Milyen rég irtam… Annyi minden történt. Legutóbb nem volt valami vidám az irásom, igy hát arra vártam, hogy valami jó történjen, és csupa jót tudjak mesélni.

Nos, ez csak részben következett be. De tudom már a rossz dolgoknak a megfejtését, kezelését, ezért bizakodva nézek a jövő elé, és elmesélem, hátha nektek is segit átvészelni a nehezebb napokat, heteket hónapokat.

   Igazából történik sok jó dolog, csak hajlamosak vagyunk a rosszat jobban észrevenni és észben tartani. És igazából, ha megindulunk egy lejtőn, nagyon nehéz megállni. Velem is ez történt. Nem mondom, hogy már sikerült visszasétálni a csócsra, és azt sem tudom megigérni, hogy nem haladok tovább kicsit a lejtőn lefelé, de jelenleg megálltam. Ma sikerült megállni.

  Mesélek kicsit a nehézségekről, szépségekről, és arról, hogy mi a módszer, ami nálam hásznál, amikor nagyon mély ponton vagyok.

  Kezdjük ott, hogy hónapok óta vagyok olyan mélyen, hogy sokszor elhittem azt, hogy innen már nincs vissza út.

Utóbbi időben, ha reálisan nézzük a dolgokat és félreteszem azt, hogy milyen rossz lelki állapotban vagyok, sajnos még úgy is azt kell hogy mondjam, nagyon ránk járt a rúd, és mintha semmi se sikerült volna jól. Ezt a férjemmel közösen is megállapitottuk, tehát nem csak én látom igy a helyzetet.

Nem fogok nagyon részletekbe belemenni, de ahhoz képest, hogy mennyire örültünk az új életünknek, otthonunknak, adódtak más gondok. Tudom, most páran gondoljátok, ok, és kinek nem? Ez igy is van. Mindenki életébe adódik rossz dolog. Nálunk olyan November környékén kezdődött. A folyamatos felújitás mellett, adódtak munkahelyi próblémák, a kisfiúnk egészségi állapota aggasztott, az ovóda, az autó folytonos szerelése, és mellette kisebb - nagyobb gondok. Igazából, most jelenleg nem vagyok olyan mély ponton, igy nem is tünnek olyan katasztrófálisnak ezek. De valószinü az is közrejátszik, hogy egyedül vagyok, csend van, nyugalom. Hiszen belegondolva katasztrófálisan telnek a napok…

A napi rutinokat végezzük, és túl vagyunk hajszolva. Ez az oka mindennek. Állandóan fáradtak, feszültek vagyunk.

Kicsit mélyebben belemennék, mesélek magamról.

Az iskoláról meséltem, erről csak annyit, hogy munka mellett nagyon nehéz, heti négy nap, beleértve a hétvégét is. Nagyon gyakori, hogy este sirva fekszem le, és sirva kelek. És a tudat, hogy ilyen gyenge vagyok, még jobban kikészit. Pedig nem vagyok gyenge. És amikor ez tudatosult bennem, még erősebbnek éreztem magam. Most őszintén, ki ne fáradna el, aki napi kb öt órát alszik, azt is szakaszosan, és hétvégén is hatkor kel, és éjfél után alszik el?? Ja, és folyton pörög az agya, tanul? Reggel már kiborit a gyerek, már stresszesen indul a nap. Emberekkel foglalkozom, szóval ezt a próblémámat félre kell tennem és elővennem a türelmem. Néha még magam is meglepődök, milyen türelmes vagyok. Utóbbi időben, semmiben nem leltem örömömet, de még átmeneti örömöt sem éreztem. Igen, tudom, ezt nevezik depressziónak. Szenvedtem este, utáltam is, és utáltam a reggelt, amikor kelni kellett. Reggel, este tanultam, néha még éjjel is, amikor nem tudtam aludni. Bár szigorúak a tanáraim, de ők is emberek. Nagyon várom, hogy vége legyen a vizsgáknak, és utána mesélhessek. Legbelül tudom már most, hogy hiányozni fog az iskola, de ezt tényleg megszenvedte az egész család. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy valóban megéri? A jobb élet reményében küzdök. Példát is szeretnék mutatni a kisfiamnak. De már inkább azt érzem, nem ez a helyes út. Ha más lenne a körülmény a kisfiammal, akkkor talán nem lenne olyan nagy ügy. De ebbe most nem szeretnék belemenni… Összességében azt gondolom, mindennek meg van a maga ideje. Nem most kéne tanulnom. Vagy előbb kellett volna, vagy jó pár év múlva, amikor már nagy a fiam. Te jó ég!!! Hány éves is lennék??? Na, ezt inkább hagyjuk. Bár nagyon sok tervem és célom van még, de igazából nem szólhat minden rólam. Sajnos olyan gyerekkorom volt, ami nagyon kihatott az egész életemre, és ezért van most ez a tanulási láz, ami sokkkal előbb kellett volna legyen… Nem hibáztatok senkit, ezt a lapot osztotta az élet, elfogadom, próbálok kitörni. Örülök, hogy legalább már van élet célom, mert hét évvel ezelőtt még csak sodródtam…. Gyakran állitok fel sorrendet az életemben, amit sajnos nem mindig sikerül követni. A terveimmel nem tudom mi lesz, mert szem előtt kell tartanom azt is, hogy van egy fiam, aki nagyon sok foglalkozást igényel, és van egy férjem, akit mindennél jobban szeretek és tisztelek. Elmondhatatlan hála van a szivemben, mert a családnak él tulajdonképpen. Ha nem lenne ő, esélyem nem lenne az iskolákban járni, és innen is köszönet neki, hogy amig három hétig a gyerek beteg volt, helyt állt nappal, amig én dolgoztam. Éjjel pedig ő dolgozott. Emberfeletti erők ezek… Melyik férfi csinálná ezt meg? Biztos akad olyan, aki igen, de kevés. Úgy, hogy nulla kikapcsolódás mindkettőnknek. Ja, és nulla külső segitség.

Nagyon sok verset irtam. Nekem az a terápia. Sok verset nem tettem közzé. És sok olyan verset fogok publikálni, amiket akkor irtam. Mindig azt mondom, hogy egy kőltő, most igy nevezem magam, bár csak irópalántának tartom magam, mindig azt irja le, amit érez, a lelkünket csupaszitjuk le ezzel. De amikor közzéteszem, már nem annyira aktuális az a helyzet. Nyilván, ha nagyon vidám vagyok, nem fogok egy nagyon szomorú verset feltölteni, de nem is a teljes aktuális érzésemet. Mert az érzés az, ami csak a miénk. Ezt nem veheti el senki tőlünk. Ezt próbálom tudatosan csinálni. Egy ismeretlennek valószinü mindegy mit töltök fel, mit érzek, de sok ismerős olvassa a verseimet. Erre mondják azt, hogy könnyebb egy idegennel megosztani az érzéseket, mint egy ismerőssel.

  Na, sokkal többet irtam erről, mint amit terveztem.

Hogy mi a szép? Lássuk csak. Van hol laknunk, van mit ennünk, van munkánk, egészségesek vagyunk. Van egy szerető családom, egy csodás kisfiúnk. Szerető, megértő férjem. Ha ő nem lenne, nem is tudom mi lett volna ezekben a nehéz időszakokban…

Bár ezeket irtam le a legrövidebben, mégis ezek adnak értelmet az életnek, és ezekért lehetünk igazán hálásak.

   Terápia nekem az irás, olvasás, filmnézés. Nos, ezekre nem jutott idő, ezért is viseltem nehezen. De van más is, ami elengedhetetlen, vagy ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a szükségletet, egy idő után a szervezet követeli meg. Ez pedig a pihenés. Mivel nem sokat pihentem, nagyon kimerültem, depresszióhoz vezetetett, a végén testi tüneteket is produkált. Rengeteget tanulok pszichológiát, igy annyira ismerem a testem, hogy tudjam mi miért van, és azt is tudom, hogyan kezeljem. Persze, nagyon sokat kell tanulnom még, de ha ezeket mindenki tudná, sokkal egyszerübben vészelné át a dolgokat.

  Sok pihenés, meleg fürdő, illatfelhő. Igen ám, csak miután pár hónapja elvesztettem a szaglásom, igy ez a jóhatású terápia nem sokat használt… És mivel azt is tudtam, hogy a sok hajtás után megpihenek, jön a fejfájás, hát igy ez sem volt olyan élvezetes. Hihetetlen mennyire tudom, mikor mi következik. Egyik szombaton nem kellett mennem suliba és megtehettem, hogy 11ig aludjak, és tudtam volna is. Mert nagy probléma, hogy sokszor nem tudok aludni akkor sem, amikor megtehetném. Persze félig aludtam, mert a agyerek folyton felébresztett. És jött a fejfájás. De már arra is van módszerem. Pihenni mindenképp kell!!!

Egyetlen luxus, amit müvelek, az az edzés. Meg szokták jegyezni, vékony vagyok, ne fogyozzak. Nos, nem fogyozok. A stressz… Vagy nincs étvágyam, vagy falási rohamok jönnek rám. De nem hizok. Vékonyabb vagyok, mint nyáron a diétáim mellett. De jól vagyok. Már jól. Sokat hánytam, de az angyalok velem vannak, és vigyáznak rám. És a családomra, másra nem is vágyom.

    Minden percem be van osztva, és a munka mellett többnyire a tanulás. És ezt már nem sokáig csinálnám, de szerencsére nincs is már olyan sok. Nem lesz időm már irni előtte, de utána mindenképp megirom részletesen, mert nagyon sok érdekességet tudok mesélni.

   Köszönöm, hogy elolvastátok, kivánok mindenkinek nagyon boldog életet, egészséget, és kikapcsolódást, mert elengedhetetlen ahhoz, hogy jól müdödjünk!

U.I. Esetleges hibák a gép, és gyorsirás miatt.

Ölelés,

Iza