Az élet olyan szakaszában vagyok, amire azt mondom okom van az örömre, bánatra, elégedettségre, elegedettlenségre, és még folytathatnám... Belegondolva, talán mindig is ez jellemezte az életemet/életünket, csupán nem mindig tudtuk irányítani, melyik része dominálnjon...

Ismerős érzés már... amikor annyi minden van a fejedben, és csak írnál... aztán, amikor lehetőség adódik, nem igazán tudod mit is írhatnál...

Vannak dolgok, amikre nem lehet rákészülni... valamennyire igen, de teljesen nem... 

Szépen alakulnak körülöttem a dolgok... ha rend van, béke van... Egy hét van még az iskola kezdésig... így felváltja az eddigi izgalmat egy másfajta izgalom...

Szépen alakulnak körülöttem a dolgok... ha rend van, béke van... Egy hét van még az iskola kezdésig... így felváltja az eddigi izgalmat egy másfajta izgalom...

Sok esetben az a legjobb, ha megvárjuk történjen valami jó, és azt osszuk meg mással, mert a rossz dolgok után jó következik...

Sok esetben az a legjobb, ha megvárjuk történjen valami jó, és azt osszuk meg mással, mert a rossz dolgok után jó kevetkerzik után...

Sok esetben az a legjobb, ha megvárjuk történjen valami jó, és azt osszuk meg mással, mert a rossz dolgok után jó kevetkerzik után...

Fura, amikor milliónyi gondolat a fejben, és csak úgy megosztanád, aztán mégis percekig csak bámulsz magad elé, hogy mit is írhatnál?!