Az autók őrült tempóban haladtak végig az úton, melyek nem törődtek a gyalogosokkal, felcsapva a vizet maguk után hajtottak el, hátuk mögött hagyva a szitkozódó embereket. A falun csend uralkodik máskor, most mégis nagy káosz volt, az emberek kiabáltak, a távolban tűz ütött ki, amint a villám becsapott a felállított széna halomba. Tűzoltók szirénája egészítette ki az óriási zajt.
A férfi gyengéden, óvatosan és iszonyú lassan cirógatta ( ... szerelmi rész kihagyva ... )
amíg a szerelem hullám elöntötte egyszerre mindkettőjüket.
Egy lány sétált az utcán nem is törődve a tomboló viharral. A gondolataival volt elfoglalva, lelki szemei előtt emlék képek vonultak végig. A tomboló vihar az első szerelmére emlékeztette, akinek oda adta magát és aztán szó nélkül tűnt el a fiú. Végigsétált a sötét utcán, az emberek már eltűntek, mindenki menedéket keresett magának. Csak egy - egy részeg fickó dülöngélt jobbra - balra. Az utca sötét és félelmetes volt. Sörösüvegek szanaszét dobálva, plakátok lógtak a falakról, s maradványaik a vízben úszkáltak. Büdös volt minden.
A férfiak kiabálása erélyesebbnek tűnt, s ahogy a lány közelebb ért, már láthatta is őket. Szakadt ruhájuk volt, koszosak és ápolatlanok voltak. Megtorpant, mert amint láthatóvá vált, a szemek rá szegeződtek, undorító vágy égett a szemükbe, amit szóvá is tettek: "Gyere Cicuskám, jössz egy menetre?" A lány összehúzta a kis dzsekijét, de nem sokat segítve ezzel magán, hiszen alatta csak egy kis blúz volt, amely látni engedte formás melleit. Kis szoknya és félcipő egészítette ki öltözetét. Hosszú fekete haja az esőtől csapzott volt.
"Gyere, nem bántunk, vagy talán még szűz vagy?" Kérdezte gúnyos mosoly kíséretében. A lány még jobban összehúzta magát. Remegő keze megakadt a nyakán lévő láncba és szemét könnyek borították el, majd egy hírtelen mozdulattal megfordult és a legközelebbi utcán befordult majd rohant, ahogy a lába bírta. Az utat nem is látva maga előtt, csak rohant, még egy ajtó félének is nekiütközött, ahonnan gyenge fény szűrődött ki. Egy kicsi faház volt, amely nagyon bizonytalanul állt, néha meg megingott, azzal jelezve, hogy bármelyik percben összedőlhet. A lány nem törődve ezzel, köhögve, remegő kézzel lökte be az ajtót, amely nagyon öregesen nyikorogva engedelmeskedett és amint átlépett a küszöbön, meghökkenve hátrált. A padló recsegett a lába alatt. Nem, ez nem lehet, nem... A kezét a szeme elé tartotta, ismét a nyakláncba ütközve, a kis szív medált markolta. Majd lassan leengedte a kezét és elgyöngülten össze esett.
és életét vesztette a férfi lassú bicegő léptekkel indult felé és lassan lehajolt hozzá, majd ölébe vette és ágyhoz vitte. Lassan lehajolt és megcsókolta. A lány lassan kinyitotta a szemét és erőtlenül hagyta magát, hogy az a rég látott szerelme csókolja, majd mint akinek hírtelen minden eszébe jutott, felugrott és az ajtóhoz rohant. "Ne rohanj el, kérlek, mindent megmagyarázok..." Öt év telt el, mit akarsz megmagyarázni? Ezen nincs mit megmagyarázni! Kiabálta a lány, majd elrohant, a férfi utána rohant de a saroknál elvesztette, gondolatai összezavarodtak. Meg próbált újra szaladni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Öt éve baleset érte, azóta elzárkózott a világ elől.
Még mindig zuhogott az eső, mindenhol nagy tocsák voltak, a sötétség most még ijesztőbbnek és fenyegetőbbnek tűnt. A lány már nem szaladt, az ereje fogytán volt és még felmerültek benne az emlékek. A férfi, akit annyira szeretett, odaadta a testét öt évvel ezelőtt. Azóta is csak rá várt, senkije nem volt, hűségesen várt rá és most megtalálta. Megtalálta, de miért rohant el tőle? Nem tudta. Hamar visszafordult, kicsit megállt gondolkodni, vajon honnan jött?! Ismét rohanni kezdett, rohant, rohant, itt most jobbra, nem hisz ez a fő út... óriási fény vakította el a szemét nagy fékcsikorgás, a kezét önkéntelenül is a nyakláncon lévő medálra tette de nem gondolkodott... már nem...
Az autó megállt és egy sápadt férfi kiszállt és a lányhoz rohant. "Nem, hogy történhetett ez meg?" kiabálta kétségbeesetten. Egy férfi sántikálva közeledett, megpróbált rohanni és amint odaért zokogva összeesett, megfogta a lány kezét és a nyakláncba akadt a keze. Felemelte maga elé, jól ismerte ezt a nyakéket. A szívéhez szorította, könnyes szemei az égre szegeződtek és ezt suttogta: "Bocsáss meg nekem, el kellett volna mondanom. Bocsáss meg, kérlek..." majd pisztolyt emelt a fejéhez és meghúzta a ravaszt.
A teste remegve esett a lányra és az ajka, mintha a lányt akarta volna csókolni...
AJÁNLOM AZ OLDALT
