Életünk egyik legnehezebb időszakát éljük gyermekünkkel … Sok féle módszert alkalmaztunk már, de nem jártunk nagy sikerrel . A barátaim szerint, ez csak rosszabb lesz… hurrá…

Egyik este, amikor, már aludt a gyerek, a férjem mellett fekve azt kérdeztem tőle: Szerinted jó szülők vagyunk? Olyan, mintha egész nap kiabálnánk a gyerekkel, este pedig mardos a bűntudat… A férjem kedvesen megnyugtatott, de elhatároztam, hogy még valamit kipróbálok, mert a jelenlegi helyzet senkinek sem jó…

2018. július 4., szerda

19:07

Dackorszakban mit tegyünk?

Életünk egyik legnehezebb időszakát éljük gyermekünkkel … Sok féle módszert alkalmaztunk már, de nem jártunk nagy sikerrel . A barátaim szerint, ez csak rosszabb lesz… hurrá…

Egyik este, amikor, már aludt a gyerek, a férjem mellett fekve azt kérdeztem tőle: Szerinted jó szülők vagyunk? Olyan, mintha egész nap kiabálnánk a gyerekkel, este pedig mardos a bűntudat… A férjem kedvesen megnyugtatott, de elhatároztam, hogy még valamit kipróbálok, mert a jelenlegi helyzet senkinek sem jó…

Izgalmas nap volt, barátok, gyerekek, így később került sor a déli alvásra. De nem volt gond, csupán annyi, hogy kétszer felsírt, és egy órával előbb ébredt a kisfiam a szokásosnál. Nálunk egy olyanfajta napi rutin alakult ki, hogy szinte percre készen tudom mikor alszik el, mikor ébred, és ezáltal, nekem mennyi időm van a saját dolgaimra.

Huszonkét hónapos, és a "durvább dackorszak" akkor kezdődött, amikor elkapott egy vírusos fertőzést, és antibiotikumot kapott. Három nap alatt leforgott, de nagyon nehezen viseltük. Elég hangosak voltunk akkor, a gyerek sírt, anya, apa üvöltött. Na jó, nem kell annyira azért megijedni, normálisak maradtunk… még…

   Szóval, a magamra fordított idő alig telt el, kisfiam ébredezett, de nem mentem be rögtön hozzá, hiszen tegnap is visszaaudt. De ez a sírás nem olyan volt, hogy visszaalszik. Elhatároztam, kipróbálom az új dolgot, amit igazából már alkalmaztam, de hamar elvesztettem a türelmemet, és jól van, sírjál akkor alapon - inkább hagytam, hogy magától nyugodjon le… Ez sem olyan rossz módszer, hiszen volt rá példa hogy visított, és amikor abbahagyta azt leste, hogy apa látja - e, és ha netán igen, akkor ismét rázendített. Hihetetlen, milyen kis rafkósak tudnak lenni…

Rosszul ébredt, elég hamar rájöttem, hogy a foga fáj. Kedvesen szóltam hozzá, simogattam, vízzel kínáltam, de nem kellett, dobálta magát a kiságyban. Jól van, nyugi, mondtam magamnak. Kivettem az ágyból, magamhoz öleltem szorosan, és azt ismételgettem, semmi baj, itt van anya, nagyon szeretlek. Azt minden szülő tudja, hogy egy gyereket, aki már olyan szinten hisztizik, nem lehet megnyugtatni, maximum a figyelmét elterelni. Elindítottam a kedvenc meséjét, már üvöltött a Mása és a medve, hiszen fontos volt, hogy kicsit túlharsogja a gyerek ordítását. Néha odapillantott, de úgy kapaszkodott belém, mint még soha talán. Istenem, de jó érzés, a világon a legjobb… Szorosan magamhoz öleltem, közben mondogattam - mennyire szeretlek, köszönöm, hogy vagy nekem, tudom, hogy fáj a fogad, mindjárt jobb lesz, anya segít. Kis fájdalomcsillapítót adtam és tovább vígasztaltam. Miután lenyugodott, betettem a járókába, és elmagyaráztam, hogy anyának most fürödni kell, addig nézd szépen a mesét. Megértette ezt is. Igaz nem maradt végig csendben, de már nem ordítás volt, inkább, csak hogy várlak anya sírás.

   Ez egy olyan módszer volt, ami mindkettőnknek jó volt. Vacsora csendben zajlott, bár elutasította az ennivalót, mégis óvatosan, és a fürdetéskor is csendben követte kérésem. Hangosan nevetett játék közben, többször hozzám bújt és megsimogatott. Amikor lefektettem, nem sírt, puszit dobott vissza nekem, ami a szívemig hatol mindig…

   Bár semmi olyat nem csinálok, ami fölösleges időtöltés lenne, vagy hasonló, amit a kisfiamtól vennék el, mégis elhatároztam, hogy sokkal több időt fogok neki szentelni, és minden türelmemet összeszedve fogom ezentúl nevelni. Nagyon stresszes hónapok vannak mögöttünk, ami a kisfiamnak sem tett jót, mert volt időszak, amikor menni kellet, intézkedni, hiába volt fáradt, segítség nem volt. Rajtunk is megérezte ezt, és emiatt még inkább türelmetlenebb volt a kicsi is. De amint elkezdtek jobbra fordulni a dolgok, rögtön megérezte, és sokkal alkalmazkodóbb, elfogadóbb, szófogadóbb lett.

  Az ember bármennyire próbál tökéletes szülő lenni, nem fog sikerülni, és én nem is arra törekszem, hogy minta anyuka legyek, hanem volt valami a kisfiamban, amit annyira szerettem… olyan édes kis tulajdonsága, amit én és az apukája látott csak. Ezt már rég nem láthattam, és rájöttem, a mi hibánk, mert mi lettünk vele másabbak.

Már pedig látni akarom…, nagyon sokszor akarom még látni azt rajta. És hiszem, hogy fogom is látni, mert mindannyian csiszolódunk, és hajlandóak vagyunk változni Érte…

U.I. Egy régi cikkemben írtam arról, hogyan neveljünk egészséges kisbabát, és mit nem szabad tennünk, hogy leromboljuk az önbizalmát. A nehéz időszakban hajlamosak vagyunk elfelejteni, amiért nem feltétlen kell hibáztatnunk önmagunkat, de mindenképp észben kell tartanunk, hogy nagy mértékben tehetünk azért, hogy úgy testileg, mint szellemileg a mi felelőségünk, hogy nő fel a gyerek, és milyen ember válik majd belőle.

Témával kapcsolatos videót ITT láthattok:

https://www.youtube.com/watch?v=sQn-4QAjU1c&t=495s

Köszönöm, hogy el olvastátok, kívánok minden anyának és apának kitartást a néhai nehéz időszakokban, és hogy sikerüljön észre venni, hogy egy gyerek mekkora áldás minden körülmények között!

Puszi,

Iza