Az a baj az élettel, hogy annyira megváltozik egy - egy ember. Nem tudom mi veszi rá. A keserűség? Az irigység? De mitől lesz annyira rossz indulatú? Cinizmus, káröröm. Jó ez bárkinek? Sajnos vannak, akiknek jó ez. 

  Többször megfogadtam, nem mesélek a nehézségeinkről azoknak, akikben már csalódtam. De sajnos mindig bele esek ebbe a hibába, aztán bosszankodom. Miért várok olyantól megértést, aki soha nem értett meg és csak magával foglalkozik? Miért bosszant a tanácsa, ha teljesen ellenpélda az élete? Na és, miért akkor hív csak, ha baja van, vagy épp olvassa a bejegyzésem, hogy "ramatyul" vagyok, és hátha most kiélheti a rosszindulatát? Egyáltalán miért kell meghallgatnom? Nem kell amúgy, csak ezt még tanulnom kell. 

 

A húsvéti ünnepekről írok egy kicsit bővebben. Elutaztunk Hódmezővásárhelyre, ahol nagyon jól telt, csupán a rossz időnek köszönhetően legtöbbet az apartmanban voltunk. Nekem nagyon megtetszett a város. Közeli étteremben pedig nagyon finomak voltak az ételek, na és az emberek nagyon kedvesek. Szinte el is tudnám képzelni ott az életemet. Amúgy fotó nem sok készült, így nem is osztottam meg belőle. A hétfő volt nehezebb és kiborító ( erről írtam rövid bejegyzést ). Szegedre mentünk, Arnold már vágyott haza. Nem evett, emiatt ingerült volt. Gyönyörű város Szeged, gyerekkoromban sokat voltam ott, anyu egyik barátnője ott lakik. Nagyon keveset voltunk ott most, talán húsz percet sajnos. A kisfiam nem akart a játszóra menni, tulajdonképpen semmit sem akart, végül teljesen elment a kedvünk. Olyan szinten padlóra kerültem, mint ahogy már rég voltam. Hazamentünk, otthon folytatódott a nehézség. Ezt nem is akarom tovább ragozni. Meséltem valakinek a gyerek viselkedéséről és az volt a reakció, remélem jól szájba vágtad. Őszintén? Meg se fordult a fejemben, hogy ilyet tegyek. Nem szoktuk verni. Nem is értek egyet azzal, aki ily módon akarja nevelni a gyereket. Egy kis pszichológia, de hagyjuk. Számtalan módon kifejezik a szakemberek, hogy az agresszívitás soha nem egy jó módszer. Nagyon elkeserítő, hogy valakinek soha nem volt egy kedves szava a gyerekemhez, de elsőként ugrik ha bántásról van szó. Én igyekszem jóba lenni néhány emberrel, mert úgy "illene", de az ilyenekkel soha nem leszek már jóba. Aki a fiamat nem érti meg és bántja, jobb ha távol tartja magát tőlünk!

 

Az elmúlt időszakban sok minden történt, és minden erőmmel azon voltam, hogy a pozitív dolgokat is észre vegyem. Mégis egyre lejjebb kerültem. Az sem tett jót, hogy valaki rossz emberként állított be, hogy közelebb kerüljön a férjemhez. Ezt nem tűröm, és kiállok magamért. Sokan válnak, sok romlott kapcsolat van, a miénk sem tökéletes, mert a fiúnk születése után sok probléma adódott, amit segítség nélkül oldottunk meg. De óriási kötődés van, nagy szeretet van bennünk, és nagyon őszinte kapcsolatban vagyunk. Tulajdonképpen békességben, szeretetben, egyetértésben élünk, és hálás is vagyok a jó Istennek ezért. Nem kérdés azonban, egy házasságon dolgozni kell és két ember kell hozzá. Régen féltékeny típus voltam, aztán rájöttem hülyeség. Nem is működne úgy. Egy zenész mellett nem könnyű az élet. Úgy értem, tisztában vagyok vele, hogy a lányok hogy próbálkoznak nála, időnként még idős hölgyek is. Nem rég egy fiatal lányt kellett kitiltani az étteremből, mert hetekig zaklatta, és nyomult rá a férjemre. Szóval, ha féltékeny lennék, akkor abba akár bele is pusztulhatnék.

 

Más problémák viszont bőven akadtak, és miután nem tudtam az érzéstől szabadulni, hogy esetleg bennem van a hiba, és értéktelennek érzem magam, sehonnan nem kapok megerősítést, hogy jól csinálok bármit is, szakemberhez fordultam. Olykor jót tesz, ha tudjuk mit lát egy kívülálló személy. És akkor jött a megerősítés, ami mindennél többet számított nekem, és már attól sokkal jobban érzem magam. És nagyon igazuk van, hogy a családi problémát nem tudom egyedül megoldani. Teljesen rendben vagyok, és ahhoz képest, amiken keresztül mentem/megyek, le a kalappal. Érzem valahol, hogy erős vagyok, de ez a megerősítés már nagyon kellett.

Nem hiába tanulom a pszichológiát, önismeretet évek óta. Tudtam az okokat, összefüggéseket, következtetéseket, stb. Megjegyezték ezt, ami nagyon jól esett. Örökké hálás is leszek a kiváló oktatóimnak és nagyon boldoggá tesz, hogy olyanoktól tanulhatok, akiknek harminc éves tapasztalataik vannak. 

 

Mostanában nagyon érzem a tavaszi fáradtságot. Gyakran alszom délután is. Két napja hogy fáj a torkom és kicsit gyengének érzem magam. Ismerős érzés, betegség jelei. Nagyon igyekszem a lelkem helyre pofozni, mert a lelki dolgok miatt szoktam lebetegedni. Nem kellemes betegen itthon feküdni egy hangos, nagyon aktív gyerek mellett. Csak egészséget kérek a jó Istentől. Vasárnap egy rendezvényre voltam hivatalos, régóta le lett beszélve, de a sors közbe szólt. Joenak zenélése van, én meg a gyereket nehezen tudtam volna megoldani. Bánt kicsit, mert olyan mintha teljesen lemondtam volna a saját életemről, akaratomról. Azzal vígasztalom magam, hogy ha Arnold nagyobb lesz, majd akkor...

 

Mostanában többen kérdezték tőlem, hogy nem írok már verseket. Írok, csak nem publikálom. Olyan mély érzéseket írok le benne, hogy nem tartottam jó ötletnek megosztani. Nagyon szomorúak is. De fogok írni, publikálni, és szívből köszönöm a kedves üzeneteket ezúttal is, a biztató szavakat, nagyon jól esik, és sokat számít nekem. 

 

Egy csoportot szeretnék létrehozni, ahol az autista gyerekeket nevelő szülőknek lesz lehetőségük elmondani nehézségeiket, küzdelmeiket, bármit egy beszélgetés keretein belül. Egyenlőre erről többet nem Írok most, igyekszem egy jó stratégiát felállítani, ami jól működik majd remélhetőleg, hogy egymást segíteni tudjuk. 

 

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok!

 

( esetleges hibák előfordulhatnak )

 

Iza

Igyekszem mindig megfontoltan közölni a mondanivalómat és időnként arra jutok, hogy nagyon általános dolgokról írjak, és a mélyebb érzéseimet tartsam meg magamnak. Igazából a távoli ismerősök, vagy éppen ismeretlenek azonban egészen jól tudnak azonosulni az érzéseimmel, legalábbis a kedves levelek erre engednek következtetni. Így mégis inkább maradok saját magam abban bízva, aki valóban szeret, továbbra is szeretni fog, és elfogad így. Néha, vagy időnként gyakran ( mostanában ) vannak nehézségek és azokat ugyanúgy megosztom, mint az örömöm. Ez vagyok én. Az arrogáns és primitív megjegyzésekkel meg nem foglalkozom.  

Az a baj az élettel, hogy annyira megváltozik egy - egy ember. Nem tudom mi veszi rá. A keserűség? Az irigység? De mitől lesz annyira rossz indulatú? Cinizmus, káröröm. Jó ez bárkinek? Sajnos vannak, akiknek jó ez. 

  Többször megfogadtam, nem mesélek a nehézségeinkről azoknak, akikben már csalódtam. De sajnos mindig bele esek ebbe a hibába, aztán bosszankodom. Miért várok olyantól megértést, aki soha nem értett meg és csak magával foglalkozik? Miért bosszant a tanácsa, ha teljesen ellenpélda az élete? Na és, miért akkor hív csak, ha baja van, vagy épp olvassa a bejegyzésem, hogy "ramatyul" vagyok, és hátha most kiélheti a rosszindulatát? Egyáltalán miért kell meghallgatnom? Nem kell amúgy, csak ezt még tanulnom kell. 

 

A húsvéti ünnepekről írok egy kicsit bővebben. Elutaztunk Hódmezővásárhelyre, ahol nagyon jól telt, csupán a rossz időnek köszönhetően legtöbbet az apartmanban voltunk. Nekem nagyon megtetszett a város. Közeli étteremben pedig nagyon finomak voltak az ételek, na és az emberek nagyon kedvesek. Szinte el is tudnám képzelni ott az életemet. Amúgy fotó nem sok készült, így nem is osztottam meg belőle. A hétfő volt nehezebb és kiborító ( erről írtam rövid bejegyzést ). Szegedre mentünk, Arnold már vágyott haza. Nem evett, emiatt ingerült volt. Gyönyörű város Szeged, gyerekkoromban sokat voltam ott, anyu egyik barátnője ott lakik. Nagyon keveset voltunk ott most, talán húsz percet sajnos. A kisfiam nem akart a játszóra menni, tulajdonképpen semmit sem akart, végül teljesen elment a kedvünk. Olyan szinten padlóra kerültem, mint ahogy már rég voltam. Hazamentünk, otthon folytatódott a nehézség. Ezt nem is akarom tovább ragozni. Meséltem valakinek a gyerek viselkedéséről és az volt a reakció, remélem jól szájba vágtad. Őszintén? Meg se fordult a fejemben, hogy ilyet tegyek. Nem szoktuk verni. Nem is értek egyet azzal, aki ily módon akarja nevelni a gyereket. Egy kis pszichológia, de hagyjuk. Számtalan módon kifejezik a szakemberek, hogy az agresszívitás soha nem egy jó módszer. Nagyon elkeserítő, hogy valakinek soha nem volt egy kedves szava a gyerekemhez, de elsőként ugrik ha bántásról van szó. Én igyekszem jóba lenni néhány emberrel, mert úgy "illene", de az ilyenekkel soha nem leszek már jóba. Aki a fiamat nem érti meg és bántja, jobb ha távol tartja magát tőlünk!

