Tehetség vagy képmutatás?!2024.07.27. 15:31, Elekes Timea Izabella
Legyünk önmagunk...
Azt mondják egyszer minden véget ér. Van néhány dolog az életemben, amire várom, hogy véget érjen...
Az jár a fejemben, hogy mekkora színjáték az élet. Mindenki valami álarcot visel, néha váltogatva pedig játsza a szerepét. Az őszinteség ma már ósdi divat, amit szeret mindenki mellőzni. Csupán azt nem értem, miért szónokol mindenki erről akkor, és áhítozik utána, ha úgyse alkalmazza? Mindenki maga eldöntheti, mennyire és kivel legyen őszinte. Az elmúlt hetek nagy szembesülésének köszönhetően igyekszem elővigyázatosabbnak, megfontoltabbnak lenni, és őszintébb lenni... khm... magammal szemben.
Fájó belátni azt a tényt, hogy van egy élet, amit az emberek mutatnak, és van egy valóság, ami olykor igencsak eltérő a valódi élettől. A legfájóbb mégis az, amikor azt látod, mennyire megváltozott a világ, és benne az emberek. Amikor a közeli közegben érzed magad idegennek... és csak az jár a fejedben, mikor változott így meg minden? Amit egyesek tehetségnek hívnak, az neked kétszínűség. Egy hétköznapi egyszerű példa: Vitatkozás, megcsörren a telefon, és te a legnagyobb nyugalommal, mosollyal képes vagy beszélni egy másik emberrel. Igen, vitatható, hogy tehetség, vagy kétszínűség. A világ egyik rétegének tehetséget üzenünk, a másik rétegnek kétszínűséget. Egy kisgyerekben vajon mi jön le?! Vajon hogy ítéli ezt meg? Gyakorlatilag már pici koruktól kezdve kétszínűségre tanítjuk őket, hiszen ezzel azt közvetítjük, hogy ne mutasd ki másnak az érzéseid. Persze azt is meg kell tanítani nekik, ha valaki felbosszant, ne azzal veszekedjen, aki nem tehet róla. De mindig vannak ok, okozatok. Mindig keresem és mindig megtalálom én, de az a szomorú igazság, hogy ehhez többnyire egy ember kevés, hogy megoldja.
Sokat gondolok a régi énemre. Valamiért azt gondoltam, mindig ilyen voltam. Ilyen aggódó. Pedig nem. Valamikor régen laza voltam, és nem érdekelt mit gondol más rólam. Mentem a fejem után, tettem, amit akartam. Nem amit jónak láttam, amit akartam. Nem aggódtam milyen következményekkel jár majd. Nem azt mondom, milyen helyes cselekedet, csak hogy régen sokkal szabadabban éltem. Nem akartam megfelelni, nem akartam más kedvéért megváltozni.
Olykor hiányzik az a laza énem...
Az élet rövid, és sajnálatos, hogy úgy éljük le az életünket, hogy tele vagyunk aggódással, feszültséggel, stresszel. Szorongunk, és azt sem tudjuk, miért. Viszont, azt tudjuk, ha több figyelmet, megértést, kedvességet kapnánk, akkor sokkal boldogabbak és szabadabbak lennénk. Mert igen, sokszor nem elég, hogy mi adjunk szeretet, hanem olykor nekünk is jól esik a figyelmesség...
Senki nem ígérte, hogy könnyű az élet, vagy hogy gyereket nevelni csupa vidámság. Viszont nagyban rátesz az emberek hozzáállása, hogy könnyebben vegyük az akadályokat. Valójában nem egy ezer idegentől várható el, de szomorú tény, hogy olykor tőlük többet kap az ember.
Mit lát a gyerekünk, ha körbe tekint? Sajnos nem túl sok jót a mai világban, és nagyon nehéz más irányba terelni mindaddig, amíg mi sem tudunk megfelelő példát mutatni, míg az a bizonyos álarc rajtunk van, azaz túl "tehetségesek" vagyunk...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés