2020.12.31. 18:04, Elekes Tímea Izabella
Nagyon tartalmas volt az idei év...
A 2020 - as év iskolával indult, amely annyira bele lenditett, hogy egyszerre több iskolába kezdtem bele, és elmondhatatlanul élveztem. Csak úgy szívtam magamba a tudást, és kerestem a további lehetőségeket, és a végén már úgy vágtam bele, hogy mire észbe kaptam, már el is kezdtem, így alakult az, hogy egyszerre három iskolát csináltam. Hogyan teltek ezek az időszakok? Elmesélem.
A koronavírus előtti időszak volt, amikor kezdtem az első iskolát, ahova még 2019 végén beíratkoztam. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, hiszen dolgoztunk a férjemmel, és alig múlt három éves a fiúnk. Hétköznap dolgoztam, szombaton iskolába voltam reggel 8 - 18 óra között. Emlékszem az első hetekben mennyire kimerült voltam, és milyen migrénjeim voltak az iskolában. Egyszerűen sok infó volt. Akkoriban még zenélt a párom, így Arnold fiamat átvitte a legközelebbi barátnőmhöz, én pedig este az iskolából jövet hazahoztam. Két hónap elteltével álltunk át az online oktatásra a vírus miatt, amit nagyon sajnáltam. Kényelmesebb volt otthonról, és nem kellett ugyan utazni, de nagyon gyakran a gyerekkel voltam kettesben tanulási időben, és valljuk be, nincs az a háziasszony, aki ne mosogatna el, vagy ne kavarná meg a rántást a prezentációt hallgatva. Én időnként edzettem is, vagy körmöt festettem. Máskor nem volt idő magamra. Okosak az oktatók, nem újdonság nekik az ilyesmi ... A lényeg, hogy én nem tudtam teljes mértékben ott lenni. Az agyam olykor máshol járt. Mivel minden anyagot kinyomtattam, utána kezdtem el tanulni csendes szobában, de gyakran munka közben a buszon zenét hallgatva. Munkám során sokat utazom, zene mellett jobban tanulok, a beszélgetés zavar. A feladatokat becsületesen megoldottam, többnyire sikerült is időre elküldeni, és igyekeztünk úgy megoldani, a kisebb vizsgákat online, hogy a gyerek ne legyen itthon akkor. Emlékszem, hogy volt olyan is, amikor a barátnőmhöz átvittem a gyereket reggel, és délben a fél órás szünetben rohantam érte, hogy hozzam haza és fektessem le. Aztán elérkezett az iskola szünet. Annyira belelendültem, hogy még előtte beiratkoztam még egy helyre. Csupán annyit hibáztam, hogy elszámoltam az időt, és még javában tartott, amikor vége lett a szünetnek, és folytatódott az előző iskola. Még ez sem okozott gondot, mert mindkét téma nagyon érdekelt, az agyam, mint a szivacs, úgy megjegyeztem mindent. A probléma akkor volt, amikor egy időben volt a két oktatás. Próbálkoztam azzal, hogy két gépen menjen, de az agyam már képtelen volt arra, hogy két témakörös infót egyszerre feldolgozzon. Zsongott a fejem. De a későbbiekben már egész jól ment ez is. De az tény, hogy száz százalékig nem tud az ember figyelni egyikre sem. Még ha nőről is van szó, és több mindenre vagyunk képesek figyelni egyszerre, mint például egy férfi. Na, akkor ezt nem érzékeltem, így egy újabb gyorstalpalót terveztem, melyet gyorsan megvalósítottam, mert jó pénzkereseti lehetőség. Aztán még nyáron beiratkoztam egy másik iskolába, ami Ősszel kezdődött... Itt szintén elszámoltam magam, illetve nem tudtam, hogy már az elején nagyon élesbe megy minden ... Így esett az, hogy időhiány miatt, részt vettem egy oktatáson, közben írtam egy másik dolgozatot, és este tanultam a harmadikat. Egymást követő hónapokban voltak a záróvizsgáim, és közben a harmadik suliban állandó dolgozatok. A harmadik sulinál már bejártunk az iskolában, ami odafigyelés szempontjából sokkal könnyebb volt, de munka és gyerek szempontból, plusz fáradtság szempontból iszonyú volt. Annyira túl hajszoltam magam, amit nem vettem észre, mert imádtam a pörgést, de a kimerültségnek köszönhetően már örülni se tudtam a sikeres vizsgáimnak. Hiányérzetem támadt, ürességet éreztem. Hiányoztak az osztálytársaim, tanáraim. Időnként depresszió fogott el. Elsősorban azért, mert nagyon keveset pihentem. A vizsgák előtti napokon soha nem izgultam, mégis az összes záróvizsgán migrénem volt. Nálam mindig később jött ki az izgalmi állapot. Sikeres vizsga után nem tudtam elaludni, olyan is volt, hogy rendes gyomorideg gyötört és erős szívverés. Pedig túl voltam a vizsgán. Másnap mentem dolgozni, aztán két nap múlva ismét vizsga. A szabadságaim ezekre mentek el, illetve ha hivatalos ügyeket kellett intéznem, vagy a gyereket vittük vizsgálatra. De két hétig betegek is voltunk a kisfiammal. Nálam tuti a kimerültség küldött padlóra, aztán karanténba. Három napig szinte csak aludtam. Viszont volt három nap, amikor nyaraltunk, és egy nap, amikor kettesben a párommal mentünk kiruccani.
A harmadik iskola megkezdése teljesen elvette az energiámat. Nem csak rengeteget kellett tanulni, hanem egymást követő napokon mentem iskolába, rögtön munka után. Az első órákat mindig lekéstem, mert nem értem oda a munka miatt. Állandóan szaladtam. A férjem hozta a munkahelyem elé az iskolatáskámat, amit előző nap előkészítettem, és a munkás táskámat adtam oda egy szatyorba, hiszen női táskával mégse mehetett a gyerekért óvodába.
A videóimban meséltem, hogy nálam nem opció az, hogy rendetlenség legyen, vagy hogy nem takarítok, akármilyen fáradt vagyok is. Inkább az alvásról mondok le. Na, itt rendesen megcáfoltam magam, mert legtöbbször ruhástól zuhantam este az ágyba. Úgy tudtuk megoldani a gyerekkel, hogy a kisfiamat apa elhozta a héten egyszer az iskolába, mert neki dolgozni kellett, és amikor mentem haza, jött velem a fiam. Volánbusszal közlekedtünk, így szintén versenyt futottunk az idővel, ha nem akartunk várni a pályaudvaron közel egy órát a másik buszra, ha esetleg lekéssük. Nem szeretek elkérezni, de néha muszáj volt. Szerencsére jó fejek a tanárok. A gyerekkel olyankor játékosan versenyt játszódtunk. Jó partner volt ebben mindig. Ilyenkor viszont este kilenc óra után értünk haza. Annyira fáradt voltam, hogy a gyereket lefektettem, de erőm nem volt, hogy átöltözzek, és megvessem az ágyat magamnak. Azóta persze már megedződtem, de az elején tényleg így volt, még ha néhányan cikinek is tartják esetleg. De gyakran volt az is, hogy a gyerekem kérte olvassak mesét, és a szemeim közben ragadtak le, a fejem esett le. A kisfiam megsimogatott, és jó éjszakát kívánt ... ez megható számomra. Persze volt olyan is, amikor nem akarta megérteni, hogy fáradt vagyok. Vagy esetleg ő volt olyan fáradt, amíg kimentem zuhanyozni, és visszaértem, már aludt. Ez mindig fájdalmasan érintett...
A párom nagyon sokat segített, nélküle aligha sikerült volna mindez, hiszen javarészt ő végezte a házimunkákat. Ha itthon volt, a gyerekkel foglalkozott. Takarított, főzött. A mosás, amit minden körülmények között én intézek. A kisfiam időnként nehezen viselte hiányunkat, és amikor rájött, hogy apa éjszaka dolgozik, én pedig egyedül alszom, velem akart aludni. Mivel egy idő után már én is magányosnak éreztem magam, és lelkiismeret furdalásom volt, hogy a munka és tanulás szinte minden napomat kitölti, megengedtem, hogy velem aludjon. Aztán már éjszakára nem tudtam visszaszoktatni a szobájába. Pedig nagyon hiányoztak azok az idők, amikor este egy könyvvel a kezemben lazítok, alvásra hangolódok. Nekem ez volt a lazítás, kikapcsolódás. Innentől kezdve jöttek a komoly alvási problémáim, és újra a gyakori migrén. Állandóan felébredtem, jaj nehogy kitakarózzon és megfázzon. Az lett a vége, hogy külön szobában kellett aludnom egyedül, hogy túléljem a következő napokat... elaltattam, persze én is kidőltem, és amikor éjjel felébredtem, átmentem a másik szobába. És már nyugodtan nem is tudok senki mellett aludni...
A z év végére azért elfáradtam rendesen. Ünnepek között is munka, így a karácsonyi leálláskor az éves fáradtság jött ki rajtam. Minél többet pihentem, annál fáradtabb voltam, három napos migrén gyötört, de ennek ellenére élveztem a családdal töltött kis időt is, még ha legtöbbet csak a gyerekkel voltam, mert az apukája dolgozott. Ez az év tanulságos volt sok szempontból is...
Röviden. Hogy is élte meg ezt az időszakot a család? Őszintén? Nehezen, de együttműködően. A gyerekem is nehezen viselte a hiányomat, ezért olykor jobban hisztizett, és én szívesen menekültem a munkába és a tanulásba olyankor ... Éreztem, muszáj jobban koncentrálnom, mert sikeres záróvizsgákat csak úgy tehetek.
Voltak dolgok, amikről sajnos le kellett mondanom, mert egyszerűen nem volt rá idő, energia. Nem nagy dolgok, de számomra fontosak, mint például: írás, olvasás, rajzolás, videó készítés. Nem könnyű,de lesz cél!
Voltak kisebb nagyobb viták, olykor ordibálások. Igen, ordibálás is. Mi, akik gyerek születése előtt a hangunkat nem emeltük fel egymással szemben. Voltak igen, megpróbáltatások. A párom már kérte hagyjam abba az iskolát, vagy legalább egyet. Nem akartam. Régen elég sok mindent feladtam, nem voltam kitartó. Ennek akkor lett vége, amikor a gyerek megszületett. Felelősek vagyunk a tetteinkért, példát kell mutatnunk nekik. És magunknak is, elsősorban!! És most sikerült elérni amit, amiket szerettem volna. Erre büszke vagyok. A hiányérzet meg van továbbra is, de a büszkeség is, még ha most ezt nem is érzem, valahol ott van legbelül.
Tehát jövőre is folytatódik az iskola, azt még nem tudom mennyi, de vannak további terveim, céljaim...!
Köszönöm, hogy elolvastátok, kívánok mindenkinek jó egészséget, nagyon boldog, békés, áldott ünnepeket!
Szeretettel,
Iza