Lementek a vizsgák… Olyan hihetetlen. Olyan furcsa ez a megnyugvás, ami körülölel. Persze adódik mindig valami az életben, hogy teljesen nyugodtak ne legyünk, de ettől szép az élet…

   Nos, azt már írtam, hogy nem voltam biztos benne, hogy sikerülni fog az iskolát befejezni. Igazából nem sokkal a vizsga előtt is fel akartam adni, és nagyon komolyan gondoltam. Egy belső hang viszont rögtön megszólalt, hogy meg lesz az érettségim. Olyan furcsa volt… mert egyből el is hittem, de azt viszont nem tudtam, hogyan lesz meg mert én tuti végeztem az egésszel. Annyira komolyan gondoltam, hogy a könyveket összepakoltam és visszavittem az igazgatónak, hogy köszönöm szépen, mehetnek vissza a könyvtárba. Nem is nagyon akarok már erről beszélni, csupán annyit, hogy vizsga előtt már nagyon akartam, és úgy voltam vele, lesz ami lesz, megpróbálom. Végül jól sikerült, bár mindennap migrénnel keltem a négy napos írásbelin, és fájdalomcsillapítókkal és kávéval nyomtam el a fájdalmat. De senkinek nem javasolnám amúgy a kávét, hiszen fokozza az izgalmat, szóval kicsit sem éreztem jól magam a bőrömben feltuningolva, amikor nyugodtan kellett volna ülni a négy órában. A szóbelin már jobb volt, mert nem ittam kávét, viszont beteg, rekedt voltam. Nagy élmény volt. Na jó, nem csak ezért, hanem mert Arnold is jött a bizonyítványosztásra, és nagyon aranyos volt az elnök asszony.

Milyen érzés van most bennem? Hmm… amikor nem volt meg az érettségim, mindig kevesebbnek éreztem magam, most, hogy meg van, nem érzem többnek magam… érdekes ez… Bár nagyon azt vallom, hogy nem az számit, kinek hány bizonyítványa van, hogy az életben érvényesülni tudjon. Jókor kell jó helyen lenni, adottság, rátermettség, na meg jó adag szerencse kell. Én összesen tíz tanfolyamot végeztem el eddig, igaz van köztük olyan is, ami a saját fejlődésem miatt akartam, mint például a gyorsolvasás. A mai napig alkalmazom, és gyakorolom. Nem ettől lesz valaki nagyon okos, vagy intelligens. Az igazi nagy leckéket az élet adja fel…

   A napokban olyan leckét adott az élet, hogy elképedtem. Meséltem arról is, hogy a szóbeli vizsga előtt egy héttel törtek be a vidéki házunkba. Nagyon nehéz volt a tanulásra koncentrálni úgy, hogy közben a rendőrséget és a biztosítót intéztem, arról nem beszélve, milyen vacakul éreztem magam, hogy amiért annyit dolgoztunk, valakik fogták és csak úgy megsemmisítették. Mindent.

   Mivel a rablás miatt már nem volt szükségünk pár dologra, megbeszéltem az ismerőssel, hogy visszaveszi az árut. Elképedtem, hogy milyen ellenséges volt, lekezelő, és egyetlen egy terméket vett vissza, majd hátat fordított és köszönés nélkül elvonult. Nem is ragoznám tovább, simán annyit füznék ehhez, hogy elfelejtette honnan jött, a saját érdekein kívül semmi és senki nem érdekli, megérteni mást nem is fog, hiszen nem a két kezű munkája által lett az, aki, hanem a sok örökségből… na, erről ennyit. A szemembe egy nulla. Én a férjemmel mindenért megdolgoztunk, és a mai napig így van. Mi tudjuk becsülni a dolgainkat, és becsüljük azokat, akik szintén így értek el valamit az életben. Mélyen megvetem a lekezelő embereket.

Nem felejtem el az étteremben, amikor én is jártam Joeval, mennyi „nagy arc” járt oda. Egyik alkalommal, egy hotel tulajdonosa kérdezte tőlem, tudom ő ki? Mondtam igen, és akkor most hátast kéne dobnom? Kicsit lefagyott az ürge. Valahogy azt hiszik, ha pénzük van, akkor bármit, és bárkit megkaphatnak. Hát engem sokkal jobban érdekel az emberség. Nálam más az értékrend…

Mindenesetre kiiktatom az ilyen embereket az életemből teljes mértékben. Olyan emberek társaságát keresem, akik tudják mi a becsület, mi az emberség. Továbbra is az elesett embereket szeretném támogatni.

   A lelkivilágom kezd rendbe jönni, és most már tudom, hogy a túlterheltség miatt alakult ki a teljes depresszió nálam. Állandó stressz volt rajtam, hogy tanulni kell, és belevágtam még a pszichológiába, ahol szintén határidők voltak megadva például a dolgozatok megírására. A záró dolgozatom pedig közel 30 oldalas volt. Komoly kritériumok voltak. Rengeteg idő és energia… Éjjel nappal tanultam, volt rá példa, hogy négy könyvet olvastam ki három nap alatt. Nagyon érdekel a pszichológia. Remélem egyszer még kamatoztatni tudom majd a tudásomat. Egyik legizgalmasabb tanfolyam volt, amit valaha elvégeztem, kitűnő oktatókkal, rengeteg érdekes témával. Csodás utazás volt. Persze nem könnyű nyilván munka és gyerek mellett két iskolát végezni, és én három évig ezt csináltam. Nagyon furcsa, hogy most bűntudat nélkül leülhetek megnézni egy filmet, vagy szinte bármit félre tudok tenni, amikor a kisfiam játszani hiv.

   Jelenleg napirenden dolgozok. Ma a foglalkozáson beszélgettem az Andi néninkkel, aki kiváló szakember, és hasznos tanácsokkal látott el. Nem akarok azért annyira rágörcsölni erre sem, de nagyon fontos, hogy ne üvöltözve menjen a gyerek egy foglalkozásra, mint már két hete, ahogy teszi. Nem tudom mostanában miért nem akar menni… Bár szigorú, de kedves. Vannak, akiktől nem türöm a szigorúságot, és vannak, akiktől kifejezetten elvárom, vagy elnézem. Ide tartozik az edzőm, és az olyan ember, aki a gyerekemmel foglalkozik és a legjobbat akarja neki.

Tehát a napi gondok ugyanúgy megvannak, de most már jobban tudok ezek megoldására koncentrálni, és nyugodtabban tudom lereagálni is.

Igyekszem többet pihenni is, és az étkezésemre nagyon odafigyelni a rendszeres heti két edzés mellett. A migrénem nem szűnt meg teljesen, azaz, elég gyakori, de nem olyan erős, mint eddig és gyorsabb lefolyású, amióta betartom a diétát.

   Sok mindenben fejlődnöm kell még, az anyai szerepbe is. Újra minőségi időket kell töltenünk a párommal. Hamarosan megyünk nyaralni, és igyekszem majd mindent kizárni az életemből, s kizárólag a pihenésre koncentrálni…

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Ölelés,

Iza

( esetleges hibák a számítógép miatt előfordulhatnak )