2023.03.11. 17:59, Elekes Timea Izabella
Rohanő világban ideges emberek...
Zsúfolt napok voltak és a jövőhét is eléggé be van táblázva, de lesz egy ünnepnap, aminek nagyon örülök, a hétvégét pedig nagyon várom, mert fantasztikus napok várnak ránk.
Jövőhéten a kisfiam elkezdi az úszást, amit én várok a legjobban talán. Izgulok is, hogy fog menni, mert amíg pici volt, szerette a vizet, tavaly azonban nem igazán tudtam rávenni, hogy a medencébe bejöjjön. Vettünk úszósapkát és búvárszemüveget, úgyhogy egy anya - fia programmal egybekötve vásároltunk, és engedte, hogy felpróbáljuk.
Közhelyes, ha azt mondogatom, annyira ügyes, aranyos a kisfiam, és Ő a mindenem, de tényleg így van. És aki a kisfiamat nem fogadja el, vagy bántja, az olyan, mintha velem tenné. El is mesélek egy sztorit.
Próbálom kialakítani az otthonunk közelében az életünket, gondolok most a szolgáltatásokra, mint szépségszalon, edzés, ismerkedések, stb. Korábban voltam több edzőnél is, de nem váltak be. Több szalont megnéztem, de nem voltak szimpatikusak. Az egyik alapelvárás hiányzott, ami nem más, mint a kedvesség. Egyik szalonban konkrétan, nekem esett a nő ( ha nőnek lehet egyáltalán nevezni az ilyet ), hogy a gyereket vittem, erre megkérdeztem, most akkor menjünk el, mire ő flegmán csak ennyit válaszolt, úgyis sokat kell várni. Eljöttem, és örülök, hogy egy ilyen bunkó társaságát nem kellett elviselni, és nem gazdagítottam. Sajnos, nem tudtam megoldani, hogy egyedül menjek. A baj az, akkor is, hogy miért kell bunkón közölni a dolgokat?? Ezt soha nem értettem, és nem is fogom, amikor lehet szépen és kedvesen is forgalmazni. Nem volt szimpatikus már akkor, amikor kértem időpontot, főleg, hogy egy vendégét éppen fikázta nekem úgy, hogy engem életében először látott. Ilyen ember nyújt szolgáltatást? Kapálni kellett volna menjen inkább, nem pedig emberekkel foglalkozzon. Ismét csak hálás lehetek a kisfiamnak, hogy megmentett egy hárpia karmaiból. Szóval, legközelebb hallgatok a megérzésemre... A kisfiam ugyebár nagyon érzékeny is, jó hogy nem vette a szívére ezt a paraszt stílust... Most inkább viccként jegyezném meg, hogy lehet visszavágott a csaj a fiamnak, mert amikor kértünk időpontot, kicsit beégette. Mondta a csaj, hogy sikítsak, ha nem jó az időpont, mire a fiam kiosztotta, "azt nem úgy kell mondani, hanem hogy szóljál, vagy telefonálj". Egy beképzelt csajnak ez igencsak övön aluli, hogy egy hatéves ad viselkedési tanácsot.
A baráti kapcsolatok pedig elég felületesek. Akik barátkoznának velünk, nem a mi stílusunkat "képviselik". Beképzeltség nélkül írom ezt. Egyszerűen nem vagyunk egy hullámhosszon. Néha a régi barátokkal is azt érzem távolodunk. Telefonon többet beszélünk, a személyes találkozást nehéz összehozni, mert mindenki el van a mindennapi teendőivel. Nagyon nehéz olyan embereket találni, akikkel jól működik a dolog, ha sikerül, meg kell becsülni. Ápolni kell ahhoz, hogy működjön, az egyoldalúság nem tarthat a végtelenségig...
A kis családommal viszont nagyon összhangban vagyunk és összeteszem a két kezemet, hogy ennyire szerencsés vagyok. A jó Isten nagyon szeret, hogy ez megadatott, amiért nagyon hálás vagyok. Nekem ez a legfontosabb az életben! Mellette igyekszem magam olyan emberekkel körülvenni, akik szeretnek és elfogadnak minket. Ez is egy fontos dolog, hogy olyan emberek társaságát keressük, akik feltöltenek. Sok ilyen ember van körülöttem, és ettől szebb az életem, és igyekszem is megbecsülni őket.
Gyakorolom a pozitív hozzáállást, és bevallom, egyre jobban megy. Pár héttel ezelőtt lehetőséget kaptam, hogy írjak egy magazinnak, és elolvastam a kritériumokat, az döbbentett rá, hogy mennyire "elhanyagoltam a lelkemet". Talán az elvárásokat tudnám teljesíteni, de a pozitív szemlélet elvárás elriasztott, hogy én arra nem vagyok képes. Akkor elgondolkodtam. Itt komoly probléma van. Aztán jött az elhatározás. Amin nem tudok változtatni, ne idegeskedjek rajta, amin igen, kezdjek hozzá, ami/aki bánt, engedjem el, és teljes fókusz a jó dolgokra. Nehéz és hosszú folyamat, ha az ember elégedetlen önmagával, de az a jó hír, hogy nem végleges állapot ez. Az elhatározás a legfontosabb, és utána a kitartás, megvalósítás. Ezért nem tudok azonosulni azzal, aki állandóan sír, hogy milyen szerencsétlen az élete. Nem vetem meg, de nem tudom elfogadni, ha azt látom, hogy a kisújját sem mozdítja, hogy változzon a helyzet.
Hajlamosak vagyunk a napok végtelen tengerében elveszni és sodródni az árral, holott az egészséges mentális állapot ugyanolyan fontos, mint a testünk egészsége, ezért a lelkünk gondozása nagyon fontos.
Sokan ingerültek, ezt tapasztaljuk másokon, esetleg magunkon is, de ha többet pihenünk, sokat segítünk azzal magunknak, és ha a koplalás helyett egészségesebben táplálkozunk. Tapasztalatból mondom/írom.
Az életben meg kell találnunk az egyensúlyt ahhoz, hogy viszonylag normális, és boldog életet élhessünk.
Szívből kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön!!!
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó