2023.09.23. 09:33, Elekes Timea Izabella
Valamit elveszitünk, valami újat kapunk...
Jó volt kicsit "elszigtelődni". Bár nagyon szerepet játszottak ebben a külső tényezők is. De most nagyon jó visszatérni is.
Nagyon röviden összefoglalom mi is történt az elmúlt hónapokban, hetekben, de igazából a folyamatos írás és annak olvasása fogja megadni a kerek történetet.
Tulajdonképpen a balesetem és annak a következménye kényszerített a "visszavonulásra". Mint, ahogy sejtettem kisebb visszaélések történtek, és a szavaim, tetteim kiforgatása történt a posztjaim miatt, ami nálam végleg kiverte a biztosítékot, így jobbnak láttam, ha eltűnök kicsit és a romokban hevert egészségem és életem próbálom rendbe tenni. Így maradt a napló, amit senki nem olvashatott el, megis kiírhattam magamból. Igyekszem megfontoltan írni, és olyat még véletlenül se, ami ismét rajtam csattan, mivel nem zárultak le az ügyeim. Addig nem is leszek teljesen nyugodt, de most már nagyon elhatároztam, hogy miután a lábaim rendbe jöttek, a lelki sebeim bár lassan, de gyógyulóban, igyekszem visszatérni a régi életemhez. Khm... vagyis inkább az új életemet kialakítani, és néhány régi kedves tevékenységemet folytatni. Megtartani azt, ami még maradt, és elengedni, ami már nincs... Egy számomra nagyon fontos dolgot vesztettem el, ami az életemet jelentette, csupán azért mert nem kaptam elég időt a gyógyulásra... A rengeteg támadás és csalódás abban a helyzetben túl sok volt. Mondjuk ki: összeomlottam. Olyan szinten csalódtam, hogy a régi blog írásaimat végleg el akartam tüntetni, hiszen azokat az embereket, helyeket magasztaltam állandóan, akik a legjobban földbe riportok életem legnehezebb időszakában. Mégis úgy döntöttem, megmarad a régi írás is. Az mind én vagyok. Az összes érzésemmel. Benne a sok örömmel, sikerrel, ugyanakkor a sok fájdalommal és keserűséggel. Aki rendszeresen olvasta írásaimat, mindezt végig követhette. Sok - sok megpróbáltatás után, a két baleset és az azt követő rágalmazások hatására teljesen összeomlottam.
Mindig elképedek azon, hogy milyen sok ember hagyja figyelmen kívül a mentális hogylétet. Pedig az életben ez a legfontosabb. A csontok összeforrnak, a sebek meggyógyulnak, na de mi a helyzet a lélekkel? A mai napig többen kérdezik, hogy vagyok, és nem igazán tudom mit feleljek. Őszintén szoktam felelni, aztán rájövök, nagyon kevés embert érdekel a valódi hogylét. Szóval, ennek függvényében válaszolok mindig.
Sok minden megváltozott. A körülmények, az életem, és én is.
Igyekszem, hogy az a nő, aki túl pozitívan szemlélte a világot és a kedvességet és alázatot részesítette előnyben, ezáltal naivan becsukott szemmel/füllel végezni a feladatokat, ezúttal figyelmesebb lenni, és nem bízni azok jóindulatában, akik többször is bizonyították, hogy nem őszinte a szándékuk.
Rengeteg tüske van bennem, és ezek sajnos még mindig véreznek...
Mindenhez idő kell. Vannak, amikhez több idő. Az élet pedig azt bizonyítja, csak is mi tudunk segíteni magunkon. Így vagy úgy, legalább mi adjunk időt, hogy a lelki sebeink be tudjanak gyógyulni.
A későbbiekben biztos elő fognak bukkanni még ezek a fájdalmak, és nem is szeretném eltitkolni. Sok minden megváltozott, de mindig önmagam leszek, csupán jobban figyelek, hogy kikkel mit osztok meg.
Amit mások elől titkolni akartam, most a nagyvilággal fogom megosztani. Rengeteg embert érint, és mindenki retteg, hogy esetleg más lenézi miatta, ha megtudja.
Sokáig voltam gyenge, és ezzel azt értem el, hogy jól a földbe tiportak. Ezúttal újra erős leszek, és remélem tudok olyanoknak erőt adni, akik átéltek hasonlókat.
Visszagondolva, mennyi mindent kibírtam már az életben, miért is ne bírnám ki ezt is, és lehetnék újra önmagam?
Elhatározás után, a tettek a következő lépés...
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés