor nagyon padlóra került, vagy ha nagyon kimerült volt, és sem ideje, sem energiája nem volt már, hogy a kislányát ellássa. Fogalma sem volt, mihez fog kezdeni a lány nélkül.

-                   Vannak ám szép lányok is itt. – próbálta felvidítani Tomot.

-                   Kérlek Jessica. Mondtam, hogy engem nem érdekel egy nő sem.

 Nézd apa, homokvárat építettem. Tetszik? – kérdezte Lucy, és a kis kezével büszkén a homokvárra mutatott.

-        Nagyon szép, de most már ideje bemenni, kezd nagyon hűvös lenni, az eső is eleredt.

A kislány engedelmesen megfogta Tom és Jessica kezét, és elindultak.

Észre sem vették, hogy a teraszról egy lány könnyei az esőcseppekkel olvadt össze.

A tenger friss illata minden emberben boldogságot és felfrissülést váltott ki. A nap pedig még fényesebben tündökölt, mint az elmúlt napokban. Egy bárányfelhő sem zavarta meg a tiszta kék eget. Görögországban még Októberben is gyönyörű idő van. Sőt, sokkal elviselhetőbb a meleg, mint augusztusban. Pillanatok alatt le lehetett barnulni, vagy éppen leégni, ha az ember kellőképpen nem figyelt magára, és mellőzte a naptejet. Ennek ellenére nagyon sokan voltak a parton, a tűző napon, és a vízben is.

Sarah, szokásához híven, igyekezett napozni menni, de amint megérezte a tűző napot a bőrén, jobbnak látta, ha az árnyékba húzódik. Aztán hamar meggondolta magát, és elment pár palack szénsavmentes ásványvizet hozni magának, amiket gondosan a hűtőtáskába zárt. A nyugágy melletti asztalkára pedig gondosan készített egy poharat, öntött bele vizet és egy citromot facsart bele.

A pohárral a kezében éppen leülni készült, amikor hírtelen mozdulattal valaki meglökte a kezét, koccanást hallott, és magán érezte a jéghideg limonádét. Hangosan felszisszent…

-  Elnézést, annyira sajnálom – hallotta a mély, férfias hangot.

- Semmi baj… én nem figyeltem… - szabadkozott a lány – Az tea?  - kérdezte a a férfi narancssárga ingjére mutatva.

Igen, az… - érkezett a válasz, és szemmel látható volt, hogy a férfi sem járt jobban a jeges teával.

-        Segítek kimosni, hoztam magammal mindféle csodaszert. – ajánlotta a lány, amit egyből meg is bánt.

-         Erre semmi szükség, köszönöm.

-        Érthető. Bizonyára nem örülne a felesége, ha …még egyszer elnézést… - azzal otthagyta a férfit, mielőtt, még bármit is mondhatott volna.

-        Nem, ő, a …dadusom – mondta inkább magának a férfi.

Ezt már nem hallhatta Sarah, a szobájába rohant átöltözni.

A nap további részét olvasással töltötte, semmi kedve nem volt emberek közé menni, boldog párokat látni, míg ő annyira magányos és boldogtalan. Hatalmába kerítette az önsajnálat, és a mélységes fájdalom. Azon töprengett, mi vezetett idáig, hogy ennyire magányos legyen, hogy az már valóságos fizikai fájdalmat okoz…?!

Tom a felesége fotóját nézegette éppen, majd gyorsan visszacsúsztatta a könyvbe, amit magával hozott, ahogy meghallotta Jessica hangját.

-        Elmegyek Lucyval és a turistákkal körbejárni a szigetet. Pár óra múlva itt leszünk. Te élvezd a napsütést, és a nőket addig. – kacsintott rá a férfira.

A nap lemenőben járt, a parton egy – két ember volt már csak. Vagy a szobájukban pihentek, vagy a közeli bárban iszogattak.

Tom a teraszon ülve nézte a naplementét, és csodálta, ahogy a hullámok nyaldosták a parti homokot. Hírtelen megakadt a szeme egy ismerős lányon, aki hófehér ruhában sétált elgondolkodva a parton. Hosszú, barna haja a vállára ereszkedve, néha egy kis szellő hátra simította, olykor csapdosta, és a földig érő ruháját teljesen a testéhez simította. Úgy nézett ki, akár egy tökéletesen megformált szobor.

Tomot furcsa érzés kerítette hatalmába. Olyat érzett, amit már évek óta nem. Valóságos késztetést érzett, hogy odamenjen hozzá.

-        Nem fél, hogy a cápák meg támadják? – próbált viccelődni, ahogy közelebb ért a lányhoz, aztán rájött, milyen ócska vicc.

Sarah annyira el volt gondolkodva, hogy alig vette észre a férfit, és a hangjára összerezzent.

-        Hogy? Tessék? Cápák? Itt? Aligha vannak. Esetleg delfinek, akiknek igencsak élvezném a társaságukat. – vágta rá a lány.

-        Igaza van. – mondta Tom, majd gyorsan hozzá tette. – Elnézést, nem akartam megijeszteni.

-        Semmi baj.

-        Csak így egyedül, magányosan? A barátja nem vigyáz eléggé magára. – puhatolózott Tom.

-        Nincs barátom – sütötte le a szemét a lány, és tovább  indult. – De Önt minden bizonnyal várja már a családja.

-        Nem, nincs nekem se, illetve van egy lányom.

-        Igen, láttam, nagyon édes – mondta kis keserűséggel a hangjában.

-        Igen. Lucy a neve, négy éves. Jaj, elnézést, még be sem mutatkoztam. Tom vagyok.

-        Az én nevem Sarah – kezet fogtak, a lány nagy kísértést érzett, hogy megcsókolja. Annyira magányos volt, és olyan jól esett a férfi érintése, még ha csak a kezét is érintette. Olyan kellemes. Már nem is emlékszik rá, hogy mikor ért hozzá férfi utoljára. Annyi csalódás után már lemondott a szerelemről, családról…

-        Szívesen meginnék Önnel egy jeges teát, vagy limonádét, de hamarosan visszér a kislányom, és… esetleg holnap? – kérdezte a férfi.

Sarahban nagy volt a kísértés, hogy elfogadja a meghívást, de kezdett dühős lenni. Előbb eltereli a családjáról a szót, most meg ki is kezd vele? Hát milyen kis könnyű nőcskének tartja?

-        Nem érek rá! – vágta rá.

-        Tényleg? Mert most is…

-        Nem értem mit akar tőlem. Van egy kislánya és egy szép felesége…

-        Jaj ne, szóval látta…Félre érti…

-        Jaj de, láttam, és gyönyörű a felesége. Nem ezt érdemli.

-        Nézze, csak egy jeges tea, maga meg én… - próbálkozott Tom.

-        És a felesége mit szól hozzá? Nem hiszem el…

-        A feleségem halott – kicsit hangosabban mondta Tom, mint akarta.

-        Tessék? Micsoda? És az a nő?     

-        Ö Jessica. Lucy dadusa. – mondta szomorúan a férfi.

-        Jaj, annyira sajnálom, nem tudtam – mondta őszintén Sarah, és legszívesebben átölelte volna a férfit.

A férfi megállt, és magával szembe fordította a nőt. Mindent elmesélt. Sarah megbabonázva hallgatta, és egyre nagyobb vágyat érzett, hogy megcsókolja a férfit. Egyre jobban közeledtek egymás felé, és Tomban is erősödni kezdett a nő utáni vágy, és évek óta először kerítette hatalmába olyan érzés, amit a felesége halála után nem érzett, és nem is hitte, hogy valaha is fog még ilyet érezni valaki iránt.

A napot felváltotta a hold, és a gyenge szél is a tenger hullámait ritmusra csapdosta.

A szenvedélyes csókokat, és sóhajokat csak a tücskök zenéje harsogta túl…