-(Persze akit érdekel! De sok ismerösömet érdekli csak nem teszi szóvá...)

Emlékeztetnék minden kedves olvasót, ez a cikk (de akár a blogomban is jó helyen van, bizonyítva azt a tényt is, hogy, aki nem szeret olvasni - cikket nem olvas, de a blogomat igen, mert kíváncsi rá),az őszinteségről szól, és ha meg engedítek - hadd vakarjam le az arcomról a mosolyt-, félre téve az inteligenciát, és inkább ismételten a saját szavaimmal szeretnék élni...

 
 

Kérdések:

 

-Mivel töltöd szabad napjaid?

-Különc vagy, de miért?

-Hogy készül el egy dal?

-Fotózás, költészet

-Miben segít a menedzsmented? (hiszen csak egy felvételt láttam rólatok a tv-ben, de már unom a sok szöveget, amit írsz...

-Nem utolsó sorban,: Mi van a sérült bokáddal? Már nem fáj?!-hiszen táncolsz is...

 

Mint eddig is, sorra válaszolok ezekre a kérdésekre!

 

A szabad időmet azzal töltöm, amit én szeretek (bár úgy érzem-ismét sokat vállaltam), szeretem ezt csinálni, és próbálok megfelelni a menedzsmentnek, és saját érdekemben is. Ami jelenleg azt jelenti, készülünk újabb dalokkal - újabb fellépésre (időpont még nincs leszögezve), és szavalni is tanulok, egy kérést teljesítve ezzel is.

Nos, ebben nem vagyok jó, de gyakorlom...

Csatári Éva Édua személyesen adta át vadiúj CD-jét a fellépés elött, és abból tanulok, Luca, a versmondó tényleges példaképem lett!

 Tehát Édua gyönyörű verseit,  Luca, gyönyörűen elszavalja. Mindez hab a tortán, hogy zenei aláfestéssel!  Egyszerűen fantasztikus!

Ezenkívül nem szórakozással, hanem kevés pihenéssel (ha fáradtan veszünk fel egy dalt, eléggé hallatszik a hangomon), hasznos munkával töltöm az időmet, tehetségem tovább fejlesztésével. Ami azt jelenti, hogy amíg a második egyszerű kis stúdiónkban készül az alap dal, amihez a szöveget írtam Joe zenésztársammal, addig én verset írok, versmondást gyajkorlok, vagy olvasok. (ennek is nehéz ellenállni)!

 Néhány ember számára vicces lehet, de ez a valóság!

A múlt heti gyakorláshoz hozzáfűzném azt, hogy mivel nincs kifejezetten studióra kialakitva helyiség, ahol tudunk gyakorolni, ezért a legegyszerűbb megoldásokat választottuk. Így május 30-án kisebb nézőközönségünk is volt, akik nagy tapssal fejezték ki elismerésüket. Ez igazán jól esett...Na, de kinek nem?

 

Nem akarom dicsérni magam, ezért nem is részletezem a Jászárokszállási koncertünket. Már elég sokszor mutatták a TV-ben, hogy mindenkinek legyen véleménye. (véleménye mindenkinek lehet). Ez már a You Tube-n is megtekinthető, úgyanis kis bemutató részletet állítottak össze a szervezők, és láss csodát... Nem csak, hogy ott voltunk, hanem külön elismerést kaptunk mi és Gabesz. Itt hozzá tenném, hogy táncoltam Gabesznak és Németh Józsinak. (A bokám meg is köszönte a megerőltetést másnap), de megérte. Sokat gyalogolok, és tornáztatom, hogy formában tartsam, hiszen imádok táncolni, és a balesetem elött magán tanárnál külön órákat vettem, a Rumba, Samba, Keringő, stb. A kedvencem a Salsa. De a balesetem,-boka sérülésem miatt abba kellett hagynom. De egzésben tartom a lábam és talán még újra kezdhetem! Nem adom fel!

 

Összefoglava, de részletesebben:


Sokat dolgozom a zenésztársammal ( természetesen a főállású munkánk miatt nem mindig tudjuk a próbákat úgy összehozni, ahogy szeretnénk, de egyedül is tudok gyakorolni. Vele többnyire a skálázást szoktuk gyakorolni,az új dalokat, régieket, és amikkel a fellépésre készülünk. Bár tanultam zongorázni és gitározni, de a tanáraim nem lennének büszkék rám...hiszen akkor gyerekként nem érdekelt a zene, és a családi-próblémák ráadás volt csak, és nehéz gyerekkorom nagyon befolyásolta az akkori életemet, amiről nem szeretnék mesélni.(talán ez is sok).

 Tehát, ha úgy adódik, kedvem van hozzá, és idő, na meg persze energiánk is marad - tanít gitározni, és szintetizátorozni.

Nagyon sok szakmai tanáccsal látott el, és nagyszerű zenészt és embert ismertem meg benne, aki egyben a legjobb barátom is lett, és akinek köszönhetem sok tehetséges barátaim ismeretségét is!

Nagyon sok munka jár egy dal felvevésnél, hiába van meg az egyik legjobb studió felvételi program, és a számítógép csodálatos zsenialitása, és okos gép, mégiscsak nekem kell elénekelni a dalt...

 És higgyjétek el ( ezt megsúgom) , párszor már eltört a mécses, amikor már nagyon fáradt voltam és nem sikerült azt a bizonyos hangot kiénekelnem, vagy egy elsietett szó miatt újra kellett énekelnem a dal egy részét, de még olyan is előfordult már, hogy a dal elkészült, keverés megvolt, és akkor mondtam azt, hogy ez nekem nem tetszik. A magas hang nem tiszta, elég nyávogós...stb. Nincs más választás, ilyenkor újra kell énekelnem az egészet, ha ragaszkodom a dalhoz. És naná, hogy ragaszkodom hozzá, főleg ha én írtam a szöveget, és szoló.

 

Nem utolsó sorban az egyik példa-képemet a költészetben (aki gyönyörű szerelmes verseket tud írni), a nagyszerű, tehetséges, immár barátnőmnek mondhatom el a Csatári Éva Édua író-dalszövegíró-menedzsment, szervezőt, akiről érdemes tudni azt, hogy a legendás Zámbó Jimmynek három dalszöveget írt, és egyik legnagyobb barátja volt.

Éduának köszönök minden szakmai segítséget költészet terén, a tovább képesítésem fejlődésében, illetve érvényesítésében, és nem utolsó sorban a felkérésekért és ajánlatokért! Köszönöm szépen!

 

  Persze, sok kérdés merül fel most is...Ha ilyen kapósok vagytok ( ami nem igaz, csak próbálok más ember fejével is gondolkodni), akkor miért nincs több fellépés? Miért nincsenek dátumok feltüntetve?! Nos, vannak, de az időpontok nem biztosak, és mint mindenkit, a csalódások minket sem kíméltek...

  Ezért nem szeretnénk nagy dobra verni. Mi csak gyakorolunk, készülünk, erre bíztatnak a szervezők is, és ezzel nem veszítünk semmit, nemde bár?!

 

 

Különc? Beképzelt?

 

  Amikor még nyilvános helyeken nem énekeltem, akkor is furcsán néztek rám az emberek... Ezt soha nem tudom megfejteni, hogy miért. Volt rá példa, elmentem egy munkahelyre, (szó ami szó, szeretem sminkelni magam, és alkalomhoz illően kicsit kicsipni is magam,- de szerintem ebben semmi kivetni való nincs).

Szóval, elmentem, beszélgettem a munkaadóval, közben látom mindenki éles tekintettel figyelt, nem a legkedvesebb nézésükkel. Pár hét elteltével közölték a lányok, azt hitték nagyon beképzelt vagyok, és fogalmuk sem volt, hogy ennyire jól el lehet beszélgetni velem. Ez például az előző munkahelyemen volt, de ez megesett 2003-ban is, ahol csak nők voltak. Nos, ezt senkinek nem kivánom. Kerüld a nőket...!!!

Meg kell tanulni ezzel együtt élni, mert valami tényleg van, valamit látnak, amit én nem. Egy szóval, ha beszélsz-az a baj, ha pedig nem beszélsz, akkor az. De egyet mindenkinek tudnia kell, az ember dolgozni megy a munkahelyére és ezzel én lezártam ezt a témát.

  Voltak ugyan barátaim...ajjajj..., de mindenkiben csalódtam. Igen. Naív voltam. (most többnyire rájátszom, és bután nézek, de nyitott szemmel járok).

Nézzük reálisan a dolgokat...Más vagyok...Hiába eröltetném, a környezetem nem fogadna be úgy, mint mást! Hogy senkit ne sértsek meg, nem részletezném, miért...

Más az életem és világom. Pedig, higgyétek el...nem egyszer kívántam, legyek átlagos, mint bárki más... ( és ez alatt nem azt értem, hogy hú-ha, ki vagyok én!)

 

 

Hogy készül a dal?

 

Nos, nehezen.

  Magamról: Türelmetlen, DE kitartó vagyok és elszánt!

  Általában egy dal alap-zenéje elkészülésében is kiveszem a részem, (főleg, amióta szóló énekesként is próbálkozom)!

  Mit jelent ez nekem? -Unalmat. -Igen. Miért? Én írom magamnak a szöveget, kitalálom a zenét, de innentől kezdve nincs szükség rám, csak ha kész az alap. Ekkor érkezik a kérdés: Tetszik?- és meghallgatjuk közösen a legújabb dal zenéjét, VAGY és többnyire az elején megbeszéljük mi legyen, hogy legyen, stb.

De volt olyan is, hogy a refrén elkészült, utána éjfélkor próbáltunk (ami nehezen ment), a többi részét összerakni. Addig én (amint említettem), verset, novellát írok, vagy éppen egy ilyen rovatot).

  Ilyenkor csak az háborít fel, ha valaki ítélkezik, és esetleg azt mondja szórakozott vagyok. Nem. Csak nagyon fáradt. Elég nehéz a munkámra is koncentrálni ilyen feladatok mellett, és próbálom a lehetőségeket kihasználni és élni velük, mert igen, ha van lehetőségem tovább lépek, és nem gürizek életem végéig éjszakákon át. Más is ezt tenné a helyemben.

Próbálom elkerülni a fiatalkori baklövést. Modell alkat voltam. Vékony, magas, csinos, és kellő önbizalom. Modellszakmát ajánlottak korrektséggel. ( Félre az előítéletekkel). De a túl intelligens lány, aki olyan neveltetést kapott, aki minden ebédnél azt hallotta, húzd ki magad, ne könyökölj, így kell enni késsel és villával, stb. Persze jót akartak, de nem vették figyelemben ez állandó stresszet jelentett. Minden hétvégén vendégek voltak nálunk, és bőven volt kaja, pedig nem voltunk gazdagok.(hozzá teszem, anyu nem nagyképüségből hívott vendégeket), inkább menedék-ház volt mások számára. Családi vita és máris, anyu volt a megmentő.

A balesetem után elég sokat híztam, akkor már annyira nem érdekeltek az előítéletek, és a családom engedélye sem kellett, hogy fotózási pályát válasszak. Így hát elmentem 2005-ben egy vállogatásra, ahol pár próbafotó elkészülésével, közölték, molett vagyok. Paff! Meglepődtem, mert még mindig úgy emlékeztem sovány vagyok, (talán ritkán néztem tükörbe, bár ez elég elképzelhetetlen) mindig nádszál voltam, -lapos hassal. Hát akkor nem voltam az.

Visszatérve a túl nagy udvarias viselkedésre, amig más TV-t nézett, én az Etikát, Hogyan viselkedjünk? könyveket böngésztem.

Emlékszem, alig voltam 20 éves, és a bátyám ,aki nagy üzlet ember, egy megbeszélésre cipelt magával, egy nagy pláza tulajdonos, igazgatójával volt megbeszélése. (sem a pláza nevét, sem az cég nevét nem nevezem meg).Kávéztunk. Egyébként nem kávézok. De, úgy érzem akkor illetlenség lett volna vissza utasítani. Kolléganőként lettem bemutatva. Akkor még nem okozott gondot a beszélgetés, még túl frissek voltak az etiket tanulmányok a fejemben, és a marketing egyik kedvenc munkám azóta is. De az ők tárgyalásukhoz nem sok hozzá fűzni valóm volt, így hát jobbnak láttam csendben maradni, és inkább csak okosan figyelve bólogattam, mint egy kis kutya. De sajnos elég hosszú volt a megbeszélés és én kezdtem unni, és kimerültem, (erre fogom), megfeledkezve magamról, könyököltem, és szédülés fogott el (biztos a kávétól). Bátyám az asztal alatt bokán rugott, emlékeztetve, hogy ez etikátlan. Ekkor bosszúsan, de természetesen mosolyogva, elnézést kérve felálltam, és távoztam. Az igazgató nagyon helyes volt, de a partnere egy középkorú pénzéhes nő. (én ezt láttam rajta), tetőtől talpig végigmért. Nem tudom mit gondolt rólam. Biztos nem volt elég jó véleménnyel, mert a megjelenésem, ami a ruhát illeti- csak átlagos volt egy ilyen megbeszélésre. És miután az etikai részem is csődőt mondott, még modortalannak is tarthatott. Talán említenem sem kell, az üzlet is bukott.

A bátyámat az autóban vártam meg, és közöltem vele, hogy soha többé ne hívjon ilyen puccos helyre, puccos emberek közé. De a késöbbiekben már nagy volt a csábítás, így a kisebb céghez többször belátogattam és még telefon ügyeletet is bízott rám a cég.

Ez a sztori jópofa, humoros, és számomra szép emlék. Mégis azt mondom: Belefáradtam. Legalább néha szeretnék fellélegezni, és ha nem lát senki, hadd vakarjam le az arcomról a kényszervigyort, hadd legyek szerencsétlen, és laza.(mint tini koromban, amikor a családomtól távol voltam, az iskolába vagy iskola helyett :)) egy bárba mentünk, könyökölve iszogattunk, néha még sört is.

 

 

Fotózás, Költészet

 

Nos, megpróbáltam. Igen, tetszik. (már meséltem erről). De mint pályafutás... Nem fér bele az időmbe, és persze az alakom sem megfelelő. Pedig, pont tegnap beszéltem az egyik fotósommal, akinek a fotós kollégája említette, hogy a legjobb modellje voltam. (nevet nem említenék, és a múlt idő válaszát sem szeretném megmagyarázni).

Legfőképpen ami érdekel: A Költészet és az Ének!!! De sajnos még nem tartok ott, hogy ezekből meg tudjak élni, ezért...hát igen...ott a főállásom is, ami időt és energiát vesz igénybe. Lehet abban nem vagyok jó, de természetesen legalább a minimális elvárásoknak próbálok megfelelni!

  Jelentkeztem év elején címlaplány fotó magazinba, amiben megjelent pár fotóm (de eléggé nagy az önkritikám), tehát a szerkesztők nem a legjobb fotókat, de megjelenítették, mint pályázót a Programod című magazinban, ami több helyen volt kapható. PL:

Érd - Diósd - Százhalombatta - Tárnok - Sóskút - Biatorbágy

Nos, ennek  a pályázatnak még nincs vége, és még mindig lehet szavazni, de az én életemben lezártam ezt a részét a jó ajánlatot is figyelmen kivűl hagyva. Így is azt tapasztaltam, -sok az elvárás),. fogyókura (nem csipem az anorexiásokat), sok sport, stb, tényleg nem fért volna bele az életembe. Jól esett magam viosszanézni a lapon ( még ha nem is a legjobb fotók kerültek oda), és a gratuláció, vagy ha valaki felismert, és az utána szervezett ünnep is...de elég volt.

Nem azért, mert nem lettem rögtön a címlapon, hanem, mert úgy érzem, más hívatásom van, ami számomra fontosabb! (de köszönöm a tiszteletet a barátaimnak, amit rendeztek nekem...tényleg jól esett, és meglepi volt!

  Újabb és újabb fotók természetesen készülnek rólam, (többnyire szombat éjszaka), hiszen akkor érek rá, és amiért már nem pályázok fotózásra, azaz modellkedésre, (pedig, bármilyen meglepő, aki azt monda, rossz az alakom- még mindig kapok felkéréseket,--ja, és nem akt fotókra, csak a félreértés kedvéért tisztázom.), de persze itt is mindenki azt gondol, amit akar!