2009 augusztusában Joe és én egy tíznapos felkérésnek tettünk eleget. Ez az élmény örökre megmarad bennem, mint gyönyörű emlék!

 

ÖSSZEÁLLÍTOTT KÉP A FELLÉPÉSERŐL

 

                                         A tíz napos turné

 

 

Eddigi leghosszabb idő volt számomra, hogy részt vettem egy ilyen felkérésen.

 

Bevallom őszintén az első két nap nagyon pocsék volt.

Kicsit szervezetlen volt, de fergeteges bulit sikerült összehozni minden nap.

Nagyon elégedett volt a közösség, és mint mindig – most is elnyerte a közönség és még a szervezők tetszését is a Vigyázz rám című saját dalunk.

Fesztiválok voltak Taliándöröngdön, így nem csoda, hogy rengeteg emberrel volt alkalmunk megismerkedni. Készült nagyon sok fotó és videó rólunk, és voltak visszatérő, illetve új vendégek. Július 30-tól, augusztus 10-ig voltunk Taliándöröngdön… Nagyon szép kis falu.

 

Pár élményemet megosztom veletek:

 

Minden alkalommal táncoltam a kedves vendégekkel, ezzel is bíztatva őket a táncra és bulira.

Egyik alkalommal, egy kedves vendég kicsit többet ivott a kelleténél, és ennek köszönhetően tánc közben, a nagy pörgésben „túlpörögte magát”, és szó szerint lerántott a földre. Nem győzte kérni a bocsánatot. Természetesen nem haragudtam rá, de kicsit fájt az esés, (most bevallom), de sajnos a kábeleket is kihúztam, ezzel megszakítva a zenét, és aki esetleg nem vette észre a történteket, ezáltal esélyt kapott rá…

Nem kevés néző volt a szemtanú, aki „poénból” még így is készített fotót rólam. Fergeteges buli volt sok vendéggel, akik tudtak is bulizni!

 

Egy másik poénos szituáció az volt, amikor egy kedves, jópofa „úriember”, aki elég „érdekesen” táncolt. Én Joe oldalán a táncos, énekesnő, és bemondó szerepet kaptam.

Elég közel volt hozzánk az „úr”, (nem tudta a tekintetem elkerülni. A nevetéstől énekelni nem tudtam, így a mikrofonba belekiáltottam: „Éljenek a táncosok!”, és csak táncoltam.

 

Annak ellenére, hogy nem minden sikerült úgy, ahogy terveztük, a buli fergeteges volt, és utolsó nap már kicsit sajnáltam is, hogy el kell jönnünk. Pedig a lábam nagyon begyulladt, az aerobikot abba kellett hagynom, és helyette gyógytorna.

 

A tíz napban volt kifejezetten sikeres előadás is, amikor virágot kaptam a nézőktől, vagy pár dalt hogy a kérésükre elénekeljük, pénzt dobáltak a szintetizátorra, és a könyvemből is vásároltak, amit dedikálva kértek. Egyik visszatérő vendég például ajándékot vett nekem emlékül.

Nagyon sokat tudnék mesélni, hiszen tíz nap alatt nagyon sok élményben volt részem, és nagyon eseménydús, izgalmas volt.

 

   Taliándöröngdön az óvoda kertben zenéltünk minden délután 18:00-tól 02-ig. De volt rá példa, hogy hajnali 04-kor feküdtünk le. Gyakorlatilag napi hat órát táncoltam, nem csoda hogy a lábam begyúladt. De nem adtam fel ott. Viszont most rám fér a pihenés.

Nagyon jó érzés egy „előadónak”, amikor azt látom, hogy énekelek, és ezzel másnak örömet szerzek.

Nagyon kevés szüneteket tartottunk. Volt rá példa, hogy a kaját már kirakták, de egy nagy csapat bulizni vágyó fiatal jött be. Mégsem hagyhattuk akkor abba a zenélést.

 Elég későig aludtunk Joe-val, a zenész-kollégával, aki egyben a kedvesem is, és kihangsúlyoznám, hogy egyetlen hangos összeszólásunk sem volt a tíz nap alatt.

Egyszer kisebb vitánk volt azért, mert egyik este megengedte két srácnak, hogy zenéljenek. Ez igazán bosszant, de az alapszabály, hogy az imádott mikrofonom senki nem veheti el. Ezt tiszteletben is tartották. Nem vagyunk karaoke  parti szervezők, ezért minket hagyjanak is ki ebből. De az egy alkalommal semmi baj nem lett volna, ha utána nyugton hagynak, de ezt párszor megismételték volna… Mindig én szóltam, hogy nem. Így, gondolom én lettem a fekete bárány is, de nem zavar, és megértők voltak a srácok is.

 

  A záró bulit kicsit különlegessé szerettem volna tenni, és mível szinte mindig voltak új vendégek, ezért ha nem is mindennap, de pár alkalomkor, és a záró bulin is reklám-képpen, és hogy minél többen megismerjék saját szerzeményű dalainkat, ezért külön bemondtam mindig.

  Volt egy nagyon aranyos kisfiú, aki nagyon tapsolt és táncolt az apró lábaival. Nagyon aranyos volt. Ő volt a „legkisebb” rajongónk. Talán még három éves sem volt.

Egy kedves bulizni vágyó vendégnek, nagyon ízlett a házi pálinka, amire minket is meghívott. Egy kis szónoklat kíséretében, ami eltartott pár percig, és természetesen a gratuláció sem maradhatott el.

Én ennek örömére, így mondtam be a dalainkat, amint hagyott minket is szóhoz jutni:

„Nos, miután túl estünk e ünnepélyes eseményen, szeretnénk elénekelni nektek a saját szerzeményű dalainkat, amiről azt kell tudni, hogy Joe írta, és a dal is ő szerzeménye!”

Szó, ami szó, jobban megy ez nekem, mint a mulatós. Pár vannak kifejezetten kedvenceim is, amiket ott kedveltem meg annyira!

 

  Mivel ez egy fesztivál volt, és mind szabadtéri rendezvény volt, így sokan jártak arra, sok ember megismerésére volt lehetőség. A faluban is sok buli volt, több fellépő, és sok rendezvény.

Nappal mindig mentünk a faluba, „soppingoltunk”, amit imádok, és rengeteg emlékkel tértünk haza.

A közös emlék, amit erre a nagy élmény emlékére vettünk: Egy bekeretezett bőrre festett indián fej, és tollak lógnak le róla. A legnagyobbat választottuk ebből.

Kedves, új barátainktól, pedig kaptam cserepes virágot, illetve egy őz fejet, ami kiválóan mutat a falon.

 

 Végig néztünk egy gólyalábas rendezvényt, este a mi bulinkra jöttek el a srácok.

Rendezvény végén,, odamentem a szervezőhöz, akiről kiderült könyvkiadó, és irodalom tanár. Meséltem a könyvemről és tanácsot kértem tőle, aztán estére meghívtam a saját bulinkra.

Egy másik helyen a Debreceny úrral sikerült megismerkednem, aki festő. Számomra a legcsodálatosabb dolog, és művészet, az írás, zene, festészet. Nagyon kedves volt a festő művész, akit meg is hívtam a bulira.

Mi voltunk legkésőbb nyitva, így ha minden bulinak is vége volt, hozzánk jöttek folytatni a bulit.

 

  Mindent összefoglalva, csodálatos élmény volt számunkra,- inkább a fellépés, ami fárasztó, de egyben jó buli volt, és a kedves emberek megismerése.

Nagyon jó érzés volt a gratuláció és, és hogy az utcán megismertek a kedves „rajongók”, akiknek a „kedvencük” lettünk.

  Egyik este például „gogo” lányt hívtak, mi addig Joe- val elmentünk sétálni, és a kisebb tömegen mentünk át. Egyik kedves, visszatérő vendégünk ezt kiáltotta: „ Ne menjetek, mi rátok vagyunk kíváncsiak!”

Na, ez tényleg jól esett!

---

Jászárokszállási koncertünk!

Joe-val első közös fellépésünk!!!

( nézd meg a videót, a Linkek között )

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés