Mindenki meg tudja találni a saját boldogságát, csupán az életünket kell terelnünk abba az irányba, ami jó nekünk. Ha mégse sikerul boldognak lenni, nem a saját utunkat járjuk, hanem valaki másét...

Ebben a blogban a boldogságról fogok írni... erről később videót is fogok készíteni. Annyi boldogtalan emberrel találkozom. Nem adok tanácsokat, csak ha kérik, de kicsit a pszichológiai tudásomat most előveszem.

Hosszú idő után végre én is boldog vagyok. Igazán boldog. Volt szükség változásra, változtatásra. A boldogság nem jön magától. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, olyan életet kell élnünk. Ha csak várunk a boldogságra, soha nem jön el. Én amondó vagyok, hogy mindenért meg kell dolgozni. Miért éppen a boldogságért ne kellene, ami a legfontosabb az életben?

Ha nem vagyunk boldogok, hát változtassunk. Nem jó a párkapcsolatunk? Hát mondjuk el a párunknak, hogy mi az amit igazán érzünk, mi az, ami nem jó, és változtassunk rajta, oldjuk meg. Ha végképp nem megy, hát lépjünk tovább és ne kínozzuk se magunkat, se a párunkat. Keressük meg azt a valakit, akivel kölcsönösen boldoggá tudjuk tenni egymást. Ha nincs meg a  komfortérzetünk, akár a bőrünkben, akár az otthonunkban, hát tegyünk érte, hogy változás történjen. 

Ha súlyokkal küzdünk, kezdjünk tornázni, ha nem érezzük otthon magunkat a saját házunkban, tegyük otthonosabbá. Ha túl monoton a hétköznap, kapcsolódjunk ki, menjünk kirándulni, olvassunk, bármi, ami boldoggá tesz. Ha nem tetszik a munkánk, keressünk olyat, ami tetszik. Kevés a fizetés? Próbálkozzunk ott, ahol sok a fizetés. Mindenki maga dönti el, hogy mi a fontosabb neki. Egy olyan munka, amit utál, de jól keres, vagy egy olyan munka, amit szeret, de keveset keres, na és persze, a ritkább eset, amikor mindkettő egyben. 

És nagyon szeretem a munkámat, és az életem egyik örömforrása. Bár szinte fáj, annyira szeretnék gyerekekkel foglalkozni, de nagyon szeretem a jelenlegi munkámat, nem tudnék elmenni onnan. Nagyon szeretem a kollégáim, főnökeim, vezetőim, mindenkit. Egy embert nem tudnék mondani, akit nem szeretnék. Ez egy olyan ritka dolog, amit nagyon meg kell becsülni. 

Gyakran eszembe jut ennek ellenére, milyen lenne gyerekekkel foglalkozni, és mivel van szakképesítésem is, ezért talán még nehezebb leküzdeni kíváncsiságomat. De az is elgondolkodtató, hogy nem bírom az igazságtalanságot, és azt, ha egy fogyatékos gyereket kibeszélnek. Láttam és hallottam ilyet. Nem hagytam szó nélkül, főleg, hogy érintett vagyok benne. Másfelől, gyakran hasonlítgatnám az egészséges gyereket az enyémhez akaratom ellenére is. Valahol biztos mindig fájna a dolog... Szóval, nagyon meggondolandó, mert ezek nyomós ellenérvek. De, mint említettem, jelenleg egyáltalán nincs tervben.

Más jellegű tervek viszont annál inkább… Leszámítva, hogy állandó "álomkórban " szenvedek, mert keveset alszom, tele vagyok energiával, ötletekkel, célokkal. Keveset is alszom, mert állandóan tervezek. 

Rég nem néztem meg a bakancslistámat, így még az érettségi sincs kipipálva, de ezt pótolva, újabb célok kerülnek fel. Jó, rudom, azt mondtam, hogy egyenlőre nem fogok tanulni. De tulajdonképpen belefér az időmbe gyerek mellett is. Most is alszanak a fiúk. Szóval, tudnék tanulni, nem?! Jelenleg az autizmust tanulmányozom, de több kell!!! Arra is gondoltam, a sok cél közül egyet választok, és esetleg nem vizsgázok belőle, illetve halasztom a vizsgát. Muszáj valamit tanulnom. A pörgős életem után, ez nekem túl lassú. Olyan, mintha egy év telt volna el az utolsó vizsgám után, pedig csak két hónap... Sok mindenre jut időm, és ismét ügyesen kezdem beosztani az időmet. Úgy érzem, kipihentem magam annyira, hogy újabb kihívást vállaljak. És mit szól ehhez Joe? Nos, őt még puhítanom kell... De azt már mondtam, hogy nem a család rovására fog menni. Sem az egészség rovására. 

  Arnolddal szépen haladunk a napi tevékenységekben. Játékkal tanulunk, feladatokat oldunk meg. A "kölcsön kapott" óvoda teljesen lenyűgözött, és borzasztó hálás vagyok az ott dolgozóknak, hogy ennyire törődnek a gyerekekkel, hiszen sok foglalkozást, feladatot kapnak a szünet ellenére is. Bár nem ismerem az ottani vezetőnőt, de egyszer mindenképp megköszönöm a jóságukat, szeretetüket. Szerintem nagyon fontos, hogy ne csak a nem tetszésünket tegyük szóvá, hanem a dicséretnek is adjunk hangot. Ez mindenkinek jól esik.

Boldogság. Olyan apró dolgokban rejlenek. És lenyűgöző, hogy két hónappal ezelőtt még azt hittem rajtam pszichológus sem tud segíteni. És itt vagyok. Boldog vagyok. Legfőbb problémám az volt, hogy nem tudtam elfogadni a fiam diagnózisát, utána történt a betörés, majd úgy tűnt, hogy komoly egészségügyi problémáim vannak, amiről kiderült, nem olyan komoly. Ezért nagyon hálás vagyok a jó Istennek. Amióta szabadon beszélek ezekről, úgymond "vállalom a szerepemet", azóta kezdtem egyre boldogabb lenni. 

Az időbeosztás nagyon fontos, hogy jusson idő arra, amit szeretünk csinálni. 

Olvasok, festek, tornázom, filmet nézek, tanulok, játszom a fiammal, kirándulunk.

Kezdem érezni a parfüm illatát tíz hónap után, ez sokat segit a jó közérzetben. Nagyon várom már, hogy a fák illatát is érezzem!!! 

A boldogság abban rejlik, hogy észre vesszük a szépet. Szeretek itthon lenni a családommal. Szeretem a munkahelyemet, - elvarázsol, hogy annyi színes, különleges, értékes egyéneket ismerhetek meg, és a második otthonomban tekintem. Szeretem a természetet, ahol nyugalom és boldogság körül övez. A kisfiamat annyira szeretem, hogy nélküle nem lenne élet se, boldogság se. Talán ezt a fajta türelmet, toleranciát, értékeket meg se ismertem volna nélküle... Ő nélküle a boldogság nem lenne igazi boldogság. Nehézségek? Vannak persze, de azok nélkül nem is lenne olyan nagy értékű ez a boldogság!

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Ölelés, 

Iza 

( esetleges hibák előfordulhatnak )