 

Az elmúlt időszakban sok minden történt, és minden erőmmel azon voltam, hogy a pozitív dolgokat is észre vegyem. Mégis egyre lejjebb kerültem. Az sem tett jót, hogy valaki rossz emberként állított be, hogy közelebb kerüljön a férjemhez. Ezt nem tűröm, és kiállok magamért. Sokan válnak, sok romlott kapcsolat van, a miénk sem tökéletes, mert a fiúnk születése után sok probléma adódott, amit segítség nélkül oldottunk meg. De óriási kötődés van, nagy szeretet van bennünk, és nagyon őszinte kapcsolatban vagyunk. Tulajdonképpen békességben, szeretetben, egyetértésben élünk, és hálás is vagyok a jó Istennek ezért. Nem kérdés azonban, egy házasságon dolgozni kell és két ember kell hozzá. Régen féltékeny típus voltam, aztán rájöttem hülyeség. Nem is működne úgy. Egy zenész mellett nem könnyű az élet. Úgy értem, tisztában vagyok vele, hogy a lányok hogy próbálkoznak nála, időnként még idős hölgyek is. Nem rég egy fiatal lányt kellett kitiltani az étteremből, mert hetekig zaklatta, és nyomult rá a férjemre. Szóval, ha féltékeny lennék, akkor abba akár bele is pusztulhatnék.

 

Más problémák viszont bőven akadtak, és miután nem tudtam az érzéstől szabadulni, hogy esetleg bennem van a hiba, és érdektelennek érzem magam, sehonnan nem kapok megerősítést, hogy jól csinálok bármit is, szakemberhez fordultam. Olykor jót tesz, ha tudjuk mit lát egy kívülálló személy. És akkor jött a megerősítés, ami mindennél többet számított nekem, és már attól sokkal jobban érzem magam. És nagyon igazuk van, hogy a családi problémát nem tudom egyedül megoldani. Teljesen rendben vagyok, és ahhoz képest, amiken keresztül mentem/megyek, le a kalappal. Érzem valahol, hogy erős vagyok, de ez a megerősítés már nagyon kellett.

Nem hiába tanulom a pszichológiát, önismeretet évek óta. Tudtam az okokat, összefüggéseket, következtetéseket, stb. Megjegyezték ezt, ami nagyon jól esett. Örökké hálás is leszek a kiváló oktatóimnak és nagyon boldoggá tesz, hogy olyanoktól tanulhatok, akiknek harminc éves tapasztalataik vannak. 

 

Mostanában nagyon érzem a tavaszi fáradtságot. Gyakran alszom délután is. Két napja hogy fáj a torkom és kicsit gyengének érzem magam. Ismerős érzés, betegség jelei. Nagyon igyekszem a lelkem helyre pofozni, mert a lelki dolgok miatt szoktam lebetegedni. Nem kellemes betegen itthon feküdni egy hangos, nagyon aktív gyerek mellett. Csak egészséget kérek a jó Istentől. Vasárnap egy rendezvényre voltam hivatalos, régóta le lett beszélve, de a sors közbe szólt. Joenak zenélése van, én meg a gyereket nehezen tudtam volna megoldani. Bánt kicsit, mert olyan mintha teljesen lemondtam volna a saját életemről, akaratomról. Azzal vígasztalom magam, hogy ha Arnold nagyobb lesz, majd akkor...

 

Mostanában többen kérdezték tőlem, hogy nem írok már verseket. Írok, csak nem publikálom. Olyan mély érzéseket írok le benne, hogy nem tartottam jó ötletnek megosztani. Nagyon szomorúak is. De fogok írni, publikálni, és szívből köszönöm a kedves üzeneteket ezúttal is, a biztató szavakat, nagyon jól esik, és sokat számít nekem. 

 

Egy csoportot szeretnék létrehozni, ahol az autista gyerekeket nevelő szülőknek lesz lehetőségük elmondani nehézségeiket, küzdelmeiket, bármit egy beszélgetés keretein belül. Egyenlőre erről többet nem Írok most, igyekszem egy jó stratégiát felállítani, ami jól működik majd remélhetőleg, hogy egymást segíteni tudjuk. 

 

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok!

 

( esetleges hibák előfordulhatnak )

 

Iza