Eddig még én sem tudtam eldönteni, hogy a tavalyi pörgés hiányzik, vagy a jelenlegi kis pörgés is megerőltető és inkább pihennék…

Igyekszem úgy leírni, hogy ne csak a negatív dolgokról meséljek, illetve ne azokon legyen a hangsúly, hiszen a legkilátástalanabb helyzetben is vannak pozitívumok, csupán észre kell venni, és jót kovácsolni a rossz dolgokból.

  Tavaly a sikeres vizsgák után, ahogy írtam az előző blogomban, nagyon nagy hiányérzetem támadt, és sajnos utána csak romlott a helyzet. Valahogy semmiben nem leltem örömömet, és többnyire kudarcként éltem meg mindent. úgy munkában, mint tanulásban. A kisfiam sokat fejlődött, igy az az egy vigasztalt. Tavaly az idegösszeomlás szélén álltam, meg olyan problémák léptek fel, ami nagyon befolyásolta a munkámat is, de idén a kisfiam óriási léptekkel haladt a fejlődés szinteken, és csak ámulok, miket nem tud… De, hogy ebben se leljem teljes örömöm, és nyugalmam, kéthetente beteg, és fogalmam nincs mi az oka. Persze gyerek, leizzad, megfázik, de én mindenben keresem a választ, ami lehet jó is, rossz is. Nézőpont kérdése. Csodálatos az emberi agy, elme. Önkéntes kutatások soron nagyon sok  mindent tanultam, tapasztaltam. Persze ennek én vagyok a főbb alanya. Szeretem tudni a miértre az azértokat. Véletlenek nincsenek. Nagyon hiszek ebben. Nincsenek véletlen történések, véletlen találkozások…

  A napjaim továbbra is nagyon sűrűek. Munka, tanulás tölti ki továbbra is legtöbb napomat. Ebben bizony el tud fáradni az ember, még ha bizonyos fokig élvezi is. A Covid – os időszak mindenkit megvisel, ebben teljesen biztos vagyok. Ha magamból indulok ki, elsősorban a korátozás visel meg, és ezért fáradtam el. Amig a gyerekkel voltam itthon, nagyon sok mindenre jutott időm, úgy, hogy otthoni munkáim voltak. A hobbikra ma már nem marad idő. Persze arra van idő, amire szánunk. De ha már energia nem marad a napi kötelességek elvégzése után, mind lehet akarat, meg egy fajta időbeosztás is, amit tudatosan igyekszünk irányitani.

Év eleje óta készülök írni, hát nem volt időm.

Ez az év máris meg tanított pár dologra… Mivel rengeteg emberrel találkozom, rengeteg félével, ismét láthattam mennyi jó és mennyi gonosz ember van. Vannak jó lelkű, intelligens, hálás emberek, míg vannak rosszindulatú, kegyetlen, csökönyös emberek. Idén meg tanított az élet, hogy a legmegalázóbb helyzetekből hogy kell felállni. Kerültem olyan helyzetbe, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. Mégis a védekezést azokra hagytam, akik túl gyávák ahhoz, hogy veszíteni tudjanak. Teljesen mindegy, hogy kinek van igaza, ha én úgy hajtom álomra a fejemet, én a lehető legtöbbet tettem az ügy érdekében. Ezt ha valaki nem akarja észre venni, nem érdemes győzködni. De igazából jó emberekkel vagyok körülvéve, igy könnyebb volt átvészelni. Volt pillanat igaz, amikor legszívesebben feladtam volna, de mély levegőt vettem, és nem adtam fel. Ilyenkor a legjobb ha az ember azt kezdi el mérlegelni, mennyit veszít és mennyit nyer a dolgon, ha feladja. És ami még nagyon fontos, leszűrni a tanulságot, és a legközelebbi, hasonló helyzetre felkészül. És nem utolsó sorban, megtanulni ezt a helyzetet kezelni. Ha este álomba is sírod magad, reggel büszkén, felemelt fővel tudj végig vonulni. Nem kell mindenki tudja, hogy mennyire összetörtek. Probléma az életben mindig adódik. Olyan, mint a stressz. Nem kikerülni kell, hanem tudni kezelni, tudni vele élni. Rengeteg ilyen könyvem van, melyek nagyon sokat segítenek nekem. A legérdekesebb, hogy visszagondolva, nem bánok semmit, nem változtatnék semmin. Adott pillanatban jól reagáltam. Legalábbis úgy érzem. Olyan ez, mint a tavalyi vizsgáim. Az osztálytársaimmal beszéltük, jó lenne túl lenni az egészen. Én mégis legbelül vártam a vizsga pillanatát, meg akartam élni. Hirtelen a kismamaság jutott eszembe. Azt is meg kellett élni, és nagyon jó volt. Hiszek a sorsban. Ha a sors ezt osztotta nekem, hogy a rettentő megalázó pillanatokat éljem át, hát legyen. Mély levegő, és tovább lépek. Az élet megy tovább. És sok mindenben kárpótol. És abban is hiszek, ha valaki szándékosan ártani akar, azt a sorstól ugyanúgy visszakapja. Mert mindenki visszakapja, amit ad. A jót is, és a rosszat is.

  Volt viszont, ami jobba bántott. Például az, hogy sok ismerősnek az egészségi állapota romlott, esetleg meghalt. Volt, akikkel romlott a viszonyunk is, és ez bántott. Ennek az oka az időhiány, vagy a sok hazugság, amit nem viselek.

  Az emberben kialakul egy alaptermészet, amit az élet formál. Engem kis koromban sok csalódás ért, hazugság, a videóimban mesélek erről, itt most nem részletezném, ebből fakad az, hogy gyűlölőm a hazugságot. A megfelelési kényszer is innen adódik. És való igaz, ha minél jobban akarunk megfelelni, bizonyitani, annál kevésbé sikerül. Ezt valamennyire alakíthatjuk. Én mostanában felteszem magamnak a kérdést: Ezt tényleg igy akarom, vagy valaki/valakik ezt várják el tőlem?, hát igy cselekszem­… Sok minden átformálódott bennem már, és igyekszem tovább alakulni…

   Rájöttem ismét, nem a pénz a legfontosabb a világon. Kell persze, de nem minden áron. Való igaz, hogy ha valamit szeretnénk, azért meg kell dolgozni. Én azt szoktam mondani, nekünk duplán meg kell dolgoznunk, mert semmit nem örököltünk, és valószínű nem is fogunk. De arra büszke vagyok mindig, hogy amink van, azt saját kezűleg értük el. Sokkal hálásabb és kitartóbbá teszi az embert. Elég ha a gazdag emberekből indulunk ki, hogy a fényűző esküvő után milyen gyorsan szétmennek. Nem tanulták meg az életben azt, hogy meg kell becsülni azt ami van, és egy házasságért küzdeni kell. Hisz problémák mindig adódnak, csak meg kell tanulni megoldani. Anyuci, apuci, ezt nem tudja megoldani helyettünk. És ez nem ítélkezés!!

  Bízzunk benne, hogy a Covid hamarosan csak történelem lesz, nagyon hiányzik a családom, a párom családja, az utazás, kirándulás, társasági élet, könyvtár, múzeum, színház, koncert, és egyáltalán a régi életünk. Biztos vagyok benne, hogy ez a sok szürke felhő is eltűnik a vírussal, és a céljaim megvalósítását sokkal de sokkal nagyobb lelkesedéssel fogom végezni…

Ezúttal kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget, és kitartást, a nehezebb napokra pedig sok erőt!

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Szeretettel,

Iza