Tudtam, hogy hamarosan óriási fordulatot vesz az életünk, ám azt nem hittem volna, hogy ennyi pozitiv dolog ér majd minket és ilyen gyorsan.

Na, de kezdjük az elején… Az igazi életünk még csak ezután kezdődik csak el, de mégis nagyon hálás vagyok. Március óta készülünk az új életünket elkezdeni… Ugyanis március óta tart a lakásfelújitás. De csak nem rég jött el a mi időnk… Hogy éltünk ezelött, azt inkább hagyjuk, mert szóra sem érdemes, de azt mondtam kész vagyok egy félig elkészült hazba is költözni, csak hadd menjek… Szóval javában tartott még a felújitás, amikor költöztünk. De sebaj. Szerényen jegyzem meg, de végtelenül hálás és büszke vagyok magunkra, hogy mindezt elértük. Munka mellett egy lakásfelújitás, kevés pénzből nem kis dolog, és nem kevés energiát, szervezést vesz igénybe. A költözés szintén, munka mellett. Csomagolás, gyermek rendezés. Sok lemondással járt, az egyetlen kikapcsolódás az edzés volt. A minuszos energiámból vettem el. A diétámat abba is kellett hagynom, mert a sok stressz és rohangálás mellett már nem müködött, de mégis elértem a kitüzött célt, amennyit fogyni szerettem volna. Nagyon izgalmas volt, hogy kerüljem a stressz szót, amikor költözés előtt pár nappal a bojler bekrepált, a fürdőkád még nem volt a helyén. Több hasonló izgalom is volt, de annyi minden történt azóta, hogy ezekre már alig emlészem. Hisz azóta is megállás nélkül újitunk. Egy teljesen üres házba költöztünk, amit teljesen nekünk kellett berendezni. Egy kis felújitás volt a terv, aztán lett belőle egy teljeskörú felujitás. Nagyon élvezem a berendezést, mindenből olyat vehetek, amire vágyom, ami megtetszik, újat, de persze a pénztárcánkhoz mérten. De önmagában, hogy új és tetszik, és a boltokban válogathatok, nagyon felemelő érzés. A táskáimnak szuper helyük van, a kiegészitőimnek. Ez, persze hogy fontos!!! De a legjobb, a szabadság. Most érezzük igazán szabadoknak magunkat.  Aggodalmunk inkább a kisfiúnk miatt volt. Elképesztő okos gyerek. Első nap megszokta. Sőt, olyan aranyosan segitett pakolni, mondta, hogy ezt is visszük az új házunkba. És egy dobozba csomagolta a játékait. Első nap már a saját szobájában aludt. Mindennap megdicsért valamit. Egyik nap a szekrényt, másik nap az asztalt. Mert valójában költözéskor, csak a két nagy gardrób volt összerakva, két ágy, egy iróasztal, két komod, és egy könyvespolc. Ja, meg egy hútő, amit gyorsan meg kellett venni. Meg néhány dolog, amiért áldom is az eszem, hogy olyan időben megvettem, de persze festéskor nem volt egyszerú pakolgatni. Viszont, most, hogy ennyi mindent még úgyis meg kellett venni, hát nagyon sok lett volna. Szóval, minden igy volt jó. Mindennap összeraktunk egy – egy butort. A konyhabutor még most sincs teljesen kész, és tüzhely még a láthatáron sincs. Szóval nem, nem főzünk…, még. De az is lesz hamarosan. Mindenesetre, tényleg nagyon büszke vagyok magunkra, hogy ilyen gyors iramban haladunk. Ok, hogy március óta, de a sok igérgetős embernek köszönhetően legalább két hónapot csúsztunk, és a szolgaltatók sem a gyorsaságukról hiresek. Végül, csak a  legszükségesebbeket csináltattuk meg a szakemberekkel, és ezért vagyok igazán büszke. A párommal a tizenhárom év alatt sok mindenen keresztül mentünk már, és ebben az életben meg már számtalanszor tapasztaltuk azt, hogy mi ketten nem ismerünk lehetetlent, és verhetetlenek vagyunk, igazi jó páros. Na, de senki ne gondolja nem vitatkoztunk. Ajjaj. A költözés amúgy sem kis dolog, de végig csinálni munka mellett, akaratos gyerek mellett, igazi kihivás volt. Úgy, hogy mindketten totál kimerültek vagyunk folyamatosan… Szabadságra nem tudtam menni, mert helyettesitettem. És nem azért mert nem engedtek volna el, hanem mert az utolsó héten sem tudtam pontosan mikor költözünk. Annyi kikötésem volt a párommal, a költözést illetően, tudjunk fürödni és mosni. Nos, költözés elött egy héttel még ez sem volt megoldott… A kimerültség nem csak veszekedésekben nyilvánult meg, hanem egyik nap a párom beteg lett. Ismét napokat veszitettünk, hogy haladjunk… Egy kis alvás, gyógyszer és minden ment tovább… Augusztus vége felé bennem csak nőtt az izgalom, hamarosan kezdődnek az iskoláim, és nem vagyunk kész a lakással. Suli mellett végképp képtelen lennék már haladni. Energia ide vagy oda, de idő hogyan, ha délelött munka, délután suli. Éjszaka muszáj kicsit pihenni és a gyerek miatt se zajonghatok. Gyorsan szabadnap kérés, és belehuzunk. Gondoltam én. A pénzt pedig újra számoljuk és ismét fontossági sorrendet állitunk fel, mit vehetünk meg. Egyszerü az egész, nem? Igen, az lett volna, ha a gyerek pont akkor nem lesz beteg… Na, ennyit a nagy tervekröl, a szépen összeirt teendőkről. Vásárlások, úgyintézéseknek löttek. De a jó Isten velünk volt, és három nap alatt meggyógyult. Igy utána minden ment tovább a terv szerint. Na de orvos választás, óvoda választás és további úgyintézések azért nem olyan egyszerüek… gyerekzsúr szervezése, hiszen közeleg Arnó szülinapja is…

Nem fokozom tovább. Sok még a teendő, de visszatekintve, mennyi mindent csináltunk meg, és igazán csinos lett a ház, hogy kezd egész otthonias lenni… sok meló és pénz van benne... De, közel sem annyi pénz, mintha mindent szakember csinált volna. Te jó ég, ha belegondolok, hogy csak a bejárati ajtóra közel fél milliós ajánlatot kaptam, vagy a vizszerelés munkadijra háromszázezres munkadijat kértek volna…Szóval, durva, milyen világban élünk. A jó Isten végig velünk volt. Nem értettem sokszor az akadályokat és rengeteg bosszúsággal járt, de a végén, mindig jobban jöttünk ki a dolgokból. A férjem ezermester, mondtam már?

A nyár gyorsan eltelt, és egy – két alkalommal voltunk strandon, illetve három napot a Balatonon kettesben a párommal, ami tökéletes volt. Talán erre mondhatom nagyon azt, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számit… Kisebb kiruccanások voltak, de ezt a költözést aligha fogjuk kipihenni. Hiszen hamarosan itt van az Ősz, és ránk még sok feladat vár, de tuti mindent bepótolunk. Abban biztam, viszont, hogy az iskoláim megkezdése előtt lesz alkalmam Pihenni, és újult erővel vágok neki, de ennek sajnos löttek. Egy hetem sincs, hogy legalább lelkileg felkészüljek. Amikor a gyerek beteg volt, én is gyengélkedtem, csak senkinek nem mondtam. Tudtam, nincs komoly bajom, csak kimerült vagyok. Igy történt egyik nap, hogy este fél hatkor már muszáj volt lefeküdnöm és reggelig aludtam, illetve egy másik alkalommal, amikor délben a gyereket lefektettem, én is aludtam három órát, mivel két napja gyötört a migrén… De kis pihenés után minden megy tovább. Az első utunk a könyvtár volt. Jaj, de nagyon szeretem!! A kisfiam akkor már jobban is volt, mint én… És mi más lehetett a könyvtáron kívül, amit elsőre felkerestem? Az edzőterem. Azért nem olyan egyszerü váltani. Új edző, új társaság… Csak szakmai beszélgetések, semmi hétköznapi dolgok megvitatása… úgy értem, a régi edzőm ismeri Arnoldot is, hiszen négy hónapos volt, amikor kezdtem hozzá járni, persze megvitatjuk az élet nagy dolgait is. De idővel minden kialakul itt is. Szeretünk itt lakni, minden van a közelben, nagyon boldogok vagyunk itt. Nagyon nagy szeretetben és békességben élünk. És ha minden a helyére kerül, még nagyobb lesz a békesség és öröm. Nagyon vágytam a változásra, új közegbe, új embereket megismerni.

Jelenleg gözerővel szervezem Arnó születésnapját is, ami nagyon közel van, és egy egy szabad pillanatban elrohanok ajándékokat vásárolni, hiszen hamarosan a délutánjaim a tanulásról fognak szólni. Igazából azt is várom már. A munkahelyi, szakmai továbbképzések is izgalmasnak tünnek, és nagyon merem remélni, hogy hamarosan teljes mértékben mindenhol helyt tudok állni, teljes mértékben részese lehetek, és teljesen, testben és lélelben is ott tudok lenni, ahol éppen lennem kell.

Hát, ilyen a mi életünk most. Nagyon – nagyon boldogok és szabadok vagyunk. Nagyon tudunk mindent értékelni és hálásak vagyunk. Nagyon sok megpróbáltatás után végre eljött a mi időnk! Köszönöm Istenem!

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok! Merjetek belevágni új dolgokba, higyjetek magatokban és a Jó Istenben, mert Ő tudja igazán, hogy mi is a jó nekünk, és mikor érkezik el a megfelelő idő, hogy egy új, boldogabb élet várjon ránk!

( az estleges hibák, a gépemnek köszönhetőek, vagy éppen a fáradtságnak, de számit ez egyáltalán ilyen boldogsában ? )

Ölelés Nektek!

Iza